Név: Regisztráció
Jelszó:

Blog

Személyes valóságom természete
Lucas - 2012.11.16., Péntek - 16.27
A kezembe került a Személyes Valóság Természete, amit már vagy egy éve nem olvastam, benne a könyvjelzővel, ahol abbahagytam az olvasását. Igazán érdekes, hogy életem mostani fordulópontján pont ez a bekezdés került elém. Érdekes, de tekintve Sethet, nem meglepő egyáltalán. Emitt a magyar kiadásból a részlet, lusta voltam lefordítani, amúgy is közel pontos a fordítás:

"Hogy független módon cselekedj, olyan cselekvést kell kezdeményezned, amelyről azt akarod, hogy fizikailag bekövetkezzék (nyomatékosan) azáltal, hogy önmagad létében megteremted.
 Ez úgy érhető el, hogy az ember ötvözi a hitet, az érzelmet és a képzeletet, és a kívánt fizikai eredmény mentális képévé alakítja át. A kívánt eredmény persze ekkor még nem fizikai, hiszen különben nem akarnád megteremteni, ezért nincs értelme kijelenteni, hogy fizikai tapasztalatod mintha ellentmondana annak, amit igyekszel megcselekedni."
- 627. ülés
(1) vélemény
Új idők - új könyv
Lucas - 2011.6.12., Vasárnap - 13.34
Úgy gondolom, hogy újra felveszem a fonalat, ahol abbahagytam, és megpróbálom megérteni, mi is történt velem az elmúlt időszakban, mióta nem volt bejegyzés. Prior úgyis noszogatott, hogy folytassam, mert neki tetszett, így legalább egy olyan olvasóról beszámolhatok, akinek bejött a stílus és/vagy a mondanivaló. :D

Valamilyen kronológiát kell írnom a visszatekintésekhez, mert töredékesen ugyan, de megvannak a feljegyzések a korábbi eseményekről, bár Seth gondolatait követve azt kell, hogy mondjam, az fog idekerülni, aminek ide kell kerülnie, így nem nagyon aggódom.

Egyelőre csak ez a kis beköszönő lett volna, hogy élek, azt viszont örömmel mondhatom, hogy hamarosan megjelenik Az "Ismeretlen Valóság" második része. Ez viszont biztosan érdekel mindenkit. :)
(3) vélemény
Egy kis olvasnivaló
Lucas - 2008.9.8., Hétfő - 01.48
Minden kommentár nélkül, aki olvasta Sethet, értékelni fogja szerintem.

Getsemáne

Jánoskám, kedves, szelíd, szőke fiú te: most fehéren, hidegen világol odafönt a Hold és ti kifáradtatok, ittatok is, ugye és most alusztok az olajfák alatt. Az imént odamentem és percekig néztem szelíd, szomorú fejed: – nagyon megindultam, Jánoskám és nem költhettelek fel benneteket. Idejöttem a lugasba, ahol sötét tujafák résén villog be a Hold – idejöttem és most úgy érzem, talán nem bírnám ki mégse, ha utoljára nem szólhatnék veled, egyszerűen és melegen, kedves, kedves Jánoskám. Majd hajnalban, mikor már nem lehetek köztetek, olvasd el szépen ezt a pár sort, amit idevetettem – olvasd el és aztán vesd a tűzbe, ezt ígérd meg nekem, erre igen komolyan kérlek és hiszem, hogy megteszed, megértesz engem. Tudod, sohasem szívelhettem a leírott szót és óvakodtam attól, hogy írás maradjon utánam. Te szereted a régi papírokat és sok mindenfélét gyűjtögettél, meg irkáltál is – tudom, te kedves, lelkes fiú, a szavaimat, beszédeimet is feljegyezgetted titokban –, abban nem akadályoztalak, ha már kedved telt benne. De ez a pár sor neked szól, csakis neked, erről nem szabad tudnia soha senkinek, érted-e, erről beszélned se szabad senkinek. Azért írom ilyen egész egyszerűen, látod, hogy talán nem is ismersz majd reám ebből a levélből – a zsidók szeretik a nehéz és dagályos szavakat és úgy kellett szólnom velük, hogy megértsenek.

  Írom, mert nagyon nehéz ám a szívem, Jánoskám, ezen a szép, holdvilágos éjszakán; és olyan igen egyedül vagyok. Néhány órával előbb még együtt ültünk a terített asztalnál és ti faggattatok, hogy miért vagyok oly szomorú. Most megmondhatom már neked; mire ezt elolvasod, már úgyis tudni fogod, hogy az én utam elvégeztetett. Csitt, csitt, te derék, lelkes ifjú barátom; ne indulatoskodj, ne kiáltsd közbe szenvedélyesen, hogy nem lehet, nem szabad: ha a szívembe látnál, mily békével, csendesen és elhatárolva fekszik ott a mérhetetlen fájdalom: elnémulnál te is és éreznéd, hogy itt nem szólhat ember szava – csak a szél süvölthet magasan fejünk fölött, csak a tenger zúghat a mélyben – csak a végtelen Tér egyhangú kongása konghat tovább és a csend. Igen, elvégeztetett és jól van így. Most még néhány formaság – hajnalban katonák, akik elvisznek; néhány hosszú és fájdalmas kihallgatás – aztán a kereszt és a szögek.

  Csitt, csitt, János: értsd meg, így van és én akartam így és jól van így. Emlékszel, amit a farizeusoknak mondtam? Már akkor tudtam, mivégre ezek a kérdezősködések és nagy nyugalom szállt meg attól a perctől. Nyugodt vagyok ám most is, kedves, szelíd barátom: bevallom, egy kicsit könnyeztem és emlékszem, az imént, néhány perccel azelőtt, hogy ezt a pár sort írni kezdtem neked, remegés fogott el és szédültem és így szóltam magamban oly sötéten, mint a mély sötétség: én atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e keserű pohár – s míg ezt mondtam, majdnem hangosan, egy percre azt hittem, elvesztem az eszméletem. De elmúlt ez, Jánoskám és most már tudom, hogy végig erős és komoly leszek. Csitt, csitt, te makacs, fürtös gyerek: értsd meg hát, így akartam, ez volt az egyetlen út, nem tehettem másképpen. Meg kell értened, meg kell valahogy magyaráznom neked – és te el fogod temetni a szívedbe és soha nem beszélsz erről senkinek, érted-e, Péternek se, aki szilaj és heves, mint te és szereti a szép szavakat – de nem tud hallgatni és érezni, úgy mint te és holnap ő lesz az első, aki elárul, mint ahogy megmondottam.

  Hallgass meg, János. Én nektek soha nem beszéltem az én életemről. Tizenkét éves koromban eltűntem Názáretből és harmincesztendős voltam, amikor ti megismertetek. Hittetek bennem és nem zaklattatok: jó volt úgy. De most elsuhan előttem az egész és én megértem ezt az életet s nem fáj beszélni róla. Tudod-e, János, hogy sokfelé jártam ám – tizennyolc év hosszú idő és ti nem tudtok erről a tizennyolc évről. Bejártam egész Kis-Ázsiát és nyolc évet éltem egy csudálatos nép földjén, a félsziget déli csúcsán – hallottatok valaha a gravidákról? Majdnem gyermek voltam még, mikor közéjük kerültem. Ó János, tudnál-e szeretni engem, ha látnád, mennyi zavar és bánat és kétségbeesés kavargott a lelkében annak, akit erősnek láttál s akiben bízni akartál? Mondom neked: én is áhítottam akkor a csodát, mint ahogy ti áhítozzátok és a ti népetek. És akkor ott, a dravidák közt, hosszú évekig úgy volt, hogy megtaláltam. Másféle emberek laknak ott – emberfölöttiek szinte, azt hittem először, míg hosszú évek alatt úgy fordult aztán, hogy én is meg tudom tenni mindazt, amit ők. Élnek köztük papok, Jánosom, akiket fakíroknak és derviseknek neveznek – ezekben a papokban találtam meg útját ama vallásnak, ami az én szívemnek kellett. Ők nem a szó emberei, mint a zsidó próféták – de hiszen ez vérmérséklet dolga és semmi egyéb! –, az ő lelkük megfeszült akarata tetteken át válik erővé és csodává. Láttam köztük, az első években, olyanokat, akik kiállnak a sokaság elé és elém – s egyszerre szemünk láttára a levegőbe tudtak emelkedni,vagy kettészelték saját fejüket, vagy átszúrták szívét egy gyermeknek s aztán éppé, érintetlenné tették egy kézlegyintéssel. És voltak köztük, akik virágerdőt varázsoltak a szemünk elé, a puszta homokból, egy szempillantás alatt.

  Ó, Jánosom, remegett a szívem s évekig lestem sóváran a szürke és mély szemeket, melyekből némán áradt a csoda. Míg egy nap megértettem, hogy történik mindez s másnap felismertem önmagamban ugyanazt az erőt. Oly egyszerű, ó, oly egyszerű volt az egész: tudd meg, Jánosom, az emberi elmében van egy kemény pont – valahol a két szem között, a koponya falán túl –, ezt a pontot kell megmerevíteni agyunkban s e pontból mozgatni lehet más emberek szemét és elméjét, úgy, ahogy akarjuk – és e pontból, hiszem, meg lehet mozgatni a hegyet s így szólni: menj a tengerbe. Emlékszel, János, a bénákra, akiknek a kezét megmozgattam? Emlékszel, mikor ott álltam köztetek – csak én tudtam, hogy állok, mozdulatlanul – s ti láttatok engem felemelkedni a magasba, mert úgy akartam? Emlékszel-e arra a viharos éjszakára, Genezáreth taván? Ó, Jánosom, ugye láttatok akkor járni az olajos vizen, lágyan, kitárt karokkal, mint a fehér holdfény? Láttatok és sírtatok: és én ott ültem köztetek s megfeszültem a görcsös, boldog indulatban s lángoltam az örömtől: hogy íme, látjátok a csodát, mert akarom –, s mert nagyobb csoda, hogy láttatok ott járni, bár köztetek ültem; miként ha ott jártam volna valójában. S nagyobb csoda, hogy jóllakott öt hallal és kenyérrel ötezer ember, mint hogyha öt halból lett volna ötezer – s nagyobb csoda, hogy megrészegedett a víztől egy káneai vőlegény: mint hogyha borrá vált volna a víz. Ó, Jánosom – és nagyobb, nagyszerűbb csoda lesz három nap múlva, hogy látni fogtok, élve, s felbontva látjátok síromat – mint hogyha feltámadhatnék halottaimból: – mert akartam, hogy lássátok.

