Jó, de átálltunk a saját teremtés-közös teremtés vonalra, én legalábbis így láttam:)

Nagyjából értem, mire gondolsz, de az információhoz konkrétan nem nagyon tudom kapcsolni:)

Még az jutott eszembe, hogy amit megteremtek, az cserébe megteremt engem. Tehát az érzékelés folytán megererősítődik a belső kibocsátás. Mondjuk anyámmal élek egy háztartásban. Én megteremtem őt, ő engem (mindkettőnk olvasata a másikról eltérő, és érvényes különálló valóság), mégis van egy közös keresztmetszet, amelyben a valóságaink, teremtéseink találkoznak, és közös érzékelési mezőt hoznak létre, és ez kiadja a folytonos téridő-valóságnak a képzetét, abban a részében, ahol a tapasztalatunk találkozik. és ez így lehet minden tudat esetében, akivel osztozunk a tapasztalatban. (így tudatalatti módon egy kő tapasztalata és teremtése az én tapasztalatom és teremtésem között is lehet metszéspont, amelyet viszont csak tudatalatt, a tudatos elmével érzékelünk)

Tudom, hogy ez más megközelítés volt a részedről, de a "nincs olyan, hogy valaminek vége van" gondolatra eszembe jutott valami, amit nem ellent mondásként, csak érdekességként idézek be:

Minden mozgás valaminek a vége, a befejezése, amint arról korábban beszéltünk már. És mégis: e befejezés nélkül az identitás megszűnne létezni, mert a mozgás nélküli, változatlan tudat nem volna többé tudatos.

Seth megszólal 16.fej.

Igazából az információ mibenlétén töprengtem, de azt hiszem, nem sikerült megfogalmaznom, milyen aspektusból.

Köszönöm a válaszokat!

Erre a problémára nehéz jó választ adni, de én a Richárd-féle értelmezés felé hajlok. Egyébként én úgyy értem, Tida te is ilyesmiben gondolkozol.

Valami olyasmi jutott most erről eszembe, hogy nincs olyan, hogy valaminek vége van valahol, behatárolható módon és utána meg kezdődik valami más, ír is erről Seth, hogy minden mindennel összefügg, így lehet ez a valóságteremtéssel is, egymásba érő halmazok végtelen hálózatának képzelem most el, az egyetlen biztos pont tulajdonképp az ember tudata, ami csoda, hogy önmaga, és nem valami más, de mégis számtalan más rendszer részeként létezik.

Nehezen válaszolok erre, mert nálam ez az egyéni teremtés/közös teremtések dolog elhelyezkedik, iylen értelemben nem érzek benne dilemmát. Sokm mindent maga teremt az adott tudat, és renngeteg mindent közösen másokkal. Ráadásul, amikor maga teremt, sem maga teremt, mivel mindig be van kötve a nagyobb mezőkbe is általa. Tehát egy könyvre nem szoktam úgy gondolni, hogy kifejezetten én teremtettem, illetve ha nagyon fontos számomra a tartalma, akkor persze felvethető ez a szempont is.

Hm.:) Most belegabalyítottál:) Még jobban:))

Az oké, hogy egy szavak általi közlést (annak eredeti tartalmiságát) mindig átalakítunk, ahogy mi értjük. Így mondható talán, hogy Seth közlésének tartalma közös teremtés, attól a pillanattól kezdve, ahogy mi befogadtuk, a magunk módján. Az a tartalom, ami bennünk visszatükröződik abból a tartalmiságból, ami Seth-é volt, már egy közös teremtés ilyen értelemben. Vagy másképp értetted?

De arra gondoltam inkább, mi az, amit "igazságnak" nevez, amit átad nekünk, mint információt.

És közben arra jutottam, persze, hogy teremtés az:) Így lett kitalálva M.L. ? által. Igazából most nem is tudom, mi volt bennem a kérdés:) Ja, de.

Szóval, hogy amit ő "tud", az igazából az ő teremtése, ill. közös teremtés más tudatokkal (akiktől ő is tudja pl.), és így tovább......

