Név: Regisztráció
Jelszó:

Most itt vagy: Fórum >> Seth szövegei >> A Willow-irat

1 |
db/lap
tida | 2016-11-01 23:08:42 Válasz erre Adatok E-mail (6)
Eddigi hozzászólásai:
3169 db

F. Piramisok


A piramisok energia fókuszálásaként tekinthetők, miközben környezetük normál funkcionálásából kivonják magukat. A nagy kőpiramisok közvetlen közelében egy fordított és nem fizikai tükörkép létezik, mely központi szerepet játszik a funkcióban.  … Ez a képzelt (kitalált) másolat erővonalakat hoz létre, melyek a mai műszerekkel nem láthatóak és nem mérhetőek. Ezt az imaginált másolatot nem kellett külön létrehozni, hanem létezése a fizikai piramisok építésének automatikus és természetes következménye.  A nagy piramisokat lehet, hogy adó- és vevőállomásként helyezték el, emberek és dolgok szállítására. Bizonyos értelemben mint metroállomások működtek; ez azt jelenti, egy személy belépett az egyikbe, és egy másikból kilépve ismét láthatóvá vált. Nem világos, időutazással is kapcsolatos-e, de talán igen. A piramisokat nagyon gondosan kiválasztott pontokon helyezték el (talán Seth koordinátapontjai).  Egy piramispár második piramisa természetesen nem volt lényeges egy teleportáció célpontjaként, hanem mint hazai állomás a visszatérésnél.

Van egy kulcs a piramisokban, mely megmutatja a másik pontot a földfelszínen, ahol a teleportálandó személy láthatóvá válna. A felbukkanás pontjának koordinátái a piramis pontos helyén és formáján keresztül volt előírva (előre megadva) a piramis építésének idején.  A piramis építői valahogy egy leegyszerűsített (könnyített) alapelvet használtak a piramispár második piramisának építéséhez, amiről ezidáig nincs tudomásunk.

Minden piramispárhoz a feltérképezés egy fajtája látszik adottnak, az imaginált másolat és a tükröződő fizikai piramis között. Egy pár bizonyos nézőpontból összepasszolt és az első piramis imaginált másolata segít a piramispár második fizikai piramisának megalkotásához. Lehet, hogy található ilyen összefüggés két egymáshoz tartozó piramis kamráinál is.

Hol vannak ezek a koordinátapontok?  Bizonyos értelemben tereink minden pontja tartalmaz koordinátapontokat. Ahogy mindig, az intenzitás a kérdéses. A piramisokat a Föld olyan koordinátapontjain lokalizálták, ahol a koordinátapontok egy különös fajtája van, ahol az energia intenzitása sokkal magasabb.


(Rob: Seth egyszer említette, hogy Jeruzsálemben egy erős koordinátapont van és az idő ott más rátával telik.)


Van egy analógia a piramisok és a metró-állomások között. Utóbbira mint különös tulajdonságú templomra (nem keresztény) gondolhatunk, az egyikbe belép az ember és a másikból újra kijön.

 
tida | 2016-11-01 23:06:17 Válasz erre Adatok E-mail (5)
Eddigi hozzászólásai:
3169 db

E. Nyelv


(Lásd Seth kommentárjait Jane könyvében: „Kalandok a tudatban: Bevezetés az aspektus pszichológiába, mely előreláthatólag 1975 szeptemberben jelenik meg. Lásd még a sok beszélgetést más jövőbeli könyvben)


(A következő rész a nyelvbeszédről [Glossolalia] Jane anyagának és W.H. Kautz néhány gondolatának keveréke)

Mi a nyelvbeszéd? Egy kifejezésmód, melyben a gondolati koncepció strukturálását részben (vagy egészben) normál beszédbe visszük át és emellett e non-vizuális, non-verbális koncepció kifejezését egy eredeti formában támogatjuk. A nyelvbeszéd egy telepatikus összeköttetés kontextusában mint az emberek közti kommunikációt szolgálhatja. Ha ez különböző emberek angolra vagy egy másik természetes nyelvre lefordítják, megtörténhet, hogy különböző képeket használnak, és kézenfekvő módon ebből különböző fordítások születhetnek.
Jane a Sumarit használja, mint egyik lehetséges út, bizonyos ideák kifejezésére, melyek direkt módon csak nehezen közölhetőek. Ha Sumariban kifejezte, utána könnyebben tudja világosan „lefordítani” prózában vagy versben. A nyelvbeszéd egy velejéig személyes nyelv. Olyan fonológiába öltözik, mely kényelmes a beszélőnek. Egy telepatikus üzenet tartalmának átadását is szolgálhatja, melyet valaki más kaphatott.