  Akartam, hogy lássatok; de nem fogok élni, Jánosom. Halott leszek – mindenki élni fog, csak én nem. Csitt, csitt, János: te jó vagy és megértő – te állsz majd a többiek közt, mikor fényességben megjelenek előttetek s letérdelsz – s nem gondolsz akkor erre, amit lázongó, zavart szívvel írtam neked, éjnek évadján a lugosban, Getsemáne kertjében. Ó, Jánosom, az én szívem erős és kemény most már, mint a vas, de izzik, mint az izzó vas és lángok csapkodnak körülötte. Ó, Jánosom, én végtelenül szerettelek titeket! Mikor két évvel ezelőtt hosszú, hosszú heteken át tapostuk a sivatag homokját s a tevék csontvázai közül bélpoklosok keze ágaskodott felém rimánkodva – én a te szelíd arcodba néztem s elborzadva szóltam magamban: hát így, és újra így? Hát elrohadtok mind és porotok elkeveredik a föld porával? Én akkoriban hosszan, mélyen, mélyen gondolkoztam, János: abban az időben volt ez, mikor oly homályos, töredezett példázatokban tudtam csak beszélni hozzátok s mikor a régi írásokra hivatkoztam gyakran. Tehetetlen, kétségbeesett harc dúlt bennem: íme, mondtam magamban, hát hiába minden. Le tudtam győzni a Gonoszt, ami az emberben lakozott, az én akaratommal: – de le nem győzhettem a Gonoszt, mely odakünt lakik, az emberen kívül, s melyet úgy hívnak: Végzet – Végzet és Természet. Íme, az ő akarata rajtam és mindnyájunkon – hibába keményítem meg az én elmém, mert ha ő akarja: nincs tovább.

  A Halál járt mellettem és az arcomba nevetett, Jánosom. A Halál járt mellettem és az ő szolgája, a Halálfélelem. Ha széppé és nemessé akartam tenni egy arcot – hirtelen megjelent a szemekben a halálfélelem s rám vigyorgott – elfutottam onnan, s mikor zaklatott szívvel a patak vizébe néztem, hogy az én arcomon megtaláljam az emberi lélek szépségét – az én arcomról is a sárga halálfélelem meredt rám.

  Ekkor megfeszítettem elmémet és így szóltam magamban: Lássuk csak. Amit eddig tettem: tettem a Végzet ellenére – és sikerült. A Végzet úgy akarja, hogy meghaljon minden ember s hogy féljen a haláltól. A halálfélelem mulattatja e szörnyű zsarnokot – mert senki sem mer meghalni s kell, hogy az ő akarata meglegyen. Jönnie kell tehát egy embernek, aki akarni tud, mint a Végzet –, aki szembehelyezi az ő akaratát a Végzettel –, aki épp úgy akarja magának a halált, mint ő – és elrabolja tőle. Ha lesz egy ember, aki meg akar halni, hogy mások éljenek – a Végzet kiejti kezéből elveszett játékszerét, a Halált, amit csak az Élet ösztönének drótján tudott rángatni.

  Ezt gondoltam s elvégeztem magamban, hogy megteszem a kísérletet. Ó, János, nem tudom nézni ezt a rettenetes nyomort! Ó, Jánosom, nem tudom, mi lesz: de nem tudtam látni többé a ti kétségbeesett, eltorzult arcotokat, hebegő nyelveteket, kifordult szemeitek fehérjét, amint szembefordultatok a Szörnyűség nyitott torkával. Hadd vesszek el; beleugrom e torokba, talán megfullad rajtam s ti megmenekültök. Ó, János, hinni akarok benne, hogy jól tettem – nem, nem szabad, hogy a te szép, szelíd orcádon is ott lássam a hideg verítéket egyszer s az összecsikorgó fogakat.

  Emlékszel? Ott a vacsorán bort töltöttem nektek és így szóltam: igyátok meg: a vérem. Ki akarom ontani – nem szabad, érted, nem szabad, hogy Ő úrrá legyen mirajtunk. És nem szabad ezen gondolkozni tovább – így akarom. Meghalok s ti hinni fogjátok, hogy élek, de én azt akarom, hogy mindenki éljen, csak én, egyes-egyedül én legyek meghalva, helyettetek.

  Hajnalodik. A pirkadat zöld sávot húzott az ég peremére. Jánosom, kedves, kedves Jánoskám, isten veled. Most már mintha könnyebb lenne: tudod, majd erősen összeszorítom a fogamat és behunyom a szemem. Ugye érted, most már nem lehet visszafordulni, nem bírok, de mintha egy kicsit gyönge volna a testem… Ó, János… egyszer szerettem volna még ülni veletek a zöld hegyoldalban, a nyájas napfény alatt…

  …De mindazonáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te akarod…

- - - -

És aki írta nem más, mint Karinthy Frigyes!
(0) vélemény
Kitérő az @RCra
Lucas - 2008.9.1., Hétfő - 14.40
Akit esetleg érdekel az @RC plakátkiállítás, de nem tud kimenni, az itt talál egy sorozatot a plakátokról.
(2) vélemény
Álomvalóság
Lucas - 2008.9.1., Hétfő - 14.19
Volt két érdekes álmom a minap. Az álmok témája nem is annyira lényeges, viszont a kapcsolódásuk már igen.

 Az első álmomban történt, hogy egy kisebb társasággal egy szórakozóhelyen voltam. Beszélgettünk, majd felvetődött, hogy valakinek el kellene mennie boltba beszerezni néhány dolgot. Erre én vállalkoztam, majd össze is írtam, hogy kinek mi kell. Elindultam a városban, de néhány helyszín után felébredtem.
 Feküdtem még egy kicsit az ágyban, majd felkeltem, tettem-vettem, de arra gondoltam, hogy visszafekszem még egy kicsit - úgyis korán volt -, hogy relaxáljak.
 Persze elaludtam, majd ott találtam magam a városban, ahol voltam, amikor felébredtem, tehát folytatódott az előző álmom. Beszereztem a maradék cuccokat, majd visszamentem a szórakozóhelyre. Ott pedig érdekes eset történt, a barátnőm megkérdezte, hogy merre jártam eddig. Elkezdtem mesélni neki, hogy elmentem ide, elmentem oda, megvettem ami kell, majd elakadtam. Az álombeli énemnek emlékezetkiesése volt arra az időre, amikor ébren voltam. Onnan tudtam csak folytatni, ahonnan az álmom is folytatódott.
 Olyan már történt velem, hogy egy álmot folytattam felébredés után is, de ez először történt meg, hogy utalás volt benne arra az időre, amikor "máshol" voltam.
(1) vélemény
Feldolgozások
Lucas - 2008.7.21., Hétfő - 00.10
Na, eljutottam arra a pontra, hogy kiírom magamból azokat a Seth-plágiumokat, amelyekkel találkoztam idáig. Szépen sorban, ahogy esnek.

Kezdetnek máris Mary Ennis és az ő Éliása:

Elolvastuk, kielemeztük, értékeltük, elvetettük.

Ez máris négy szóval több, mint amit érdemel.
(2) vélemény
A következő
Lucas - 2008.5.1., Csütörtök - 01.43
A következő valóságrendszerem kiválasztásánál érzésem szerint a fő szempont az lesz, hogy abban a valóságban ismeretlen legyen a "komplexus" fogalma.
(4) vélemény
Kedvenc
Lucas - 2008.2.27., Szerda - 22.06
Mostanában a kedvenc idézetem Sethtől a:

"Folyton emlékeztesd magad arra, hogy egy probléma legkedvezőbb megoldása legalább olyan valószínű, mint a legkedvezőtlenebb megoldás. Emlékeztessétek magatokat arra is, hogy összes aggodalmaskodásotok ellenére az élet szelleme maga csakugyan folyamatosan belül van a tapasztalatotokon, és ez formálja fizikai testeteket." (ford.: Nic)

Úgy néz ki, működik is. Egy csomó problémája másnak, amivel foglalkoztam egész jól alakul, csak a sajátjaimmal bénázok.

Szeretethiány. Ebben találtam meg a problémám okát.

És a Tied is!
(3) vélemény
Visszhang
Lucas - 2007.5.3., Csütörtök - 17.44
Ma kaptam egy e-mailt Umberto Eco-tól. Viagrát ajánlott megvételre. Kidobtam a levelét.
(3) vélemény
Esemény
Lucas - 2007.4.23., Hétfő - 03.53
Nos, jó sokáig nem történt semmi említésre méltó velem. Amikor először írtam ide, akkor az volt bennem, hogy nem fogom fárasztani a blogra ellátogató embereket mindenféle abszolút érdektelen dologgal, puszta humanizmusból.
 Most viszont történt valami, ami elgondolkodtatott. Választanom kell, hogy a nyugati orvostudományt válasszam-e, minden nyűgjével és nyavajájával a gyógyulásra, vagy az alternatív gyógyászatot, és akkor relatíve szembe megyek a közhittel.
 Vesebetegségről lévén szó, nem egyszerű a helyzet. A Ny.-i Orv.tud. a transzplantációval kecsegtet, végleges gyógyulás nélkül, műtét közbeiktatásával. Az alternatív pedig a végleges gyógyulással, műtét nélkül.
 A probléma az, hogy amint elkezdek húzni az egyik felé, durván belerősít a másik, és visszarángat középre. De telik az idő, és már nem akarok ezzel a dologgal  foglalkozni, szóval valamelyik megoldás már előléphetne.

 Na jó, erről majd később.

 Egyébként voltam egy aura-kezelésen, és azt mondhatom, hogy a fejfájást kiválóan felszámolja pillanatok alatt, és elég jól vitalizál. Érdekes volt, ebből az epizódból úgy tűnik, hogy mégis hiszek az auraterápiában. :)
(4) vélemény
Nyíltan...
Lucas - 2007.2.14., Szerda - 12.41
Ugye mindenki hallotta, hogy gépfegyverrel rálőttek a Teve utcai Rendőrpalotára, és hallott ezt követő nyilatkozatokról, botrányokról. Most, hogy ez így szerepel a valóságunkban, Neked van ötleted, hogy mit keres a tiédben?

