Most nem jöhetek le róla. Kellenek a legfontosabb valóságteremtési elvek, most nem tenne jót, ha nem foglalkoznék vele.

Az más kérdés, hogy lehet, hogy túlzottan is mankónak használom, úgy általában, de nem pont krízishelyzetben kell ezen változtatnom, nem hiszem, hogy üdvös lenne. Most nem a létfilozófiai mélységű részek érdekelnek, hanem a valóságteremtés módozatai.

Ez különben, amit a végén írsz, nekem tetszik, lehet benne valami, ha nem is a kiszolgáltatottságát, de valami olyasmi lehet benne, hogy direktbe megéljek dolgokat, hatásokat, belülről kikényszerített módon, ilyen aspektusa lehet.

Gyakorlat gond esetére

Van pár egyszerű lépés, amelyeket követhetsz, amikor nehéz helyzetben találod magad, legyen szó betegségről, stresszes személyes kapcsolatról, anyagi problémáról vagy bármi másról.

Ezek a lépések nagyon kézenfekvőnek és talán túl könnyűnek tűnhetnek – de azonnali enyhülésérzést és lelki nyugalmat eredményeznek, miközben felszabadulnak és aktiválódnak belső tartalékaid. Sokszor említettem már ezeket a lépéseket, mert igen fontosak a tudatos elme kitisztításában és abban, hogy a megkönnyebbülés érzését nyújtsák a rémült egónak.

1. Azonnal kezdj el a jelenben élni, amennyire csak lehetséges. Próbálj meg tudatára ébredni a jelenlegi érzékszervi adatoknak, amennyire csak képes vagy – az összesnek. Amikor például fáj valamid, gyakran koncentrálsz egyedül arra az érzékletre, és figyelmen kívül hagyod a kellemes érzéseket, melyeket más testrészeid érezhetnek; nem vagy tudatában a hangok, látványok és benyomások csoportjának, melyek szintén ott vannak közvetlen környezetedben. Ez az eljárás azonnal csökkenti a probléma nyomását magát, akármi is legyen az, és felfrissít.

2. Utasítsd el az aggodalmaskodást. Ez természetesen automatikusan beleillik az 1. lépésbe. Mondd magadnak, hogy annyit aggodalmaskodhatsz holnap vagy valami más alkalommal, amennyit csak akarsz – de határozd el magad arra, hogy a jelen pillanatban nem aggodalmaskodsz.

3. Amikor a gondolataid mégis érintik adott problémádat abban a jelen pillanatban, képzeld el a lehető legjobb megoldást a dilemmára. Ne tűnődj azon, hogy hogyan, miért vagy mikor érkezik el az ideális megoldás; csak lásd beteljesültnek a lelki szemeid előtt. Vagy ha nem különösebben jó a vizuális képzelőerőd, próbáld meg átérezni a hálaadást és örömet, amit akkor éreznél, ha a probléma teljes megelégedésedre megoldódna.

Ezek a lépések lehetővé teszik, hogy fellélegezz, és csakugyan segítenek minimálisra csökkenteni helyzeted nyomását, bármi legyen is az. Aztán, amikor már megnyugodtál, képes leszel más helyes lépéseket is fontolóra venni, melyek talán közvetlenebbül foglalkoznak konkrét megoldásoddal.

ha már a függőségeket említettétel, lehet, h most egy kicsit Sethről kéne lejönnöd:) lehet, h jót tenne egy kis szünet, más könyveket is olvashatnál (ne tömény létfilozófiát!). nekem az ilyen szünetek mindig arra voltak jók, h a saját, újonnan szerzett tapasztalatam fényében a már ismert seth szövegek is újszerűnek tűntek.