A Sumari egy érdekes tulajdonsága, hogy ugyanaz az angol „szó” különböző Sumari szavakkal lehet összhangban, vagy ugyanaz a Sumari-szó különböző angol szavakkal egyezhet meg. Mindez az alapkoncepciók különböző aspektusait tükrözi vissza.  

 
tida | 2016-11-01 19:59:08 Válasz erre Adatok E-mail (4)
Eddigi hozzászólásai:
3169 db

D. A Föld magja


Van ott egy határréteg vagy egy …. ,mélyen a folyékony Földmag belsejében, ahol mágneses polarizáció van jelen. Ez a réteg vastagabb vagy nehezebb, mint a folyékony rész fölötte (és lehet, hogy alatta is). Normál esetben a hullámjellegű mágneses területek olyan módon tájoltak, hogy  észak kívülre, dél belülre irányul. Az instabilitás idejére, bármikor is lép fel,  a mágnesesség metastabil pozíciója egyre több és több területet foglal el. Ez a változás elmozdítja a szomszédos területekre a polarizáció terhét, és ennek a rétegnek a bizonyos fokú fel- és lefelé mozgását idézi elő.  Egy komplett mágneses átpolarizálás mehet végbe. A depolarizáció folyamatában magasan magnetizált és nagy sűrűségű „csomók” képződnek, melyek a szilárd mag irányába süllyednek lefelé. Egy meghatározott kritikus mélységtől kezdve átalakulás egy formája megy végbe, mely arról gondoskodik, hogy ezeket nagy erővel felfelé gyorsítsák.  Mozgásuk megáll a Földköpeny alsó oldalán, ahol bestoppolják a repedéseket és töréseket, melyek a Földfelszínhez vezetnek. Emellett más törések keletkeznek, melyek azonban vízszintesen futnak. Ez az egész folyamat a belső anyag cirkulációjának azon módján alapul, mely a magtól felfelé a Földkéreg felé mozog.

A kéreg maga sziklák rétegeiből áll, mely ismét egy félszilárd rétegen fekszik, mely ismét egy szilárd anyagrétegen ül, mely mint egy fedő, a folyékony magon ül. A Földmag szilárd és legbelső része a pulzáció három típusát sugározza. Kettőt ebből a kéreg alsó része visszaver, de a harmadik a világűrbe sugárzik ki. A […….frekvencia-/nagy-] területek, melyekre a fent elmondottak vonatkoznak, a molekuláris nagyságrendbe tartozhatnak, bizonyos módon hasonlíthatóak az óceánhullámokhoz.

 
tida | 2016-11-01 19:57:49 Válasz erre Adatok E-mail (3)
Eddigi hozzászólásai:
3169 db

C. Földrengés

Figyelj meg egy földrengést. Sok évig tartott, míg egy kőzetformáció kialakult. Ha most éppen ez a formáció kettéhasad, az időmegváltozásnak egy fajtája lép fel, mely az időtartammal hozható összefüggésbe, melynek szüksége van a földtestben az impulzusra, hogy a forrás elérje a másik oldalt. Lehetséges volna földrengést megakadályozni, úgy, hogy az ember a törésvonalat hanggal kezeli, mielőtt megtörténik a földrengés. Ez azon alapul, hogy amíg nem ismerjük a Föld neurológiai vezetékeit, meg kellene próbálnunk egy impulzus forrását elérni, egy hangjelet küldeni visszafelé a vezetővonal mentén a forráshoz, a törésvonal (Terminus)  helyén történő hangbeadással. (Ez mindazonáltal csak egy út lenne, e neurológiai vezetővonalakat követni és nem a közvetlen megakadályozás módja.) De lehetséges földrengéseket áthelyezni, hogy a forrás impulzusát úgy kell vezetni, hogy az egy másik vidéken lépjen fel, ahol nem kapott egy ilyen törő hatást.