Én nem találom az okát az enyémben ugyanis.
(8) vélemény
Túl azon
Lucas - 2007.2.5., Hétfő - 00.44
Na, végre lezajlott az, amiről írtam az előző bejegyzésben. Ráadásul simábban ment, mint valaha is képzeltem volna. Kis kiigazítás persze szükségeltetik, de mindent összevetve sikernek tudom elkönyvelni a történteket.
 Apámat mintha kicserélték volna. Azok a negatív tulajdonságok, amiket említettem, mintha sosem lettek volna. De, hogy ne menjek nagyon a dolgok elébe, valahogy így történt a dolog:

 Mielőtt találkoztunk volna elmondtam magamban, hogy: "Minden a legnagyobb rendben lesz. A lehető legharmonikusabb, legpozitívabb és legkellemesebb módon rendeződik a dolog. Nem akarok a továbbiakban máshogy szembesülni ezzel a problémakörrel, hanem egyszer és mindenkorra meg akarom oldani. Azt akarom, hogy rendeződjön a viszony, és ne is térjenek vissza azok az idők. A problémakört elengedem és nem foglalkozom vele tovább. Helyette új céljaim és utam van, amit járni szeretnék, és akik eddig a problémát okozták azok vagy tűnjenek el az életemből, vagy segítőkészen álljanak hozzám."
 Hozzá kell tennem, hogy kicsit kételkedtem a dolog megvalósulásában, de valahol mélyen tudtam, hogy ha ragaszkodom a céljaimhoz, akkor sikerülni fog.
 Döbbenetes volt a tapasztalat. Semmi nyoma nem volt ellenségeskedésnek vagy haragnak. Nem kellett bizonygatnom az igazamat, szinte magától alakultak az események a lehető legjobb irányba.

 Egy dolog viszont kikerülhetetlennek tűnik. Minden alkalommal, mielőtt találkozunk, vagy valamilyen esemény van, akkor elmondom magamban, hogy: "Minden pozitívan alakul, minden rendben lesz, számomra a lehető legelőnyösebb módon." Úgy érzem, erre még szükség van, ugyanis olyan mélyen épült be a hitrendszerembe ennek az ellenkezője, hogy figyelmeztetnem kell magamat rá, hogy épp olyan könnyen alakulhat jól is a dolog, mint rosszul. Valahogy úgy néz ki a dolog, hogy a rosszra rámondtam, hogy az a realitás, a valóság, a jó dolgokból elérhetetlen ideát faragtam, és ezt éltem meg nap, mint nap. Pedig a jó dolgok ugyanolyan könnyen jönnek az életben, mint a rosszak, felismerés kérdése.

 Túl sok szép dolog van a világban, hogy azok helyett depresszióra vagy haragra, irígységre pazaroljuk az energiánkat.
(3) vélemény
Nincs menekvés
Lucas - 2007.1.12., Péntek - 12.33
Látom már, hogy nincs menekvés a problémák megoldása elől. Elképesztő, hogy hogyan bukkan fel újra, meg újra ugyanaz a probléma, csak más köntösben.
 Gondom volt/van apámmal, a hatalmaskodásaival és cezaromániájával. Nem tudtam vele dűlőre jutni, hogy emberszámba vegyen, folyamatos bizonyítási kényszerem volt és ez még párosult azzal, hogy ő meg állandóan a földbe döngölte az önbizalmamat. Szinte minden nap. Menekültem előle, próbáltam kitérni, kerültem minden konfliktust, nem mertem megmondani a véleményem. Vele szemben azt sem tudtam kijelenteni, hogy egyáltalán ember vagyok. Biztos mindenkinek megvan a maga mumusa, hát nekem ő volt. Mivel képtelen voltam megoldani a helyzetet, ezért azt választottam, hogy egyáltalán nem találkozok vele. Már jó ideje nem láttam, amikor felfigyeltem rá, hogy valahogyan mindig visszakúszik maga a probléma - az önbizalomhiány bizonyos fontos esetekben - az életembe. Más embereken, más szituációkon keresztül, de valahogy ugyanarról szól a mese.
 Éreztem, valamit tenni kell, így nem maradhat. A legutolsó csepp a pohárban ez volt:
 Elmentem dolgozni egy olyan munkahelyre, ahol a főnököm mintha csak az apám lett volna. Persze, nem azonnal, hanem úgy 2 hónap elteltével, szóval nem ismerhettem fel azonnal. (Vagy - kis kitérő Seth felé -, az is lehetett, hogy a fickóban meglévő, addig látens személyiségjegyeket én aktíváltam. Vagy valami más. :) ) Elkezdte hozni azokat a stílusjegyeket, mint apám, és elkezdett úgy is sértegetni, megalázni és igazságtalan szitukba hozni, mint régen apám tette. Megdöbbentő, de a szófordulatai és mozdulatai is megegyeztek már a végén. A legszebb pedig, hogy egy rohadt szót nem szólhattam vissza, csak alig, hiszen a főnököm volt, amit minden nap éreztetett is. Szinte megszólalásig hasonló szituációba hoztam magam, csak más szereplőkkel. (Ide beszúrnám, hogy Castaneda: Belülről izzó tűz című könyvében leírt "vacak kis zsarnokocska" tökéletesen ráillik erre az egészre, amiről itt ömlengek.) Mára már semmi nem maradt abból a baráti viszonyból, amivel indultunk.
 Úgyhogy elhatároztam, hogy helyre rakom a viszonyt apámmal. Majd meglátjuk, mi lesz, mindenesetre már több munícióval vágok neki a küzdelemnek. :)

(3) vélemény
Kis érdekesség év végére
Lucas - 2006.12.31., Vasárnap - 10.22
Ó, igen. Az év utolsó napja. Mindenkinek Boldog Új Évet kívánok innen is, és talán néhányótok számára újdonság lesz ez (amíg fent lesz) a YouTube-on lévő felvétel (végül is, miért pont ez ne lenne fent a YouTube-on):

 A Seth-Video első rész



 A Seth-Video második rész
 A Seth-Video harmadik rész
 A Seth-Interjú első rész
 A Seth-Interjú második rész
 A Seth-Interjú harmadik rész
Nem linkeltem be az összes videót, tessék kattintani! :)
(1) vélemény
Önanalízis
Lucas - 2006.12.24., Vasárnap - 01.14
Tele a hócipőm az önanalizálgatással. Vajon jól csinálom-e ezt, vajon feldolgoztam-e azt? Nos, a következőt fogom kipróbálni: csak arra fókuszálok, amit tapasztalni akarok, a többire meg teszek nagy ívben. Meglátjuk, mi sül ki belőle. De most tényleg. Mással sem foglalkozok, mint azzal, hogy [cimke] vagyok, meg egyre inkább [cimke] vagyok, és ha nem vigyázok, akkor bizony [cimke] leszek. És másokon is ezt látom, hogy ilyesmivel foglalkoznak. Ne! Otthon ezt ne próbáljátok ki! Hiába gondolod magad [cimké]-nek, nem vagy belebetonozva! Én sem vagyok. Úgyhogy le a [cimké]-vel a homlokunkról. Ha pedig beszélgetni szeretnél, akkor keress meg e-mailben! Szívesen leszek a barátod.