Mármint, hogy Seth mások "teremtéseit" adja vissza információként? Vagy Seth csak a mi "teremtéseinket" mondja vissza nekünk? Az információt mindig függ a befogadótól is, így inkább közösen teremtjük Seth-tel együtt.

Közben én egy olyan kis apróságon molyolok magamban, mi az, hogy információ.

Mert a teremtésünk a könyv, a papírlapok, amin nyomtatott betűk, szavak, mondatok vannak, papír és festék, de a mögöttes tartalom az nem ugyanaz.

Tárgyakkal vagy személyekkel kapcsolatban értem, hogy mindannyian kivetítünk magunknak egy képet ezekről, tudattalan közmegegyezéseken keresztül, de egy "információt" nem tudok jelen pillanatban belehelyezni ebbe a metódusba.

Vagy azt, hogy tudás. A lélek, a tudat teremt, aztán tapasztal. Mondhatom információcserének két tudat "kommunikációját", miközben megosztják egymással tapasztalataikat - ami igazából mind a saját teremtésük. Nevezhetem tudásnak, ha tudok arról, mit tapasztalt egy másik tudat, miután elmondta nekem. De e tudás eredője ismét egy teremtés alapvetően, egy másik tudat teremtése. Oda akarok kilyukadni, hogy amit mondjuk Seth elmond, az sem más, mint más tudatok tapasztalatként érzékelt teremtése?

Közben találtam is egyet:)

Tud valaki más fórumról, ahol Sethről beszélgetnek? (magyarul)

Kösz, így már dereng, tegnap valahogy olyan újdonságnak tűnt az érzékelés-teremtés párhuzam, nem tudom, miért. Pedig az "érzékszerveitek teremtik a valóságot" most megint teljesen ismerősnek tűnik.:)

Neked sem? Pedig kb. százszor olvastuk már ezeket:)

„A lényeg a következő: az érzékek nem azért alakultak ki, hogy általuk tudomást szerezzünk a már eleve létező anyagi világról, hanem hogy megalkossák azt...”

Seth megszólal, Bevezetés

A fizikai érzékszervekről elmondható, hogy ezek teremtik a fizikai világot, amennyiben arra kényszerítenek, hogy a rendelkezésre álló energia egy meghatározott tartományát fizikai anyagként érzékeljétek, és erősen specializált mintát kényszerítsetek a valóságnak erre a szeletére. A fizikai érzékszervek használatával a valóságot más módon nem is érzékelhetitek.

Seth könyve 527.ülés

A teremtés és az érzékelés között sokkal szorosabb az összefüggés, mint azt a tudósaitok bármelyike gondolja.
Az az igazság, hogy fizikai érzékszerveitek teremtik a világot, amelyet érzékelnek.

Seth könyve 515.ülés

A testetek például nemcsak hétévenként változik meg tökéletesen. Állandóan cserélődik, minden lélegzetvétellel.

Seth könyve 520.ülés

Folyamatosságérzeted tehát a tudat pulzálásának minden második lüktetéséből tevődik össze.

........Az említett lüktetés oly rövid időtartamú, hogy tudatotok vidáman átsiklik fölötte, bár a fizikai érzékelés a pulzálás leghosszabb szakaszait nem képes áthidalni. Ez az az időszak, amit halálként érzékeltek. 

Seth könyve 535.ülés

Mert a lélek mindenekelőtt érzékel és teremt. 

........A valóságban az érzékelő és a látszólag érzékelt dolog között nincs határvonal. Az érzékelt dolog sok szempontból az érzékelő meghosszabbításának tekinthető.
a gondolat teremti a valóságot. Aztán a gondolat teremtője megszemléli a tárgyat, és nem érti az összefüggést önmaga és e látszólag különálló dolog között.

Seth könyve 527.ülés

Sokdimenziósat.