Előfordulhat, hogy a hanghullámokat, melyek a földrengéssel megjelennek, állatok fölszedik. Ezek lehetnek normál hangok, de az ember által észlelhető normál frekvenciatartományon kívül, és részben egy „fekete” hang, mely minőségileg más. (Ez ugyanaz a hang lehet, amire Seth egy korábbi ülésen W.A. Kautz-nál utalt) Ez a fekete hang fel tudja magát építeni, és képletesen mondva normál hangba robbanni. Emberek és más lények érzékenyek erre a fekete hangra. Vannak itt összeköttetések a fénnyel. A fekete hang fényként is meg tud jelenni. Hang kísérheti a fényt, ugyanúgy, ahogy hangot a fény. Ez nem látható fény, de a fénynek ugyanazon formája, melyet egy ideg elektromos impulzus formájában kiküldene, ha az ember számára látható lenne.

Mielőtt egy kis lökésre (rázkódásra) kerülne sor, elektromágneses energia robbanása történik, melyet fekete hang és egy avval megegyező fény kísér. Ez a fény jóval nagyobb sebességgel tud keresztülhaladni a Földön keresztül, mint a normál hang. Ezek az apró robbanások megállapíthatóak volnának, ha a fényemanációkat nyilvánvalóvá lehetne tenni – vagy ha e célból a fekete fény ugyanúgy mérhető volna. A fekete fényt fák gyökerei, sőt még sziklák is el fel tudják fogni, állatok lehet, hogy nem érezhetik. A sejtes struktúrára is befolyással van. Talán lehetne a fák gyökereit egy nap egy mérési szisztémával ellenőrizni, de ez túl nehéznek tűnik.
Egy földrengést megelőzően hőmérsékleti különbségek is kialakulnak. – vagy egy fokozatos esés és aztán egy azonnali emelkedés, vagy fordítva is. (Rob: Nemrég jött egy hír egy fickóról, aki egy ultrahang-generátort készített, mely halálosnak bizonyult. Néhány állatot (vagy embert?) gondatlanságból megölt, és a boncolásnál azt állapították meg, hogy néhány szervük teljesen feloldódott.)

A Föld élő, mint az emberi test, és saját idegrendszere van, hogy egy rész harmóniájáról vagy diszharmóniájáról értesítse a többi részt. Egy vidék törésvonallal, mely érzékeny egy földrengésre, hasonlít egy sebre vagy zúzódásra. Átvitt értelemben ez egy gyújtópont. Fekete hang alkalmazásával, a fenti magyarázat szerint, ez meggyógyítható. Várható, hogy ilyen gyújtópontok közelében domborulatot találhattok a földfelszínen.  Léteznek idegi jellegű összeköttetések a különböző törésvonalas vidékek között. Ezek a gyújtópontok egy helyi felmelegedést okoznak az óceánok vizében (vagy a talajvízben??), melynek következtében a meleg víz áramlani kezd. Ha a földrengés árhullámban (cunami) nyilvánul meg, van egy reflexió-  vagy visszhang fajta (talán nem fizikai?) a szemben fekvő tengerpartról vissza a gyújtóponthoz, ahol a földrengés történt.

 
tida | 2016-10-31 15:09:13 Válasz erre Adatok E-mail (2)
Eddigi hozzászólásai:
3169 db

B. Idő és gravitáció


A gravitáció az idő egy funkciója (működése). A gravitációnak az időn kívül nincs jelentése (jelentősége, értelme). A tárgyakról való teljes elképzelésünknek, együtt avval, hogy azok egy helyen helyezkednek el, csak egy időfogalom keretei közt van értelmük. Hogy a mi időről való elképzelésünknek eleget tegyenek, elégséges nagyon hosszú ideig együtt maradniuk a tárgyaknak. Ha széthullanának, megváltoztatnák az idő-koncepciónkat. A gravitációról való koncepciónk, evvel együtt van felépítve -- olyan ez, mint szilárdanyagi verziója a folytatólagos pillanatokról /mozgás/ való elképzelésünknek.  Ez nem bonyolultabb, mint az.