 Mindenkinek Békés, Boldog és Szeretetben Gazdag Karácsonyi Ünnepeket Kívánok! Nem elfelejteni, hogy olyan lesz 2007, amilyenre formálod! :)
(2) vélemény
Újra
Lucas - 2006.12.18., Hétfő - 02.24
 Rég nem írtam ide, és egy kis magyarázatra szorul a dolog, főleg a magam számára. Voltak olyan események, amelyek ide illettek volna, de nem tartottam elég érdekesnek ahhoz őket, hogy másokra ráterheljem. Ez utóbbi viszont rávilágított egy problémámra. Úgy álltam hozzá, hogy ez terhes lehet másoknak, és nem ismertem fel, hogy ez pusztán nekem okoz problémát. Mivel tudatosan azt mondtam magamnak, ha nem érdekli a másikat, akkor úgysem fog találkozni vele, ezért nyugodtan leírhatom, mégis, nem így cselekedtem, mert a tetteim ennek ellenkezőjét mutatták. Problémáztam azon is, hogy ki, mit fog szólni, milyen megítélés alá esek, stb. Úgy látom, igen ellentmondásos periódusba kerültem. Mintha valamilyen sodró, irányíthatatlan álomba kerültem volna. Remélem ennyi volt.
 Egy hasonlatot is találtam az életből a helyzetemre, ami valószínűleg nem véletlenül került ide. A Discovery csatornán az 1910-es párizsi árvízről volt szó, és arról, hogy mennyire nem voltak felkészülve rá. Ez az egy gondolat egy érdekes sorba vitt bele. 1910-ben nem voltak felkészülve a párizsiak arra, hogy a Szajna kiönthet a medréből. Megtörtént a katasztrófa, majd miután levonult az ár, a túlélők elkezdtek falakat emelni, hogy ne ismétlődhessen meg a dolog. 20-30 év elteltével viszont a következő generációnak, aki nem élte át, annak már nem volt olyan fontos és élénk a lehetőség, hogy a Szajna pusztíthat is, ezért elkezdték visszabontani a falakat. Mára már eltűnt szinte az összes védőgát, és ha most lenne egy áradás, akkor megint óriási pusztítást vinne végbe. A magam gondolkodására is hasonlóan tekintek. Megéltem egy áradást, rossz volt, alig éltem túl. Ez megértette velem, hogy igen, tenni kell azért, hogy ilyen ne következzen be még egyszer. Az idő múlásával azonban egyre inkább távolodik ennek a képe, és ebből a biztonságból már olyan messzinek túnik, hogy nem is foglalkozok vele. Majd ismét bekövetkezik. A kérdés pedig az, hogy miért? Miért történnek ezek a visszaesések?
 A megoldatlan probléma visszatérése nem tűnik kielégítő válasznak. Mintha más oka lenne. Vagy egyszerűen csak hülye vagyok ahhoz, hogy lecseréljem a már fellelt korlátozó hiteket.
(3) vélemény
Rendszer
Lucas - 2006.11.28., Kedd - 09.01
Egy gondolat jár az eszemben mostanában: "Egy rendszer sosem értheti meg saját működését."
Seth is mintha hasonlóra utalna akkor, amikor például az időről beszél, hogy úgy próbáljuk megérteni az időt, hogy időbe kerül a megértés. Kíváncsi vagyok, lehet-e a rendszerben élve a rendszeren kívül kerülni, hogy rálátása legyen az embernek az egészre.
(17) vélemény
A tenger illata
Lucas - 2006.11.27., Hétfő - 14.55
Ma nézegettem képeket a Görög tengerpartról, és úgy tűnik, sikerült annyira elmerülni benne, hogy elkezdtem érezni elég határozottan a tenger illatát. Szeretem ezeket az élményeket, csak azt sajnálom, hogy nincs belőlük sűrűbben.
 Az élményt Seth gondolatforma kiküldéséhez tudom kapcsolni, lehet, hogy megpróbálom szándékosan előidézni a dolgot, mert most spontán sikerült.
(0) vélemény
Csend
Lucas - 2006.11.7., Kedd - 11.12
Mint láthattátok, egy ideig nem volt új post a blogban, kicsit visszavonultam elmélkedni. Azt hiszem, mindenkinek szüksége van alkalmasint némi csendre, hogy elmerüljön a saját pszichéjében, értékeljen és átértékeljen, számot vessen az addigi életével, cselekedeteivel. Az eltelt napokban én ezt tettem, több-kevesebb sikerrel. Mindenesetre azt elmondhatom, hogy nagyon tanulságos volt, de különösebben nem akarok senkit sem fárasztani a részletekkel, a legnagyobb része mások számára úgyis tömény unalom lenne. Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy vajon mennyire lehet érdekes valaki élete mások számára. Él, tapasztal, örül, búslakodik, de végső soron mégis csak ő éli át azokat az érzelmeket, és még ha hűen is számol be róla, akkor is csak másodkézből értesülnek róla a többiek. Felderengett a médiában látható "hírességek" élete is, akiknek a teljesen hétköznapi dolgai úgy vannak beállítva, mint valami óriási történés. Kit érdekel, hogy Csonka András szerelmes e-mailt kapott? És ekkor, hopp, jött a felismerés. Úgy tűnik, sokakat. Miért? Mert naponta 300 ezer ember vásárolja meg a Blikket és a hozzá hasonló lapokat, hogy ilyenekről olvashasson. Nem találtam magyarázatot a miértre, pedig érdekelne. Túl sekélyes oknak találom, hogy azért szeretnek olvasni mások életéről, mert a sajátjukat üresnek találják.
 Mindenki megtalálhatja a saját életében a szépséget, az örömöt, a kedvességet. Úgy gondolom, a psziché alapvetően a vitalitásra és boldogságra hivatott, nem pedig az ellenkezőjére. Az ürességet senki sem viseli el hosszú távon, de úgy tűnik számomra, már rövid távon is elkezdi kompenzálni.

 Egy kicsit más téma: olvastam egy cikket Mr. Táltosról, vagyis Kovács Andrásról. (A cikk itt található.) Saját bevallása szerint a Guns n Roses-t kezelte meg John Lennon özvegyét is, és ha Axl-nek és Yokonak jó volt, akkor csak lehet benne valami. (Ugye, mivel híresek, ezért akit választanak az valahogy hitelesebb lesz.) Szóval, a honlapján található információk alapján még azt is el tudom képzelni, hogy felkeresem őket, már csak a móka kedvéért is, főleg, hogy kiderüljön, van-e rajtam valami szellem. Ez egyébként nagyon ügyes, mert arra az emberben való elemi félelemre alapoz, ami a parazitáktól való rettegésben nyilvánul meg.

 Van esetleg valakinek valamilyen tapasztalata táltos ügyben?

(Ahogy látom a fórumukban szóba került Seth. Hihi... menő! :) )
(10) vélemény
Kerülőút
Lucas - 2006.10.24., Kedd - 22.18
 Ahogy látom, mások hiteit sokkal könnyebb felismerni, még akkor is, ha van benne egy kis csavar. Egyik ismerősöm meglehetősen tart attól, hogy kirabolják a romák. Folyamatosan mindenféle óvintézkedést tesz, hogy nehogy betörjenek hozzá, vagy meglopják az elképzelt cigány bűnözők. A minap pedig meg is történt vele, noha nem úgy, ahogy elképzeli a kirablását, hanem kerülőúton. Napközben bejött hozzá egy cigány srác, azzal, hogy van egy eladó digitális kamerája. Emberünk nézegette, forgatta, persze a srác közben folyamatosan beszélt, próbálta rávenni, hogy vegye meg. No, ez olyannyira sikerült, hogy kettőt is vett egyszerre 220 ezerért. Külön finomság a dologban, hogy előtte még rá is telefonált az egyik ismerősére, hogy mondjon valamit, mennyibe kerül egy ilyen kamera, és az ismerős azt állította, hogy darabja kerül 240 körüli összegbe. Tehát a jó üzlet tudatában vette meg a két kamerát.
 No, innen viszont érdekessé vált a történet, mert jó egy hét múlva kiderült, hogy ebből a kamerából ugyanazon a néven két fajtát is árulnak, csakhogy az egyik valóban 240 ezer körül kapható, a másik meg 40 ezerért. Szóval a hiteknek megfelelően, még a látszólagos körültekintés ellenére is, "kirabolták" az ismerősömet a romák. Pedig még óvintézkedéseket is tett, de úgy tűnik, annyira erősen hisz abban, hogy vele ilyesmi történhet, hogy minden elővigyázatossága ellenére is a tapasztalatába vonzza.
 Egy ideig úgy tűnt, mintha lebegne a dolog a "tényleg sikerült jó üzletet csinálnom" és az "átvertek a cigányok" között, és egy hét kellett hozzá, hogy eldőljön az egyik irányba.
(0) vélemény
Illúzió
Lucas - 2006.10.17., Kedd - 11.27

A linkre kattintva egy nagy érdekes dolgot lehet kipróbálni, miután elindította az ember a videót:

15 másodpercig kell nézni a kép közepén lévő fekete pontot, majd vált a kép, és egy színes kép jelenik meg. Amíg félre nem néz az ember.

Ide katt

(0) vélemény
Értékelés
Lucas - 2006.10.16., Hétfő - 20.38
 Tegnap éjjel nem igazán tudtam aludni, és a TV-t kapcsolatva a Végtelen Határokba futottam bele. Mindig van valami "mély" tanulság a részek végén, ez a mostani viszont érdekes volt. Kb. így hangzott: "Csak a halál küszöbén tanuljuk meg értékelni az élet szépségeit."
 Gondolom azért került a valóságomba ez a mondat, mert rá akart mutatni, hogy valami hasonlót gondolok, vagy, hogy gondolkozzak el ezen. Azt kell mondanom, hogy valóban így gondolkodom, és jól jött, hogy szembesültem vele. Azt hiszem, mostantól arra fogok törekedni, hogy értékeljem azokat a szépségeket az életemben, amikkel találkozom, és másokat is erre fogok bíztatni. Szóval, kedves blog-olvasó, most hogy ezt olvasod, dőlj hátra egy percre, és vedd észre azokat a dolgokat, amik kedvesek neked az életedben. Lehet, hogy első látásra azt mondod majd, hogy nincs, vagy nem ér semmit az, amit találsz, de gondold újra! Semmivel sem rosszabb a kisebb-nagyobb pozitív dolgoknak örülni, mint "felelősségteljesen" aggodalmaskodni a negatívokon.

 Azt hiszem, az, hogy mi lehet belőlünk csak attól függ, hogy minek tudjuk elképzelni magunkat, amiben hinni is tudunk. Csak a saját kreativitásunk szab határt a megvalósítható élményeinknek. Bátran bele kell vágni felépíteni a saját énképünket képzeletben olyanná, amivé válni szeretnénk. Számomra kezd nyilvánvalóvá válni, hogy rohamosan érkezik a megerősítés az elhatározást követően. Remélem te is meg fogod tudni erősíteni ezt! Ha igen, írd meg mindenképpen! :)
 Nekem sokat segített, hogy úgy álltam hozzá, hogy egy hétig kipróbálom, mint játék. De akkor valóban csináltam minden nap. Igaza van Sethnek, gyorsabban megvalósulnak a dolgok, mint hinnénk.
(1) vélemény
A klub
Lucas - 2006.10.14., Szombat - 11.50
 Jól elrohant ez a hét, és talán a legérdekesebb része a klubest volt, amit a Teapalotában tartottunk, Atta, Borzas, Nic és jómagam. Nagyon jók ezek a beszélgetések, személy szerint nekem nagyon tetszenek. Kötetlen Seth-chat. :) Viszont gyanítom, hogy új helyet kell keresni, mert nagyon úgy tűnik, hogy a Teapalota nem alkalmas igazán a beszélgetésre, mert ha többen ülnek a galérián mint 4 fő, akkor már olyan hangzavar van, hogy nem hallani a másikat, ami pedig egy beszélgetésnél hátrány.
 Klubtagok, ha tudtok valami helyet, akkor jöhetnek a javaslatok! :)
(5) vélemény
Visszatérő
Lucas - 2006.10.8., Vasárnap - 01.50
Tegnap éjjel láttam a Tényekben egy kis hírt, ami arról szólt, hogy valamilyen menzai ételben kis kukacokat találtak, és így bevonatták a kaját az ovisoktól és iskolásoktól. Lefagytam, amikor láttam a dolgot, mert a nemrégiben leírt tudatos álmomban lévő kukacok pontosan ilyenek voltak, ráadásul a férfi, akit láttam az álomban, lényegében "megette" a kukacokat. Még az alakjuk is hasonlított.
(1) vélemény
Végre
Lucas - 2006.10.6., Péntek - 14.17
Ezt most találtam, szurkolok nekik, hogy sikerüljön, mert sokkal mélyebb filozófiai problémákat vethet fel a dolog, ha sikerül nagyobban is megvalósítani.