Ez egy jó gondolat, ilyen megközelítésből még nem jutott eszembe.:)

"érdekes lenne megvizsgálni, hogy hányan lennének, akik tudatalatti impulzusból vennék észre"

Milyen vizsgálati módszert javasolnál?:)

És ilyenkor annyira hülyének tudom érezni magam:)) felteszem a kérdést, mi van, ha mindig újra teremtjük. Hát az van, hogy az van:)

Merthogy az észlelés - érzékelés egyben teremtés.:)

elütés, általánostól eltérő

Igen, az észlelés-szelektálás megváltoztatja magát az információt. Jó eséllyel ezért tudnak a Seth-könyvek számunkra újra és újra újat mondani.:)

Itt az az érdekes, aki észreveszi, mivel akkor más szekvencia mentén szelektál, és nem hagyja magát a tömeges egyssíkúsítú tudati kibocsátások ááltal befolyásolni.:)

Mert ha valaki észreveszi, akkor neki az általánostól evárható szelektivitási mintái vannak (kivéve persze, ha felismeri az előadót). De érdekes lenne megvizsgálni, hogy hányan lennének, akik tudatalatti impulzusból vennék észre, mert bejeleznének nekik a tudatalatti tudattartalmak, hogy itt valami fontos zajlik, és akkor öntudatlan-tudatosan oda fordítanák a figyelmüket..)

Igen, és hogy minden információ abban a pillanatban meg is változik, amikor találkozik egy tudattal. Szóval ezek az információk, könyvek állandóan változnak:))

Ez tetszik, helyzetidegen. Nekem az jutott eszembe, nincs mindennek mindig épp ott az ideje. Másrészt abból, hogy nem állok meg valami mellett, nem következik, hogy nem is vettem észre, vagy nem értékeltem akár. Harmadrészt a viselkedés sokszor nem is mutatja a valódi belső gondolatokat, érzéseket.

De az is biztos, az eset jól tükrözi azt is, mennyire működik a "csordaszellem", az előítéletek szerinti értékelés, stb.:)

És végül is Farkas is valami olyasmit írt, a szösszenet rendezői azt látták bele, ahogy ők látják a világot, ha jól értettem.

Tényleg elgondolkodtató volt.:) (Hogy honnan lehet tudni biztonsággal, hogy egy gyerek éppen három éves, azt azért megkérdezném tőlük;))

Erre rárímel az a rész is, ahol azt fejtegeti az egyik könyvében, hogy nincs objektív információ, hanem az információ és a tudat, amelyiknek szüksége van rá, hatnak egymásra, vonzzák egymást. Bár most meg nem tudnám mondani, melyik könyvben van, talán valamelyik A Személyes valóság természetében.

Az előbb Farkasnak pontosítottam, nem konklúzió szempontjából tettem be az írást, pusztán érdekességként.

Mondjuk itt elkövettem azt a hibát, hogy minden kommentár nélkül beemeltem ezt a szösszenetet máshonnan, miközben számomra teljesen más az eseménysor konklúziója, mint a szerzőnek. Egyáltalán nem érzem, hogy minden szépség mellett elmennénk, vagy pláne hogy a felhozott példa ennek az ékes bizonyítéka lenne, számomra sokkal inkább az volt az érdekes benne, hogy mennyi inger éri az embert,-pláne a nagyvárosi embert- manapság, és azon beül hogyan válogat vagy hogyan szűrődik meg az információ. Ilyen értelemben még természetes is, hogy ez zajos aluljáróban nem veszik észre az emberek, ha egy világhírű zenész zenél éppen, mert nem is kell hogy a figyelmükbe essen a jelenség, mivel ott és akkor egyszerűen "helyzetidegen". Összességében elgondolkodtatónak találtam az írást, érdekesnek, azért tettem be ide.

Azóta sem jut eszembe a megfelelő kifejezés, amit erre mondanék:)

Viszont, nem emlékszel véletlenül, hol beszél Seth erről a szédülésről, amiről nem olyan rég írtál?