Az univerzumról való elképzelésünkben léteznie kell gravitációnak, de az időn kívül, ahogy mi ismerjük, szükségtelen (felesleges) a gravitáció. A mozgás ebben az esetben nem tenne különbséget. Tehát az idő nem csak a mozgással és a térrel, de a gravitációval is össze van kötve.

A gravitáció többnek tűnik számunkra, mint egy aktív princípium, amihez minden dolog a Földön igazodik, mint egy reakció egy külső erőhöz /Föld/.
Ki lehetne fejezni egy testi vagy biológiai léttulajdonságként. Olyan, mint egy éter vagy egy aura, mely az objektumhoz közel a legerősebb, és veszít az erejéből, ha az objektumtól való távolság nő.  

A gravitáció azonban nem csakis távolságfüggően konstans, ahogy általában feltételeznénk. Vannak helyek, ahol gyengébb, vannak helyek, ahol erősebb a gravitáció, mint lennie kellene.
Ha a gravitáció teljes egészében felfogott lesz, rá fog az ember jönni, hogy a "gravitáció törvényét" módosítani kell. Rá fog jönni az ember, hogy az univerzum gravitáció szempontjából nem kiegyensúlyozott.

(Rob: Seth azt mondta egyszer, hogy az univerzum tágul, ahogy az ideák.)

Egy forgó lendkerékre vonatkozóan, a külső szélen az idő másképp telik, mint középen (a centrumban).
A gravitáció olyan, mint egy atmoszféra egy objektum körül, ha az ember az időt egy bizonyos módon szemléli, és kiegészítésként a mozgással is dolga van. Ha az ember a lendkereket meghatározott műszerekkel vizsgálná, bárhogy is, megállapíthatná, hogy az idő lefolyása valóban megváltozik.

Az az általános elképzelés uralkodik, hogy a gravitáció, mint fizikai erő létezik objektumok és tér között, de a gravitáció egy szívásként is létezik az időt illetően, összekötve ezekkel az objektumokkal.

Gravitáció, idő és tömeg mind szoros összeköttetésben állnak. Gravitációról szóló tanulmányokat nem lehet Einstein időre vonatkozó koncepciójának figyelembe vétele nélkül kidolgozni.
Léteznek lyukak az univerzumban, nem feltétlenül feketék vagy fehérek, ahol a tömegnek nem az elvárásoknak megfelelő súlyereje van.  Bárhol, ahol ez fellép, az idő torzulásáról van szó.
Meglehet, hogy nem lehetséges kimutatni (megállapítani) egy idődifferenciát, mely egy lendkerék közepe és szélei között fellép, amíg az ember a mi rendszerünkben van. Akárhogy is, ha valaki ezt a kísérletet egy űrhajóban elvégezné (mely közel fénysebességgel mozog), a relativitási hatások beszámítása ellenére, ahogy azt az ember mostanában érti, még mindig egy különbség maradna. Van még egy másik egyenlet, mely még felfedezésre vár, mely az idő, tömeg és gravitáció közti összefüggést kifejezi. Einstein fontolóra vette a vonatkozások e módját, mely a távoli univerzumban végbemegy, ha a sebesség a fénysebesség felé nő. De vannak „belső szituációk” is, melyek összeköttetést teremtenek ezekkel a nagyságrendekkel és melyek mögé sokkal könnyebben eljut az ember. A gravitációnak az időhöz van köze a fordulat egy bizonyos módján keresztül, egy meghatározott összefüggés (arány, viszony). A gravitációnak van egy bizonyos hatása az anyagra, az idő egy láthatatlan szívást gyakorol az anyagra és ez mint gravitáció értelmeződik. Az idő egy meghatározott erőt gyakorol, ugyanúgy, mint a gravitáció, és ez összeköttetésben áll az elektronok helyzetével. Bármikor, amikor elektronokat bármilyen módon megfigyelünk és egy másik gravitációját, a kapcsolat elillan előlünk.