Link
(1) vélemény
Pol és nempol
Lucas - 2006.10.2., Hétfő - 19.01
 Valamit csinálnunk kellene emberek, mert - Sethre alapozva -, együtt hoztuk létre mentünk bele a mostani tömeges eseményekbe. Talán mindenki hagyja abba az erre való koncentrálást. :) Én mindenesetre megpróbálom, bár simán struccpolitikának tűnhet részemről. Nem tudom, melyik selfem akarja ezt az egészet átélni, de a tudatos elmém és egom meglehetős tiltakozásban van.

 Egyébként a vasárnap kitűnően telt, mert nagyon szép idő volt, és a kirándulás is jól esett, amit néhány baráttal tettünk. Lovak, tehenek, vadmalacok miegymás. A magamfajta urban-egyednek kitűnő kikapcsolódás volt, főleg, hogy már nagyon régen voltam természetközelben. Jó volt kicsit feküdni a fűben, kint lenni a friss levegőn, távol mind pszichésen, mind fizikailag a városi elmebajtól, és az úgynevezett "fontos" dolgoktól.


 A mostani helyzetet látva el sem tudom képzelni, hogy mi kellene ahhoz, hogy pl. az MTV ostrománál lévő csürhe megértsen egy mondatot is a valóságteremtésből. Nyörf.
(2) vélemény
Oké, értem!
Lucas - 2006.9.28., Csütörtök - 17.53
Te teremtettél mindent, ami a valóságodban van! Vállald érte a felelősséget!

Seth ma ezt üzente nekem.
(3) vélemény
Problémázgatás
Lucas - 2006.9.26., Kedd - 18.06
 Azon gondolkodtam mostanában, hogy a nehézségek, amelyekkel szembesülök hogyan nézhetnek ki egy nem-fizikai rendszerben. Teszem azt, valakinek problémája van a repüléssel. Egész életében retteg tőle, nem oldja meg a problémát. A halála után, mivel az a valóság nem fizikai, elég nehezen küzd meg hitelesen azzal, hogy fél a repüléstől. Talán a következő életében. Apropó, probléma megoldása: vajon megoldás-e az a problémákra, hogy nem veszünk róluk tudomást, másfelé fordítjuk a figyelmünket, és teszünk rá, hogy mi történik? Vagy a probléma mélyére kell ásni mindenképpen, feltérképezni azt, és csak így lehet megoldani?
 Az első esetben pusztán annyiban kell hinni, hoyg valamilyen megnyugtató módon rendeződik a helyzet? A másodikban pedig arról szól a dolog, hogy sok adatból és információból, tettből felépítünk egy megnyugtató módot?

 Kérdéseim maradtak.
(0) vélemény
Mesék álomországból
Lucas - 2006.9.22., Péntek - 12.07
 Hátborzongató tudatos álmom volt. Egy mezőn voltam először is, a mező bal oldalán egy út, ami lankásan vitt lefelé. A bal oldalon volt egy házikó, ami fából készült. Mindent összevetve nagyon kellemes környék volt. Ahogy ott nézelődtem, egy páran körém gyűltek és üdvözöltek. Az egyikük azt mondta, hogy másik világban vagyok, nagyon nem kell megijednem, de kicsit máshogy működnek itt a dolgok, mint ahogy én megszoktam. Ebből kikövetkeztettem, hogy álmodom, de őszintén szólva meglepett, hogy egy álomszereplő ilyenekkel jön. Ezek után elkezdtek beszélgetni arról, hogy milyen üzenetet kellene nekem átadni, amit el kellene vinnem a saját világomba. Itt volt kis nézeteltérésük, és vitatkoztak egy ideig, hogy mi lenne a megfelelő. Ezalatt én nézelődtem az út felé, ahol békés járókelők sétáltak mindkét irányba, hegynek fel és le is. Na, kitalálták, hogy mi legyen az üzenet, ami egy bizonyos férfinek szól, akit nem ismerek, de eljut hozzá az üzenet. Egy plakátra mutogattak mindannyian, amin a következő állt: SAX, illetve alatta egy szaxofon volt, és erre mondogatták mindannyian, hogy: "Nem jó, nem jó!". (Megjegyzem, fogalmam sincs, hogy kinek jelent ez bármit is, de leírtam, ahogy volt.) Ezt követően az egyikükkel a csoportból elkezdtem sétálni a lankás részen lefelé. Miközben beszélgettünk, folyamatosan változtatta az alakját. Hol öreg, hol fiatal, néha csúnya, néha szép arcú volt. Megkérdeztem tőle, hogy miért csinálja mindezt? Azt válaszolta, hogy alkalmazkodik az ő kinézete az én hangulatváltozásaimhoz, és azt látom, ami leginkább megfelel nekem. Ebből azt vontam le, hogy igen hullámzó a hangulatom. :) Megkértem, hogy mi lenne, ha felvenné az én arcomat, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogyan nézek ki valójában, mert csak tükörben látom magam, és az ugye egy fordított kép. Ekkor átváltozott egy fekete maszkos, fekete páncélban lévő lénnyé, de nem csak ő, hanem a körülötte lévő tízegynéhány társa is, és elkezdtek felsorakozni. (Itt megjegyzem ismét, hogy akkor csalódott voltam, hogy nem láthattam magam, most viszont eszembe jutott, hogy mi van akkor, ha teljesítette a kérésem, és így néztem ki?). Miután felsorakoztak, felém fordultak és elkezdtek fenyegetően viselkedni. Megindultak felém, amire először ijedséggel reagáltam, majd azt mondtam magamnak, hogy: "Na, nem! Olyan frankó, tiszta, tudatos álmom van, és olyan érdekes helyen vagyok, hogy egykönnyen nem szabadulnak meg tőlem." Kipróbáltam, tudok-e repülni. Tudtam. Felrepültem, és az úton landoltam, őket pedig békés emberekké akartam változtatni. Elég gyorsan sikerült. Az úton lévő járókelők azonban elkezdtek mind rám figyelni, és úgy látszott, mintha most ők szeretnének elüldözni, mert megkaptam az üzenetet, most már menjek, ahova akarok, de el onnan. Erre úgy reagáltam, hogy aki elkezdett felém közeledni, annak megváltoztattam a külsejét kissé, vagy csináltam vele valamit. (Mindenki elég puccos, barokkos ruhákban volt egyébként, nagy kalapokkal, meg fodros ingekkel.) Arra emlékszem, hogy egyikükre rámutattam, és arra gondoltam, hogy megcsavarintom az orrát, miközben köröztem a felé mutatott mutatóujjammal. Erre elkezdett nőni és csavarodni az orra, amiből a végén egy hal nézett ki, majd tűnt el. Egyébként elég mókásnak találták ezeket a mutatványokat a többiek, és békén is hagytak. Itt egy intermezzo következett, ami hétköznapi álom volt. Egy turistaházban voltam, nagyon hasonlóhoz ahhoz, amiben a Bükkben voltam idén nyáron. Legalább annyira lepattant is volt. Nyáron egy éjszakát aludunk ott, egy sípálya szomszédságában. Ezt azért mondom el, mert itt is aludni szerettem volna. Megvolt a fekhelyem, meg is volt ágyazva, de két szobával arrébb találtam egy almát és egy almaszeletet a földön. Megpöcköltem, és kiderült, hogy rengeteg zümmögő kis hernyószerűség van alatta. Úgy éreztem, ki kell füstölnöm őket, és kerestem Chemotoxot. (KItűnő cég, hogy sikerült az álomvilágba is exportálnia a termékéből. :) ) Találtam is belőle, és ahogy visszamentem, és le akartam fújni a kukacokat, egy kis jelenet játszódott le előttem. Egy férfi fejét láttam nagyon közelről, úgy hogy csak a szája és az orra látszott. Fehér füstszerű levegőt lélegzett be, amiben volt egy pár ezekből a kukacokból. Tudtam, hogy önkéntelenül is belélegzi az ember ezeket, ha ilyen környezetben van, ezt akarja megmutatni ez a szituáció. Viszont itt következett egy érdekes rész, ami meglepett. A fickónak a tarkóján egy kis cső jött ki és futott bele a harmadik csigolya környékén a nyakába. Átlátszó volt a cső, teljesen úgy nézett ki, mintha a testének a szerves része lenne. Mivel át lehetett látni rajta, láttam, hogy egy két kukac már ott úszkál a csőben lévő folyadékban. Erre eszembe jutott, hogy lehet, hogy az én fejemből is jön ki ilyen cső? Hát jött. Ha nem hátul lett volna, azt mondanám, valami csakraszerűség volt, de ilyenről a tarkómon nem tudok. Viszont itt már tudatos voltam megint, szépen lassan átcsúsztam az események alatt a tudatosságba, és eszembe jutott, hogy mi lenne, ha megrángatnám kicsit a csövet alulról fölfelé. Hát leírhatatlan érzés volt. Megpróbálom érzékeltetni. Olyan volt, mintha a saját gerincemet rángattam volna meg, de nem volt igazán fájdalmas, csak mintha rengeteg ponton rögzített csövek ágaztak volna el ebből az egyből, és a derekamhoz közeledve egyre több és több volt, egyre szerteágazóbban. Még most, hogy írom ezeket a sorokat is megmaradt ez az érzés a hátamban, a gerincemnél, pedig már jó egy óra is eltelt azóta.
 Ekkor visszaváltott a táj a mezőre, de már csak a házikó volt ott, én pedig az autónkban ültem, és elindultam lefelé a dombon, azzal az elhatározással, hogy bemegyek a hegy aljában lévő városba. Az út egy rövid idő után elkezdett brutális módon leejteni, és nekem baromira nyomni kellett a féket, hogy ne lóduljon meg nagyon az autó. Plusz olyan álomszerűen, valahogy nem tudtam rendesen nyitva tartani a szemem, kinézni az ablakon, és így próbáltam az úton tartani a kocsit, meg kerülgetni az akadályokat. A végén valamilyen betonozott parkolóban, ami eléggé üres volt, sikerült megállnom kézifékkel, de eléggé durva volt a lélekvesztő. Itt nem volt semmi érdekes, úgyhogy elhatároztam, hogy visszamegyek a kunyhóba. Előzőleg megismerkedtem a tulajdonossal, egy kedves, öreg néni volt, akinek valamilyen vidám, Münchhausen báró kinézetű kedvese volt. Amikor először láttam őket jól megvoltak, viccelődtek. Most, ahogy beléptem az ajtón a faházba, teljes csend volt, és mindenfelé fehér dunyhák voltak. Ott aludtak a paplan alatt mind a ketten, de az volt a furcsa, hogy egy csomó, fehér lepelkével letakart fából készült manó is aludt mindenfelé mellettük. Megsimogattam az egyiket, mire felébredtek, és szóvá tették, hogy mit keresek én még ott, már rég el kellett volna mennem. Mivel tudatomnál voltam, mondtam nekik, hogy szerettem volna még maradni és körülnézni. Morogtak kicsit, mintha valami annyira nem kívánatos rokon volnék, de végül is felkeltek. Megkérdezte a hölgy, hogy kérek-e inni valamit, mert tud készíteni egy kis kakaót, ha gondolom. Kértem. Ő kiment a konyhába, és egyedül maradtam a szobában. Közben folyamatosan beszélt mindenféléről azzal kapcsolatban, hogy mióta élnek itt, meg milyen idegenek szoktak beesni hozzájuk, de most nem ez a helyzet, mert engem ismernek. Annyira valóságos volt az egész, hogy feltettem magamnak a kérdést, hogy mi történhetett, meghaltam álmomban, és most éppen már a halál utáni dolgok zajlanak, vagy mi a helyzet? Eléggé megijedtem, ahogy ez a gondolat belém hasított. Megpróbáltam arra koncentrálni, hogy kinyissam a fizikai szemem. Kinyitottam, és ott feküdtem a szobámban. Gyorsan visszacsuktam megnyugodva, és még hallottam, ahogy a nő beszél hozzám. Arra koncentráltam, hogy visszakerüljek oda hozzájuk, ami végül sikerült is, és folytatódott a tudatos álom. Megkaptam a kakaómat, iszogattam, közben pedig beszélgettünk. Kérdeztem tőlük, hogy mivel foglalkoznak, mire azt válaszolta a nő, hogy dolgoznak, mint mindenki más. Itt már egyébként teljesen hétköznapi emberi kinézete volt mindkettőjüknek, egy alvóvárosbeli ház mellett beszélgettünk, nem is olyan távol már ébredezett a nagyváros. Meglepődve kérdeztem, hogy itt, ebben a rendszerben is dolgoznak? Azt válaszolta, hogy: "Persze, nekik is kell." Mondtam, hogy nem fognak örülni ennek a hírnek az "otthoniak". Erre nevettünk, majd arra lettem figyelmes, hogy a bögre ráragadt az arcomra, és nem tudtam levenni onnan. Kérdeztem, hogy ilyenkor mi a helyzet, mire azt felelték, hogy lassan vége az itt tartózkodásomnak, és jönnek értem, hogy hazavigyenek, ezért kezd szétesni a valóság köröttem, és ez is annak a jele. Elköszöntem, mondván, hogy nem akarom megvárni, amíg kitoloncolnak, inkább megyek önszántamból. Megint arra koncentráltam, hogy kinyissam a szemem, és voilá, ki is nyílt. Otthon voltam.
 És mi történt utána? Felkeltem, felöltöztem, beültem az autóba, és elmentem Nic-ért. Miután felvettem, meg kellett állnom még, egy anyagot magamhoz venni. Nem beszélgettünk, nem mondtam semmit az álmomról. Kiszálltam az autóból, mert be kellett rakni még egy fém rudat a csomagtartóba. Mikor visszamentünk az autóhoz, akkor láttam, hogy füstöl, fel van törve a motorház teteje és a motor egy része hiányzik. Ekkor jöttem rá, hogy még mindig álmodom, és ebben a pillanatban valóban felébredtem. Majdnem elájultam a gondolattól, hogy én eddig teljesen abban a hitben éltem, hogy már felébredtem.
Hát ennyi volt az álom, végig megdöbbentően tiszta, és semmilyen különbség nem volt a megszokott valóságom kinézete, és ennek az álomvalóságnak a kinézete között. Az összes történés egyébként jó 3-4 órán keresztül zajlott. Kis kivétellel végig tudatomnál voltam, tisztában voltam az eseményekkel, és mondhatom eléggé otthonosan mozogtam már benne. Egy érdekesség még a végére: amikor felébredtem tényleg, és az órára néztem, akkor derült ki, hogy valójában csak 20 percet aludtam. Elképesztő tapasztalat volt.