Mostanában én is gyakran furcsán szédülök, bár inkább valami fizikai gubanc lehet, mert általában - nem mindig - köthető mozdulatokhoz (lefekvés, felkelés, elfordulás). Ugyanakkor a furcsa "bevillanások" is gyakoriak. Nemrég pl. kicsit elbambulós állapotban avval egyidőben, de az is lehet, hogy picivel előtte, hogy a frigó kattant egyet, egy nagy szikrát láttam sötét háttérrel, sárga piros villózással. Rendesen megijedtem tőle. Vagyis a hangtól, amit a frigó kiadott, mintha sokkal hangosabb lett volna, mint igazából volt. Mondjuk, sokat foglakoztat gondolatban a "belső, másik valóság".

És nagyon gyakran látom "rezegni" a "levegőt", olyan, mint amikor a fűtőtest fölött látni kicsit a légvibrálást, de kint látom ezt nagyon gyakran, a szabadban. Filmekben szokott ilyen lenni, amikor azt próbálják ábrázolni képileg, ahogy mint egy zselé, vibrálni kezd egy másik valóság kapuja, ha hozzáérnek, ami egyébként láthatatlan.

(Azért remélem, nem az van, hogy elgurult a gyógyszerem:))

Ma el kellett mennem valahová, ahol nem sűrűn járok, és visszafelé kerestem egy bizonyos féle boltot. Megkérdeztem egy járókelőt, tud-e ilyet a környéken. Egy uutcába irányított, hogy ott van, de gyalogolni kell kicsit. Nekiindultam, de már egy csomót mentem, és sehol a bolt. Közben az futott át az agyamon, vajon miért kellett nekem bejönni ebbe az utcába. Aztán gondoltam, mindegy, most már végigjárom, ki tudja, valamiért ide kellett jönnöm, bár többször latolgattam, hogy visszafordulok.

Egyszer csak megláttam a boltot. Aztán továbbmentem az utcán, gondoltam, most  már erre megyek haza. Megláttam egy antikváriumot és bementem. Csak úgy. Eszembe jutott, hogy valamit régebben keresek, de pontosan nem emlékeztem a címére. Viszont ajánlott az eladó valami mást ebben a témában, ami szintén ritkaság, és nagyon megörültem neki. Aztán beszélgetni kezdtünk, többek között megemlítette, ő milyen témában gyűjti a könyveket. Jaj, mondom, ebben a témában is kellene nekem valami épp, jó ideje tervezem, hogy veszek valamit, de ha nem mondta volna, eszembe sem jut. Pont azt a könyvet nyomta a kezembe, amelyiket láttam valakinél, és az jelent meg mindig az elmémben, amikor erre gondoltam.:)

Szóval ezért kellett bemennem abba az utcába. Mondják, Isten útjai kifürkészhetetlenek:))

Kell hozzá valami egész más cél, egy ismeretlen járókelő, egy kis beszélgetés egy újabb ismeretlennel, és a vágyott dolgot valaki a kezünkbe nyomja, anélkül, hogy keresnénk:)

Ezek a dolgok mindig olyan ámulattal vegyes örömmel és a kifürkészhetetlen iránti bizalommal töltenek el:)

Bennem felmerült párszor már, hogy mi van, ha időről időre "újrateremtjük" a könyveket. Egy párszor már határozottan volt olyan érzésem, hogy korábban nem ez volt ide leírva, mint most:)

Ez azért is motoszkál továbbra is bennem, mert valamelyik cikkben itt a honlapon olvastam egy olyan gondolatot, hogy az író könyve nincs "odakint". Fejlődik, ahogy az olvasók is fejlődnek vele, vagy valami ilyesmi, lehet, hogy fordítva volt....

Kritikus elemző énem inkább csendben marad:) És itt ez az énem elnyomja a többit.

Nekem erről az jutott eszembe, hogy a saját ideáikat vetítik rá a szépségre, a zenére, a zenészre, a járókelőkre és az egész világra :D

Kinek mi a szép?Kinek mi a szép zene?
És aki nem állt meg az milyen ember is, ugye?
Aztán aki elolvassa ezt és amúgy is ilyen színben látja a világot, hát még jobban megerősíti... "lám-lám milyenek is az emberek, tudtam én"!