Van a gravitációnak egy másik fajtája, mely az idősebb objektumokat körbeveszi, összehasonlítva a fiatalabb objektumokkal, és ezt a különbséget a mi műszereink szintjén nem vesszük észre. Észrevehetnénk ezt a különbséget bármikor, ha tudnánk, mire kell figyelni.  A kort gravitáció befolyásolja. A jelenlegi műszerekkel ez a különbség túl parányi ahhoz, hogy felfedezhető legyen, de alacsonyabb szinteken is meg lehetne ezeket állapítani más műszerekkel. Az idősebb objektumok nehezebbek. Ez a normál gravitációra vonatkozik – nem az új gravitáció egy formája.

Az időről való elképzelésünk egy művészi rasztert képez. Amikor egy elektront megfigyelünk, ezen a raszterünkön keresztül figyeljük meg, és azt gondoljuk, nyomon követjük. Valójában minden, amit látunk, csupán egy nyoma az elektronnak. Ez okból korrelálnak a pozíciók, melyekből azt gondoljuk, az elektron ott tartózkodik, mindenekelőtt a művészi hálóval, amit ráhúztunk az egészre.

Az elektronok „perdülete”, lásd mint fent, össze van kötve az előrefelé-idővel vagy az előre-mozgással. Az elektronok visszatérő perdület e ugyanúgy össze van kötve az előrefelé-idővel, de egy másik irányban. Az elektronok előrefelé-perdülésének az atomok és molekulák felépítéséhez van közük. Az ellentétes perdület, mely ugyanaz a körülmény(viszony, kapcsolat), mint ami az előrefelé-perdület sajátja, az időnek egy másik mozgásával van összefüggésben (nem egy ellenkező mozgással), bár a mi nézőpontunkból ellentétesnek tűnhet.
Azt mondjuk, visszafelé nézünk, ha a mi világegyetemünkön kívülre tekintünk. Van egy összefüggés e szemszög és egy elektron szemszöge között. Ténylegesen nem visszanézünk az időben, csak úgy tűnik a mi nézőpontunkból. Ez ugyanúgy érvényes arra, mint amikor azt mondjuk, az időben előrefelé  nézünk.

Más szavakkal, az ellentétes perdület a visszafelé-idő egy másik módjával van összefüggésben. Ez áll arra is, amikor egy teleszkóppal szemléljük az univerzumot. Az egész össze van kötve avval, ami számunkra a gravitáció.
Az univerzum kiterjedéséről való elképzelésünknek a gravitációhoz és az időhöz van köze. Analógiaként a hangról lehetne mondani, hogy növekvő hangerővel kiterjed, még sincs szüksége több térre. Ez ténylegesen leírja a módot, ahogyan az univerzum kiterjed, ugyanakkor a tágulás jelentős és valós.

Ugyanazt a hibát követjük el, mint az elektronok megfigyelésénél, amikor az univerzumot teleszkópon keresztül figyeljük. Az elektronban egy meghatározott módon történő pulzálás, talán öt ebből, képezik azt, amit mi „most”-nak nevezünk, mely számunkra az a pont, melyben (az elektronok) szerkezete olyan tökéletesen, ahogy lehetséges, a világunkban megmutatkozik.
A garvitáció fogalmát tekintve ez a pont összefüggésben van (megegyezik) a kialakítás(formálás) egy kitűnő módjával, úgy, hogy ez szabadon mozoghat, valamilyen lehetőség esetén bármikor, és stabil. Ez pesze az elektronoknak csak egy megnyilvánulási módja a rendszerünkbe való belépésre vonatkozóan. Valójában egy azonos részhez egy szívás áll fenn, egy befolyásolás a gravitáció fogalmát tekintve. Ahogy a gravitáció a mi rendszerünkben láthatatlanul épül fel, azonos mértékben épül fel ebben a másik változatban, mely összeköttetésben áll az elektronok visszafele-pördülésével, és ugyanúgy láthatatlan számunkra. Ha az elektronnal valami történne, vagy a szabályos vagy a visszafelé-perdületet tetten érhetnénk, akkor láthatóvá válna egy instabilitás vagy az időben, vagy a gravitációban, általában mégis a gravitáció formájában. Minden abnormalitás, mellyel univerzumunkban a gravitációval kapcsolatban találkozunk, az idő egy láthatatlan változásával van összefüggésben.