 Annyit még hozzátennék, hogy három vagy négy napja annyit mondtam magamnak lefekvés előtt, hogy: "Legyen tudatos álmom." Hát lett. :)
(2) vélemény
Még egy olcsó dolog
Lucas - 2006.9.19., Kedd - 23.03
 El is felejtettem, hogy új módszert sikerült alkalmaznom a távkommunikáció területén. Nem volt már pénz a kártyámon, így nem tudtam felhívni senkit, pedig nagyon kellett volna beszélnem egy ismerősömmel. Elkezdtem koncentrálni arra, hogy fel akar hívni, sőt már telefonál is, láttam magam, ahogy felveszem a kagylót és beszélgetünk, majd röhögve mondom neki, hogy pont rád gondoltam, jó hogy hívsz! Koncentráltam erre vagy 4-5 percig, majd nem történt semmi.
 Elkezdtem azon gondolkodni, hogy hol találok telefont, mert tényleg beszélnem kéne vele, erre elkezdett csörögni a telefon, és láss csodát, pont az hívott, akinek kellett. :)

 (Röhögve meséltem neki utána, hogy pont rá gondoltam! :) )
(0) vélemény
Öngyógyítás lépésekben
Lucas - 2006.9.19., Kedd - 22.59
 Körülbelül egy hete elkezdett valamilyen gyulladás kialakulni az alkaromban. Fájlaltam, borogattam, szenvedtem. Kipróbáltam fájdalomcsillapítót, gyulladáscsökkentőt, de egyik sem használt. Azután előkerült egy krém, ami izomlazítónak van kikiáltva, és úgy nézett ki, hogy ezzel végre sikert érek el, mert csitult a fájdalom. Sajnos nem tartott sokáig, mert másnap megint visszatért a fájdalom. Ekkor elhatároztam, hogy megpróbálom kicsit a valóságteremtés oldaláról megközelíteni a dolgot. Elképzeltem, ahogy rákenem a kezemre a krémet, világosan éreztem, hogy egy kicsit hideg, majd később elkezd beszívódni. Alig hagytam abba a gyakorlatot, szinte azonnal elkezdett kevésbé fájni a kezem, majd jó negyed órával később meg is szűnt teljesen. Ugyanolyan hatása volt a meditációs, képzeletbeli krémnek, mint a valóságosnak. Másnap viszont érdekes, de elmúlt a képzeletbeli krém hatása is, mert megint sajgott az alkarom. Mondtam magamnak, ennyire nem lehetek béna, ha egy nem létező krémmel tudok gyógyítani magamon, akkor igazából a képzeletbeli krém felesleges is. Elképzeltem, ahogy meggyógyult a kezem, pusztán a képzeletbeli simogatástól és pozitív érzésektől, majd hozzátettem, hogy minden nap folyamatosan egészséges a kezem, nincs semmi baja, kiegyensúlyozott és harmónikus. Utóbbi két fogalom kicsit hülyén hangzott, de nem nagyon zavart. Erre mi történt? Elmúlt a fájdalom, és másnap sem tért vissza, és azóta sem.
 Az egészben a legérdekesebb számomra az volt, hogy visszatekintve nem hittem a fájdalomcsillapítóban és gyulladásgátlóban, de hittem a krémben, hogy segít a bajomon. És két lépcső kellett ahhoz, hogy a krém se kelljen a gyógyuláshoz. Úgy tűnik, valamilyen folyamaton kellett átmennem, hogy el tudjam fogadni, hogy a hiteimmel tudok hatni a testemre egy ilyen esetben is. Mit mondjak, találtam egy olcsó megoldást. :)
(3) vélemény
Ilyen is van
Lucas - 2006.9.15., Péntek - 18.37
 Hazafelé jövet arra lettem figyelmes, hogy egy négysávos úton a külső sávban megállt egy autó, se előre, se hátra, vészvillogó ki, és most kivételesen tényleg elakadt a vezető. Elkezdte tolni az autót, és ahogy ezt megtette, két vadidegen srác a mögötte haladó autóból kiugrott, és simán elkezdte tolni a másik autót, segítve a sofőrt, minden kérés nélkül. Meglepett a dolog, főleg azért, mert előtte beszélgettem valakivel arról, hogy mennyire bunkó sofőrök vannak itt Magyarországon. Naná, hogy rácáfoltam magamra úgy 2 órán belül. De, hogy miért?
(0) vélemény
Alakmások
Lucas - 2006.9.13., Szerda - 22.33
 Ma furcsa élményben volt részem. Találkoztam az általános iskolai osztályom tagjainak klónjaival. Persze nem a hétköznapi értelemben, hanem mintha az alakmásuk lett volna, csak koncentrált formában. Egy előadáson voltam, ahol mindenféle marketing-baromságról volt szó, és akik a nézőtéren ültek és felszólaltak, olyanok voltak, mintha csak a múltból léptek volna elő. Karakterre, viselkedésre, mimikára mind-mind megszólalásig hasonlítottak egy-egy rég nem látott osztálytársamra. Még a szóhasználat is egyezett bizonyos esetekben. Úgy nézett ki, mintha nem is telt volna el idő azóta, hogy nem láttam őket, és most valahogy egy másik énjük visszatért az életembe. Talán a két hely pszichésen nagyon közel áll egymáshoz, és csupán a tapasztalat időbeli eltérése miatt tűnik az egész szituáció furcsának.
 Hozzá kell tennem, hogy amikor csak ilyen tapasztalatom volt valakivel kapcsolatban, az "erdetijével" sosem tudtam összehozni a találkozót, mindig elkerülték egymást, vagy egyáltalán esély sem volt rá, hogy találkozzanak.
 Volt már ilyen régebben is, csak ennyire koncentráltan még nem jelentkezett.
(1) vélemény
Spanyol viasz
Lucas - 2006.9.7., Csütörtök - 15.06
"Brit kutatók" feltalálták azt, ami eléggé közismert már egy ideje. Miért kell a tudománynak állandóan a sor végén kullogni abban, hogy elismerjen jelenségeket, vagy azok lehetőségét?