rólad az jut eszembe, h vannak azok az emebrek, akik földrengéses helyekre születnek, h így szembesüljenek a természetnek való kiszolgáltatottság révén a teremtménylétükkel. a sok elméletiség nekem azt sejteti, h te ezt az egész mélyértelmű illúziót inkább csak tanulmányozni szereted, megfigyelni és nem átélni (ha emlékszel a párbeszédre ott szerepel ez). szóval alapvetően a teretőségedet, annak aspektusaival szeretsz foglalkozni a teremtménylét a háttérbe szorul. ls ahogy a földrengéses népek természeti viharokat élnek át, te úgy ilyen mentális viharokat teremtesz, h megélhesd a teremtménylét kiszolgáltatottságát. (ez e legyen meg a te akaratod és társai). lehet, h neked erre van szükséged, nem tudom.

Alakul már hangyányit, most megkértem az entitásomat, a belső énemet és mindenkit, hogy segítsen. meglátjuk, van-e kedvük, érdeklődésük, okuk foglalkozni velem.  Talán az idegi összeomlást elkerülöm most már. Rájuk bízom magam, legyen meg az ő akaratuk.

Ez csapda ilyenkor átadni az irányítást, mikor teljesen elveszttnek és elsodort önállú akaratúnak érzi az ember, tehát ők úgy vannak vele, hogy oldd meg vagy segítenek vajon. nektek mi a tapasztalatotok? Tudom, én ilyen entitásmániás hülye vagyok, de mindenkinek saját módszerei vannak. Ti kértetek máűr közvetlen segítséget az entitástól, vagy belső éntől, és volt eredménye?

(mindenkitől elnézést ezért az egészért, eluralta ez az idiótaságom most a fórumot, igyekszem majd nem terhelni belnneteket vele)

Köszi.:)

Igyekszem, csak oly mértékben elural a hisztéria jeleneg, hogy pl. még Sethet olvasni sem tudom most. Na majd összekapom magam.:)

Robert Smith az, akiről ömlengünk már itt egy ideje Tamással:)

mondjuk: http://www.youtube.com/watch?v=DBrejpdOvc8&feature=BFa&list=PL7EC734CC4B276E4F

A jó verzióra gondolgass! A végtelen lehetségesség tárházából ezt válaszd, a legjobbat. Mert lehetséges:)

Ezek nagyon jó gondolatok, köszi. Igen, a pánik a legrosszabb benne. Ez a Robert Smith-féle elengedés valahol olvasható? Meg kellene próbálkozzam vele, bár nagyon nem vagyok vizualizálós típus, de hátha.

A másik, amit mondasz, az is jó, azt már végiggondoltam, valóban, tragédia nem lesz, bár egy rossz verzióban más szakma után kell néznem, ez sem tragédia, de csak ehhez értek. No de majd lesz valami.

Én ezekben az esetekben azt szoktam, hogy teljesen átadom a belső énnek a vezérlést, mondom neki, hogy vigye egyelőre ő a "boltot", mert én most nem vagyok rá képes, hogy irányítsak, a pánik miatt, és akkor legyen úgy, ahogy ő akarja. Valamennyire talán működik.:) Meg úgy vagyok vele, hogy én hoztam össze, valamiféle hiedelem-kibocsátás útján, úgyhogy akkor nekem is kell megoldani valahogy a belső erőks egítségével. csak ne lenne ennyire rém kellemetlen.

Köszi, igen, sok az új támpont.:)

Ezt is köszönöm. Nincs gond vele, csak az igazsághoz hozzátartozik, hogy én ezt belülről már eléggé rendberaktam, sokszorosan körüljártam, átrágtam, levontam, amit kellett-így éreztem. És félelem sem volt, legalábbis tudatos, teljesen el volt engedve a dolog részemről. Innentől rejtélyes. Én továbbra is igazi belső erőkben való hit próbának gondolom, Valamiért ez egy ilyen kezelési metodika a belső énem részéről vagy nem tudom. Mindenesetre köszi. Az esemény nem ott történik meg, ahol észleljük, ennyi bizonyos, hanem egy sor belső észlelés és esemény legvégén látjuk magát a konkrét fizikai eseményt. Köszi azért. próbálok mist mindent megfontolni.:)

tegyél ne csak egyél:)

túl sokat olavsol, keveset teszel. sztem ennyi. valahogy váltsd tetté a tudásod, adj belőle másoknak is valamilyen módon. fejezd ki, amit megszereztél örömmel, szerettel, mert benned marad, felhalomozódik, eltorzul különben a kretivitásod.