Egy kamra, melyet konstruálhatnánk, hogy az elektronoknak több szabadságot adjunk, elvezetne ahhoz, hogy figyelembe vegyük az egész vagy az idő változásait.
Egy Krebs-sejt sejtstruktúrája különbözik egy normál sejtétől a gravitáció fogalmát tekintve, de a különbségek olyan csekélyek lehetnek, hogy nem vesszük észre.

Az elektronokkal való kísérletek javítása egy jó út volna számunkra az időt jobban megérteni.
Ha egy elektron hasítót tudnánk építeni, ahogy atomhasítót építettünk, az az elektront az egység pályájának minden irányába szétszórná. A mínuszjelet valahogy a pluszjel integrál alkotórészeként kellene figyelembe venni az egyenletünkben. A mínusz nem a plusz alá van rendelve, hanem a plusz nélkül nem létezne. Mindig, amikor egy egyenletben pluszt használunk, abban rejtőzködik egy mínusz. Ez valahogy nagyon fontos.

A gravitációnak, mint az elektronnak, van egy külső és egy rejtett aspektusa. A gravitációt leíró egyenletek csak a külső aspektusát kezelik. Az egyenlet ilyen formája visszatart bennünket attól, hogy olyannak lássuk a gravitációt, amilyen az ténylegesen. A gravitáció több eltérést tartalmaz az idő fogalmának szempontjából, mint azt képesek lettünk volna észlelni. Ennek az elektronokhoz van köze és a sejtjeink szerkezetéhez.

Amikor a teleszkópunkon keresztül kinézünk, egy fordított időbe pillantunk – annak ellenére, hogy ennek nincs köze a múlt időhöz. Más szavakkal, a gravitáció másképp viselkedik a múltban, mint ahogy azt a jelenben teszi. Valahogy az anyagnak kisebb súlya volt, mint ma, olyan módon, hogy minden visszakövetkeztetés, melyet a gravitációról való jelenlegi következtetés alapján levonunk, hibás, a csekélyebb súly miatt, mint amivel régebben rendelkeztek. Ebből adódik, hogy a kiterjedés (Expansion) nem olyan módon történt, ahogy elképzeljük. Hasonlóan válik nehezebbé az anyag a jövőben. És még egyszer leszögezve, a gravitáció nem olyan állandó, mint ahogy várjuk. Vannak az univerzumnak részei, ahol nehezebbek vagy könnyebbek, mint várnánk.

Éppen úgy, ahogy az elektronnak van egy vissza-pördület tulajdonsága, úgy van az univerzumnak is, mint egésznek egy ilyen tulajdonsága. De egy az univerzumon kívüli helyzetet kellene felvennünk, hogy észrevegyük. Felléphetnek effektusok (hatások) az univerzumon belül, esetleg pszichések, melyeket meg lehetne figyelni, de egy nem-pszichikai bizonyítás lehetetlen volna.

 
tida | 2016-10-31 15:05:41 Válasz erre Adatok E-mail (1)
Eddigi hozzászólásai:
3169 db

A. Az elektronok szerkezete


Amit mi, mint elektront észlelünk, csak egy "excentricitás", vagy egy aspektusa annak, ami az elektron valójában. Valamilyen módon nem csak az időről alkotott teóriánkat érinti, hanem az időről való tapasztalatunkat is. Amit mi elektronnak nevezünk, az a dolog a központban (centrumban) van. Ez a mi világunkban az e körül keringő dolgokkal együtt való összefüggés alapján létezik, melyeket mi nem észlelünk. Ez azt jelenti, az elektron a magja valaminek, amit nem észlelünk. A mi világunkban az elektront csak egy állapotban vagy stádiumban látjuk. Ha egy elektronnak a műszereink számára egy irányba egy pördülete van, akkor evvel egy időben van egy másik pördülete is a másik irányba. Mert nekünk úgy tűnik, a részecskék csak egy irányba mozognak, de a valóságban szimultán egy másik irányban is mozognak, az energia és entrópia vonatkozásában.