Az Index cikkére a link
(3) vélemény
Három
Lucas - 2006.9.7., Csütörtök - 01.24
 Három lehetőség közül melyiket élnéd meg leginkább:

1. Legyek tudatában a fizikai rendszer illuzórikus voltának, tökéletesen tudjam manipulálni tudatosan
2. Legyen birtokomban olyan tudás, hogy bármilyen kérdésemre választ kaphassak azonnal
3. Egy tortát kérek

Hogy melyiket választanám? Elgondolkodnék a tortán, mert a másik kettő eredményeként eltűnne a fizikai valóság kihívásnak lenni. Bár igencsak kíváncsi vagyok, hogy hogyan néznék egy napfelkeltére, ha tudatában lennék, hogy az egész a pszichém része, és akár le is kapcsolhatom a napot.
(7) vélemény
Regeneráció
Lucas - 2006.9.5., Kedd - 20.32
 Úgy tűnik, nagyon könnyen vissza tudok esni abba az állapotba, amikor mintha "tudattalanul" teremteném meg az eseményeket magam körül. Mintha saját magam akadályoznám magamat abban, hogy tudatosan csináljam a dolgokat, és csak egy bizonyos idő elteltével jut egyáltalán eszembe, hogy máshogy is történhetnek események. Pl. egy fejfájást el tudok mulasztani 4-5 perc alatt, puszta koncentrálással, ellenben mit csinálok? Szenvedek fél napot, mire ez eszembe jut. Nem jól van ez így.
(1) vélemény
Énkép
Lucas - 2006.8.31., Csütörtök - 22.00
Ugyan ezt a cikket még nem olvashattátok, így kicsit előreszaladok a dologgal, de csinálok egy kis reklámot Nic egyik új fordításának, amit Joe Vitale írt. (Mellékgondolat, hogy kicsit irígylem a nevét, na nem a Joe-t, hanem a Vitale-t, mert minden nap emlékezteti a vitalitásra :) ) Na, kipróbáltam, amiről Joe beszélt, csak magamra gondolva. Ez persze kapásból ütközött egy pár hitemmel arról, hogy hogyan is kellene viselkedni magammal szemben, mert arról van szó, hogy egy kialakult helyzetet úgy próbáltam megváltoztatni, hogy annyit ismételgettem magamnak, hogy "I am sorry, I love you." (Sajnálom, szeretlek.) Mindeközben a saját életemre és gondjaimra, valamint utóbbiak eltűnésére is fókuszáltam. Az elsődleges problémám az volt, hogy már vagy két hete folyamatosan be volt gyulladva a két bokám, és kezdett nagyon fájni, de nagyon nem akartam gyulladáscsökkentőhöz vagy fájdalomcsillapítóhoz, vagy végül dokihoz fordulni. Szóval eszembe jutott ez a cikk, amit Nic mutatott, és a benne lévő esemény. Ismételgettem magamnak este, elalvás előtt, hogy "Sajnálom, szeretlek." és a fent említett gondolatok jártak közben a fejemben. Másnap reggel mi történt? Már alig látszott a gyulladás, estére meg eltűnt teljesen. Előtte pedig két hétig büntettem magam vele, és még rosszabbodni is látszott. Csak az fáj, hogy nem jutott hamarabb eszembe a dolog.
 A másik érdekes a dologban, hogy valahogy meg kellett küzdenem azzal, hogy ha -szeretem magam-, akkor az nálam összekapcsolódott valamiféle nárcisztikus öntömjénezéssel, pedig csak arról van szó, hogy egy egészséges tiszteletet és elismerést kell tanúsítani magammal szemben, mert ha nem kedvelem saját magam, nem is várhatom másoktól sem, hogy kedveljenek.
 Külön feltűnt még, hogy másnap nem csak a lábam gyógyult meg, hanem egy csomó problémám is eltűnt amelyek más emberekkel való kapcsolataimban voltak jelen, az anyagi gondjaim jó része is megoldódott, és alapvetően kezdtem el jól érezni magam.

 Sok munka volt felépíteni azt a negatív világképet, amivel rendelkeztem, remélem sokkal gyorsabban fog felépülni a pozitív, ami folyamatban van. :)
(3) vélemény
Chi
Lucas - 2006.8.30., Szerda - 20.29
 Találtam egy érdekes kis videót, amit a BBC Three adott le egy kínai ipséről, aki gyakorlója egy olyan technikának, amivel meg lehet szakítani a chi áramlását a testben, és újra is lehet indítani. Lenyűgöző, hogy mire nem képes az ember. A végén még sluszpoénnak ott van, hogy a fickó azt is tudja szabályozni, hogy az ütése nyomán mennyire sugározzon ki a fájdalom a másik testében. El vagyok hűlve teljesen.

Emitt a link: http://www.metacafe.com/watch/128019/killer_move/
(2) vélemény
2076 egy esős őszi reggele
Lucas - 2006.8.23., Szerda - 21.40
 A 12 éves István későn ébredt. Ránézett az órára, és rájött, hogy már fél órája az iskolában kellene lennie. Gyors tudattágítás után ráfokuszált a már az iskolapadban ülő lehetséges énjére, és odakívánta magát. A tanár éppen akkor lépett be a terembe, amikor már azon járt Isti esze, hogy miből fog felelni 8 perc múlva. Hét és fél perc múlva kihívta a szigorú arcú tanár, majd ennyit mondott az izgulós kisdiáknak:
 A mai órán a lehetségességek közötti tudatváltoztatásból felelsz ebben a keretrendszerben. Mivel itt vagy, ötöst adok, mert tudom, hogy abban a valóságban elkéstél, amiből idekívántad magad.
 István boldogan ment a helyére. Tegnap még 80 éves nő volt.
(3) vélemény
Hétvége
Lucas - 2006.8.20., Vasárnap - 22.42
 Jó kis hétvégén vagyok túl, mert Nic-kel vendégül láttuk Forgee-t és Ycyor-t szombat-vasárnap. Megmutattuk nekik Pécset, az itt található rengeteg buszmegálló nagy hatást tett Ycyorra, amit a TV-toronyba menet mutogattunk neki. Apropó, ha már torony, Forgee-nek sikerült hősiesen leküzdenie a tériszonyát, és még a toronyban található Komloszauruszt (szép neve lett).
 A város nevezetességeinek (Bazilika, lakatok, Dzsámi) megtekintése után beültünk beszélgetni a Király nevű vendéglátóipari egységbe, ahol szóba került Seth és a valóságteremtés. Arra jutottam magamban, hogy nagyszerű, hogy alakul a klubunk, hogy most itt is végre olyan emberekkel beszélgethetek, akiknek nem kell elmagyarázni alapfogalmakat, hanem egymást segítve juthatunk előre az életünk során, egyre többet megérve mindabból, ami körülvesz minket.
 Azt mondják, ha valami jó érzéssel tölt el, vagy jól érzed magad, akkor repül az idő. Nos, nekünk nagyon gyorsan elrepült. Este még összedobtam egy spagetti-makarónit a többieknek, amire nem merték azt mondani, hogy rossz, mert jó volt.
 Most meg itt ülök egy pokróccal magamon, mert összeszedtem (beteremtettem) magamnak valami nyavalyát, ami felvitte a lázam. Remélem a többiek nem kapják el, és nem valami fertőző dologról van szó.

 Egy szó, mint száz, ha Seth filozófiája megfogott és már túl vagy alapvető materialista hitek megkérdőjelezésén, akkor mindenképpen kezd el mondogatni magadnak, hogy szeretnél másokkal is beszélgetni a dologról, mert nagyon-nagyon érdekes és becses tapasztalat.

 Balzsamos éjszakát mindenkinek! :)

(alkalmasint inkorporálnám az asztalt)

(10) vélemény
Éber álom
Lucas - 2006.8.19., Szombat - 09.15
 A minap volt egy különös élményem, ami elgondolkodtatott kicsit. Megint autóban ültem -lassan ott töltöm a fél életem-, és mentem hazafelé. Baromira álmos voltam, és biztos ti is ismeritek azt az érzést, amikor már elkap majdnem az álom, és az elalvás előtt még egy kellemes bódult hangulatba kerül az ember. Na, nekem is ilyesmi volt a tapasztalatom, csak nyitott szemmel. Nem tartott tovább 10 másodpercnél, de az megdöbbentő volt. Mintha a hétköznapi valóság szétcsúszott volna, és elkezdte volna átadni a helyét valami másiknak. Néztem magam elé az autópályán, és teljesen olyan érzésem volt, mintha egy másik valóságban lennék, ami csak hasonlít arra, amilyen a megszokott valóságom, de nem az. Nagyon képlékenynek és -jobb szó híján- folyékonynak éreztem mindent. Azután kapcsolt a tudatom, és megint minden a régi volt.
 Gyerekek, ne próbáljátok ki ezt vezetés közben, mert veszélyes! :)