Nem tudom. Van egy olyan verzió is, hogy a belső énem korábban is egészen komoly ijesztgetésekben részesített, a saját butaságom miatt természetesen, de eddig mindig kirántott a szarből. Kicsit olyan igazi, komoly létpróbának gondolom most ezt. Elhiszed, vagy nem hiszed? Ha elhiszed, rendben lesz minden, ha nem, akkor szívni fogsz.:)

Tényleg igyekeztem apró lépésekkel haladni, amúgy is gyenge valóságteremtő vagyok. De a belső énem fokozza a tempót, az intenzitást. Biztos neki van igaza. Én közben lehet, hogy bekattanok, erős hajlamaim vannak az ideggyengeségre. A legjobb forgatókönyv még az, ha pont addig terhel, amíg terhelhető vagyok, tehát ha kiszámolta. Ki tudja. Ha túlterhel, a vigyorgóban majd látogathattok.

Annyit megírok, hogy megértsétek, hogy jelenleg kemény vizsgálat alatt állok. Namost Seth szerint a múltbeli eseményeknek nincs hatásuk ránk, mivel egyidejűség van, így nincs értelme a büntetésnek, mivel az egyidejűségban a büntetés akár meg is előzheti a tettet. Meg szerinte az eseményeknek nincs hatásuk ránk, az események elfogadott fikciók. Hosszú heteken át sethizáltam az egészet, minden tudati elemet bevetettem, amit tudtam, mégsem volt hatása az eseményekre. Most vagy elhiszem az egészet, vagy nem, és akkor jön a rosszabb forgatókönyv. Éles dilemma elé állított a belső énem. Fogalmam sincs, lesz-e erőm ehhez az egészhez.

Quimdy, úgy értem.

Mintha a Radnóti-féle élmény a kegyelem felismerését mutatná, amikor az én felismeri, hogy a nem-én is ő maga, ugyanez a Quimby-szövegben pedig inkább őrületként jelentkezik...az egyik egy önátadás a teljesebb énnekm, a másik meg egy menekülés

Quimdy, úgy értem.

Mintha a Radnóti-féle élmény a kegyelem felismerését mutatná, amikor az én felismeri, hogy a nem-én is ő maga, ugyanez a Quimby-szövegben pedig inkább őrületként jelentkezik...az egyik egy önátadás a teljesebb énnekm, a másik meg egy menekülés

nekem erről ez:

Egónia

Kérdeztem, de nem vártam,
Megnéztem, de nem láttam!
Nekifutottam és elszálltam,
Rám találtam és szétváltam!

Elvártam és eltűrtem,
Elzártam és megszűntem!
Megkerestem és eltűntem,
Visszamentem és elküldtem

Az én házam, az én pénzem,
Az én vénám az én vérem,
Az én, az én, az én az énképem,
Lehúzom magam a WC-ben!

Az én sarlóm az én kertem,
Az én bolygóm, az én lelkem,
Az én, az én, az én az énképem,
Összevarrom és széttépem

(Quimy)

ha valakinek az ilyesmi:

http://www.youtube.com/watch?v=XxvBgVMB7xo&feature=results_video&playnext=1&list=PLD9AAD85D4F83FF29

KÉT KARODBAN

Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.

1941. április 20.

/ Radnóti Miklós /

Csevegés Sethtel

A személyes növekedés átugorja a dimenziókat

ESP-osztályülés, 1971. február 16.

http://www.youtube.com/watch?v=aqAUmgE3WyM

Egy fórumon azt mondták, hogy én vagyok a dobozban.