Amikor úgy tűnik számunkra, hogy egy részecske elveszti energiája bizonyos részét, valójában mindig újraépíti egy ellentétes részét, az elektron kettős természetének megfelelően.
Bár az elektron akár kisebb részecskékre is lebontódhat, de marad egy dolog végül, ami lebonthatatlan. Nevezhetjük ezt az elektron "szívének". Ennek ellenére ezektől az irdatlan egységektől függ, melyeket még nem értünk. Az elektron ezek által a körülötte keringő részecskék által tartja fenn érvényességét és a köztük lévő erő által. Ez olyan, mint egy ballon, ami arra használatos, hogy egyik irányba kidomborodjon, pl. miközben összenyomódik.

(ábra)

Az elektron kidomborodó része az a rész, amit észlelünk, de a másik része is jelen van. Olyan, mint egy nyomást gyakorló pont - dolgokat csúsztat (nyom) a világunkba, ebbe vagy abba az irányba.
Amit elektronként észlelünk, az nem ugyanabból az anyagból áll, mint a körülötte keringő részecskék, ..., ez mindenekelőtt egy effektus. Az elektron nem csak mindkét irányba pörög, hanem pulzál is befelé és kifelé. A jobbra tartó pörgésirány a növekedést segíti elő a világunkban, de ha az egésznek egy részeként tekintjük, a pulzáció egy módját mutatja.
Hogy mennyi a keringő részecskék száma? Ez eddig nem derült ki világosan. Nem szükségszerűen 7, ahogy az ábra bemutatja, de se nem csupán egy, se nem 100.

(ábra)

Ez a kapcsolat ezen egységek és a mozgásuk között, mely az elektront előidézi, ahogy mi észleljük. Olyan, mint egy Tippi (nincs fordítás), a látható elektronnal, mint csúcs (hegy). Aztán van még egy másik sátor (háromszög), az ellenkező oldalon egy másik csúccsal, az antianyaggal összefüggésben, csak a konfiguráció (felépítés) a valóságban sok-dimenzionális - ezt úgy kell érteni, se a körbe keringő egységek nem egy sík alapon fekszenek, se a háromszögnek (sátornak) nincs sík alapja. Ezen a módon van egy polaritás jelleg (minőség). Ez az elektronok egy másik oldala. Az anyag belsejében ezért antianyag helyezkedik el, az antianyagon belül pedig anyag, mint adottság (képesség, hajlam). Az elektron mindkettőt összeköti. De mivel az antianyagot a mi valóságunkban nem tudjuk tapasztalni, úgy tűnik nekünk, mintha két különböző dologról volna szó. A jelenben ez egy erő, mely két különböző módon fejeződik ki. Ismét a ballon hasonlatot használva, mely így viselkedik a levegővel, mely különböző irányokba kieresztődik, és ez történik egész idő alatt. Egy állandó adás kapás van az egészre vonatkozóan.  Az anyag-antianyag modell csak egy rendkívül primitív változata egy jelentősen nagyobb dolognak. Kiegészítik ezt még jelentősen más természetű aspektusok, melyek az elektronokon belül hatásukat kifejtik, sőt a részecske-struktúrákon belül is. Az elektronok élő dolgok.


Az elektron az, amit az ember az idő egy adott pillanatában észlel - ez azt jelenti, ez csak az időpontoknak egy változata, amit észlelünk. Az elektronok maguk nem csak e keretfeltételek között léteznek, hanem még az alkalmazott paramétereken kívül is. Az elektron -  csak elektronként a mi tér-idő koordinátarendszerünkben jelenik meg.


Más módokon egészen másként létezik. Ha úgy nézzük tehát, egy excentricitásként, vagy valami egészen más dolog egy aspektusaként látjuk, és ezt nevezzük aztán elektronnak.
A mi műszereinkkel csak egy megjelenést látunk, valami másnak egy nyomát.
Vannak jobbkezes és balkezes sejtek is. Még egyszer, amit mi sejtként észlelünk, azok csak bizonyos effektusok (hatások) koordináták közegében, melyeken keresztül mi érzékelünk. Ennek ellenére befolyásolhatnánk a sejtek és az elektronok viselkedését, amennyiben felismernénk, hogy azoknak csak egy nyomát észleljük. Felvázolhatnánk, hol vannak igazából és valójában milyen módon léteznek. Amíg aszerint értelmezzük őket, hogyan jelennek meg számunkra, és nem úgy, mint valami másnak a nyomait, soha nem fogjuk megsejteni igazi természetüket. Egy fantomképet látunk, és ameddig ez működik számunkra, nem kérdezünk utána tovább.