Amúgy lehetne kísérletezni azzal, hogy milyen zenére figyelnek fel a legtöbben egy aluljáróban...De mivel ide írok, így azt is mondom, hogy úgyis csak azok, akiknek éppen ott és akkor dolga van azzal a zenével, vagy aki kedvet kapott hozzá :)

Most olvasom az Ismeretlen valóság I.-et, többedszerre, és a TE-k, és az idő mélysége részeknél teljesen el vagyok képedve-pozitív értelemben- az információkon, miközben legalább ötödszörre olvasom. No de Sethnél így megy ez.:)))

"Hideg januári reggel volt amikor egy ember megállt egy Washington DC-i metróállomáson és hegedülni kezdett. Hat Bach darabot játszott összesen negyvenöt perce...n keresztül. Ezalatt az idő alatt több mint ezer ember fordult meg az állomáson, legtöbben a munkahelyükre igyekeztek a csúcsforgalomban.

Három perc múlva egy középkorú férfi észrevette a zenészt. Lelassított, és egy pillanatra meg is állt, majd továbbsietett. Egy perccel később a hegedűs megkapta az első egydollárosát, egy nő dobta bele a hegedűtokba anélkül, hogy megállt volna. Néhány perccel később valaki a falhoz támaszkodva kezdte el a zenét hallgatni, de kis idő múlva az órájára nézett, és továbbsietett.

Legjobban egy hároméves kisfiú figyelt fel a zenére. Anyukája kézen fogva vezette, de a fiú megállt a hegedűst nézni. Nemsokára az anyuka továbbhúzta, de a kisfiú közben végig hátrafelé kukucskált. Ugyanez más gyerekkel is megtörtént, kivétel nélkül mindegyik szülő továbbvezette őket.

A 45 perces előadás alatt csak 6 ember állt meg zenét hallgatni. Nagyjából 20-an adtak pénzt, de közben le sem lassítottak. Összesen $32 gyűlt össze. Amikor vége lett a zenének, és elcsendesedett az állomás, senki sem vette észre a változást. Senki sem tapsolt, senki sem gratulált.

A járókelők nem tudták, hogy a világ egyik leghíresebb hegedűművésze, Joshua Bell játszotta a zenetörténelem legnehezebb darabjait 3.5 millió dollár értékű Stradivari-ján. Két nappal a metróállomásbeli előadás előtt egy teltházas bostoni színházban lépett fel, ahol a jegyek átlagosan $100-ba kerültek.

Ez egy igaz történet! Joshua Bell álruhás metróbeli fellépését szociológiai kísérletként a Washington Post szervezte. Azt vizsgálták, hogy egy hétköznapi környezetben egy alkalmatlan időpontban vajon felismerjük-e a szépséget, megállunk-e hogy befogadjuk, és értékeljük-e a tehetséget egy váratlan helyzetben.

A kísérlet eredményének egyik lehetséges következtetése: ha nincs időnk arra, hogy megálljunk és hallgassuk a világ egyik legjobb zenészét a zenetörténelem legvirtuózabb darabjait játszani, vajon mi minden más mellett megyünk el észrevétlenül ugyanígy nap mint nap?

Ez különben pusztán a zsenialitással együtt járó szórakozottság;)

Boldogat!:)

Boldog új évet!

Ismerd a közönséged.

Szószámláló? na végre!!!! :)) Annyira hiányzott:)

Valóban, hála Lucasnak, új lehetőségek nyiltak meg előttünk a hozzászólás terén. Van szó számláló is. :)

Ez is ismerős számomra. Múltkor a teát főztem, majd a poharam után kutattam a lakásban. Végül csak sikerült észrevennem, hogy ott áll a teáskanna mellett. :)

Tida igy mar eeerted?:)) "

"Ruburtnak más kapcsolatokat is létre kell hoznia, és nekem is lesznek még könyveim-ahogy neked is és neki is-, és évszázadoknak kell eltelnie, amíg tényleg elkezdődhet az, ami most úgy tetszik, elkezdődött."

Szem. Val. term. II. kötet 319. oldal

Erdély Miklós: IDŐ-MŐBIUSZ