Megvan: " Amikor a belső Én riasztást kap, különféle önjavító lépésekkel megpróbál azonnal segíteni. Alkalmanként, amikor a helyzuet irányítása végképp mkicsúszik a kezéből, meg fogja kerülni a tudatos elmének ezeket a korlátozó területeit, és úgy oldja meg a problémát, hogy energiával telíti az aktivitás más rétegeit."

A szeméyles valóság természete I. kötet, 56. oldal

Nem, semmi gond, több szem többet lát.:)

Gondolkodom, hogy az erősen szünetelő amatőr autóversenyzést fel kellene kicsit élesztenem, hogy irányított legyen valamelyest a belülről igényelt izgalmi helyzet.:)

Talán az atomok tánca nem is pontos megfogalmazás részemről, inkább az egységben mozgó energia, ahogy cselekszik, miközben önmaga is végtelen számú apró tudat közössége, mégis egységes a fellépése.

Én amiatt jutok intuitív eredményekhez, hopgy rákényszerítem magam, az entitás vagy a belső én rendszeresen idegesítő életeseményekkel ráz fel, ami miatt fel kell oldanom az adott valóságelem konkrétságát, és tompítanom a hatásait, ami miatt erőteljes Seth olvasás révén összekapom magam és olyankor jönnek az intuitív eredmények is. Jobb lenne, ha spontán dolgoznék, de valamiért csak nyomás alatt teljesítek még mindig.:)

Ja és a kérdés, hogy más is mozgolódik ilyen irányban, érez hasonló intuitív-mélyről jövő "valóságképet", ahogy sokdimenziósan áramlik, pulzál ez az egész, a végtelen számú/mélységű tudatok kibocsátják a belső valóságukat és folyamatosan módosít minden mindenen, az időtől függetlenül, vagy nem, mert nem erre fókuszáltok?

Bocs hölgyek-urak, hogy egy jó beszélgetés közepébe beposztolok egy teljesen más témát, de nem nagyon tudom máshová tenni ezen a topikon kívül. Szóval már korábban is elkezdtem néha-néha érezni, ahogy a lehetségességi rendszer és az egész dinamikus-sokdimenziós valóság gomolyog körülöttem. Most viszont egyre élesebben érzem, sűrűbben (bár nyugtalanító életeseményekkel vettem rá magam a mélyebb intuícióra szokás szerint). Szóval egyre sűrűbben, kicsit csendesebb körülmények között elég könnyen ráhangolódom ezekre a csatornákra. Érzem, ahogy a lehetségességek áramlanak és folyamatosan befolyásolják az egész létezést. Képszerűen nehéz lenne megfogalmazni, mert nem vagyok erős magában a képalkotásban. Szoktam érezni a pulzálást, ahogy minden mozog, módosul, és módosítja magát a rendszert, ami szintén pulzál, egy végtelen-sokdimenziós-mégis magátólértetődő módon. Ebbe az érzetbe beletartozik, hogy tudatos az egész, bár erre picit koncentrálnom kell, ez nem magától értetődő még.

Meg a személyiségfelépítést, az ego-belső én-entitás vonalat is elkezdtem elcsípni, érzem, hogy tetszőleges a személyiségkép, amit magamról felépítek, és akkor abból árad ki az adott állapotnak megfelelő valóságom, sőt még azt is érzem, ahogy ezek a végtelen belső valóságok egyesülnek. És hogy tényleg a lehetőségek tárháza van belül és kimeríthetelen energiaforrás. És akkor a testképet is érzem, az atomok, sejtek táncát, bár ezt gyengébben, rá kell koncentrálnom.

Na azért még nem szállok el, a mindennapi problémák majd hoznak még jóval kevésbé ihletett állapotot is, csak most valahogy elcsíptem ilyenféle szálakat.