(Rob: Seth mondott ehhez valamit az új könyvében - abban, ami 1976-ban fog megjelenni)

Megbetegedett sejtek esetén megtanulhatnánk, a jelenben milyen módon befolyásolható az elektronok viselkedése, egy múltban történt iránymeghatározással a központban, és emellett a sejt struktúrát befolyásolva. Amint egy sejt megbetegszik, egy elektronnal van tennivaló, mely excentrikus viselkedést mutat. A múlt fókuszából előkereshetnénk, a múltban valójában hogyan térképeződött a celluláris struktúra, aztán tehetnénk dolgokat (valamiket), melyek a sejtben az elektronok elrendezését ténylegesen megváltoztatják a múltból, és evvel egy gyógyító befolyást gyakorolnánk rá. De ezt nem tudjuk megtenni, mert azt gondoljuk, az elektron egy részecske, ahogyan a jelenben érzékeljük. Amikor az elektron struktúráját megváltoztatja az ember, az más szavakkal azt jelenti, hogy a hatalmas egységben az egymás közti kölcsönhatásokat változtatja meg. Ez a változtatás az energia felhasználását (alkalmazását) kívánja meg (követeli).
Ha egy jobbra pördülő mozgásra gondolunk, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy előrefelé haladunk az időben. Mivel éppen a betegségekről beszélünk, szükség lehet az idő megfordításának folyamatára - ez azt jelenti, visszamenni ahhoz az időponthoz, amikor a betegség nem létezett. Itt van evvel valami teendő, hogy az elektront egy másik idő-pozícióba állítsuk be. (vagy: az időben egy másik pozícióba állítsuk be)


Az egész kérdéskörnek az idővel, mint olyan, az elektronokhoz van köze. Pontosabban az elektron perdületéhez. Talán lehetséges volna egy olyan kamrát konstruálni, mely több szabadságot ad az elektronnak. Ahogy általában az elektronokat kezeljük, oda vezet, hogy túl kevés szabadságot kapnak, és előre megállapítjuk, milyen jelleggel és milyen módon kell megjelennie. (Valami ezen a helyen egy elektroncsapdáról -- talán egy potenciáltölcsér.)
Ha nagyobb szabad teret adnánk az elektronoknak, befolyásolnák a nézetünket, ahogyan az időt érzékeljük.


Van itt egy analógia az elektronok és a bolhák között. Mintha egy csapdát vagy kamrát állítanánk fel, hogy a bolhát egy meghatározott ponton megfigyeljük, és ez az, amit bolhának nevezünk. A mérés jellege és módja az elektront  egy meghatározott módon megjelenni kényszeríti,  de a valóságban száguld körbe, látszólag sok helyen őrült (tomboló, száguldó) sorrendben. Ha nagyobb keretek közt néznénk, még kiterjedtebb aktivitást mutatna és nem lenne olyan henye.

 
tida | 2016-10-31 15:00:52 Válasz erre Adatok E-mail (0)
Eddigi hozzászólásai:
3169 db

forrás: sethforum.de

 

A Willow-irat


Összefoglalás 1975.02.20-án Jane Roberts 1974.11.24-i, Elmira, New York államban tett feljegyzéseiről


Copyright R.F. Butts, W.H. Knautz, kereskedelmi felhasználás kifejezetten tiltott, személyes felhasználás engedélyezett

E dokumentum nyilvánosságra hozatalára Robert F. Butts és W.H. Kautz kizárólag privát felhasználás feltétele melletti nyilatkozatot tett.

Egy beszélgetés jegyzeteiről van szó, mely W.H.Kautz és Jane Roberts alias Seth között 1974 november 24-én Elmira, New York államban történt.

Az alábbiak szerint tematizálva:
1. Az elektronok szerkezete
2. Idő és gravitáció
3. Földrengés
4. A Föld magja
5. Nyelv
6. Piramisok

 
1 |
db/lap


© 2003-2017. Seth.hu - Minden jog fenntartva | Szabályzat | Elérhetőség