Mostanában egyébként gyakran jut eszembe az a szó, hogy "nyörf", tudja valaki, mit jelent? :)
(5) vélemény
Rossz kedv vs. forgalom
Lucas - 2006.8.15., Kedd - 23.08
 Ma hazafelé autózva arra lettem figyelmes, hogy iszonyú ingerült vagyok. Nem tudom, hogy mi volt az oka, de még egy pár nyugis és vidám szám (pl. az 5, a 14 és a 32 :) ) sem tudott megnyugtatni. És a valóság, gondolom itt nem akadályoztam meg a dolgot, rendelkezésre is állt, szinte azonnal egy pár példával, hogy illusztrálja a hangulatom. Bevágtak folyamatosan elém, majdnem nekem jöttek három irányból is, 50-el mentünk a 100-as táblánál. Dugóba kerültem, rámdudáltak, stb, szóval egy rémálom bontakozott ki, hihetetlen gyorsasággal. Még úgy is, hogy tudatosan figyelmezettem magam, hogy mi a helyzet, még így sem csillapodott igazán a dolog. Félreálltam a pesti rakparton, és elkezdtem törni a fejem, hogy most mihez kezdjek, az autót mégsem kellene összetörni.
 Elhatároztam, hogy arra gondolok, hogy nyugodtan, és biztonságosan hazaérek, átéreztem, ahogy kiegyensúlyozottan és biztonságosan vezetek, és magam elé képzeltem az otthoni parkolót, ahol az ép autóból szállok kifelé jókedvűen.
 Kinyitottam a szemem, és éppen indulni akartam, hogy besoroljak a dugóba, amiből kiálltam 2 perce, de a dugó sehol nem volt. Normális, rendes tempóban mentek az autók mind a két irányba. Indexeltem, hogy besoroljak, erre az érkező autós lassított, és villantott a lámpájával, hogy menjek be elé. Hazafelé menet nyugodt autósokkal találkoztam csak, az útlezárásokon egy pillanat alatt átjutottam, és semmi nem akadályozott meg, még szinte azonnal zöldet is kaptam, amerre mentem.
 Mondanom sem kell, ezek után tényleg jó kedvvel szálltam ki otthon az autóból. Ezt is tanítani kellene a KRESZ-oktatáson. :)
(5) vélemény
Visszajelzések
Lucas - 2006.8.15., Kedd - 00.05
 Azon problémáztam nem is olyan régen, hogy mi a helyzet a másokkal való interakcióval, szolipszizmus van-e vagy nincs, és úgy tűnik, a valóságom most egy bizonyos választ adott a feltett kérdésekre. Arról van ugyebár szó, hogy mivel én teremtem meg a saját valóságom, ezért a benne lévő emberek is ahhoz igazodnak. Automatikusan azt az oldalukat mutatják nekem, ami megfelel a hiteimnek. Ha bunkónak gondolom az embereket, jön a visszajelzés, hogy bunkón viselkednek velem, ha kedvesnek gondolom őket, és ilyen hitet tartok róluk, akkor kedvesek velem. Baromira egyszerűen működik a dolog, így első ránézésre, még talán túl egyszerűen is. De most nem erről akartam értekezni, hanem arról, hogy az történt, hogy én kerültem olyan helyzetbe, amikor azt ismertem fel, hogy én igazodok a másiknak a szerintem rólam kialakított hitéhez. Egy kicsit a saját farkába harapó kígyó esete, de kicsit belegondolva annyira nem bonyolult. Egy bizonyos szintig. :)
 Tehát, én azt gondolom mondjuk Józsiról, hogy Józsi szerint én topa vagyok. Józsi hozza az erre utaló jeleket, mert olyan kijelentéseket tesz és olyan cselekedetei vannak, miszerint én topa vagyok. Erre én elkezdek tényleg topán viselkedni Józsi társaságában, noha egyébként nem vagyok ilyen. Na, itt a puding, hogy akkor kinek a hitei szerint megy a dolog. Mondhatjuk akkor, hogy közösen hoztuk létre az eseményt, a viselkedésemben beállt változásokat, hiszen Józsi valóságában én tényleg topa vagyok, és még akkor is ha felismerem, hogy csak Józsi társaságban vagyok topa, akkor is csinálom. Ez meg utal kicsit arra, hogy ha ismerjük a jövőt, akkor meg tudjuk-e változtatni, vagy mindenképpen azt cselekedjük, ami annak a jövőnek, amit ismerünk a megvalósulásához vezet. Érdekes benne lenni a folyamatban úgy, hogy tudatában vagyok annak, hogy miért csinálom, de mégis csinálom. Viszont itt meg a szabad akarat kérdése jön be a képbe, hiszen bármikor megtehetném, hogy nem csinálom, de mégsem akarom nem csinálni.
 Na, ezeket jól megfogalmaztam, nyelvtanból elégtelen, leülhetek. :) De nagyjából mindenki láthatja most, hogy mi is történt.

 Még egy kis szinkronicitás eset: Arnold Schwartzenegger üldöz. Múlt héten találtam egy filmet elfekvőben, az Utolsó Akcióhőst. Mondom, megnézem, nem nagyon emlékszem, miről is szól. Elkezdtem nézni, belealudtam. Másnap elhatároztam, hogy na, akkor majd ma megnézem, abba is belealudtam. Harmadnap már nem akartam megnézni, mondván, úgyis elalszom rajta, bekapcsoltam az RTL Klubot, hogy mi megy ott. Hát nem az Utolsó Akcióhőst nyomták éppen? :) De akkor már direkt nem néztem meg. Várom a következőt. :)
(5) vélemény
Nappali transz
Lucas - 2006.8.10., Csütörtök - 22.34
Mostanában azon kapom magam rendszeresen, hogy azt figyelem, az emberek, akikkel találkozom, mennyire el vannak foglalva a "kivülről", a világból érkező információkkal. Ki mit csinált, ki mit nem csinált, mondott, tett, akármi. Egyre inkább olyan érzésem van, mintha tényleg nappal is álmodnék, álmodnám az életem, a tetteim, a vágyaim, meg úgy általában a fizikai valóságot, és ha eszembe jut valóságtesztet csinálni, akkor csak úgy, mint álmomban, rácsodálkozok, hogy milyen szervező elvek mozgathatják a valóságom.
 Szintén a Seth Beszél (Seth könyve - első rész) egyik fejezetében van egy talán idevágó utalás, amikor azzal az arab taggal foglalkozik Seth, aki nem tudott dönteni Mózes és Allah között (érdekes páros). Azt mondja Seth (159. o.), hogy: "Egy barátom és még néhányunk segítségével megrendeztük a ceremóniát [...] meg kell értsétek: a helyzetet a férfi hite hozta létre, és mi azért játszottuk végig, hogy felszabadítsuk őt."
 Hopp, akkor most mi is az ábra? Az arabunk hiteivel megteremtett egy helyzetet, amiben Allahnak meg kellett küzdenie Mózessel a lelkéért. Erre Seth és társai mit csinál, végigjátszik egy szitut, amiről viszont úgy beszél, hogy ők találták ki, hogy segítsenek az arabnak. Akkor végül is kinek a teremtése volt az egész csetepaté?
 Talán valamilyen kooperációt tudok feltételezni megoldásként, hogy mindenki hozzátette a maga kis teremtését az eseményhez, ami cseppet megnyugtató, mert ellentmond a szolipszizmusnak, viszont felmerül a kérdés, hogy hol ér véget a valóságom megteremtése, és hol jön be a többiek valósága az enyémbe. Vagy melyik a domináns, ami aktualizálódik? Amiről Seth beszél, abból úgy jön le, hogy az övék volt az ötlet, hogyan kéne felszabadítani az arabot, de mégis azt mondja, hogy arab volt, akinek a hitei megteremtették mégis az eseményt.

 Azt hiszem, passzolom most a választ.
(7) vélemény
Karma?
Lucas - 2006.8.8., Kedd - 23.49
Seth könyve I. 217. oldal: "Ha gyűlölöd a betegséget, akkor következő életedben betegség kínozhat, mert gyűlöleted odavonzza hozzád."

 Nem is olyan régen figyeltem fel erre a mondatra. Nem is a reinkarnációs dolgok fogtak meg benne, hiszen ezek ugye egyszerre történnek, és így kihatással vannak egymásra a különböző életek, hanem a mondat második fele. Ez is újra csak a valami ellen tevékenykedni kérdéskörhöz kapcsolódik, szóval úgy tűnik, mostanában ez van a figyelmem fókuszában. Igazából csak morális kérdések merülnek fel bennem, hogy ha teszem azt éhezni látok valakit, vagy koldulni, akkor mi a helyes cselekedet. A valóságteremtés szempontjából nincs jó vagy rossz. Azt kapod, amire koncentrálsz. De mégis valahogy affelé húz az ember, hogy segítsen a rászorulókon. Ez viszont csapda a fentiek szerint, hiszen minél több rászorulóra koncentrál az ember, annál többen lesznek, de ha nem venném figyelembe a rászorulókat, hanem úgy állnék a kérdéshez, hogy mindenkinek van elég, akkor nem is találkoznék a valóságomban rászorulókkal. Vagy nem tudom. Nehéz objektív hozzáállást kialakítani, talán nem is lehet.

 Amúgy mindenkinek javaslom, hogy ha nem látogatott el még Lillafüredre, akkor tegye meg, mert gyönyörű vidék. Klassz sétákat lehet tenni arrafelé, és kitűnő hely a kikapcsolódásra vagy gondolkodásra.
(4) vélemény
Arc
Lucas - 2006.8.4., Péntek - 00.33
Kimentem az @rc díjátadóval egybekötött tüntetésére, igaz véletlenül futottam bele az eseménybe, már ha feltételezzük, hogy véletlen létezik. Mindenesetre ami ott volt, az összhangban áll a Carr-féle eseménnyel, mert kiderült, hogy Arcék is hallatni akarják a hangukat több dolog ellen is. A fő téma a romák hátrányos megkülönböztetése volt, amit sok izgalmas statisztikai adattal is igazni szerettek volna, illetve a másik része a dolognak a közöny ellen szállt síkra.
 Kontrasztos volt, mert az a kb. 4000 fő, aki ott volt, jórészt nem roma volt, sőt, romát nem is láttam igazán. Fellépett a színpadon a Romano Drom (remélem így írják), amely zenekar roma folkot játszik. Előzőleg megtudtam, hogy a magyar rendőrök 80%-a gondolja úgy, hogy a roma életmód egyúttal bűnöző életmód is, illetve hogy a magyarok brutálisan intoleránsak és kirekesztőek. Klassz volt látni, hogy az Arcoknak sikerült ad hoc olyan tömeget összehozniuk, akiknek szinte kivétel nélkül tetszett a Romano Drom előadása, tapsoltak, táncoltak, éljeneztek, jól érezték magukat, és nem hozták a statisztikát, miszerint 10-ből legalább 7-nek morcosan kellett volna állni, és anyázni, hogy mit csinál pár cigány a színpadon. Nem volt semmilyen "magyar égre magyar UFO-t" hangulat. Lehet, hogy szembevilágítottak a színpaddal a lámpák, és nem látszott a tömeg odafentről. :)
 Nos, csak annyit akartam kihozni az egészből, hogy nem volt nekem egészen kerek ez az egész elszántan nyomulunk valami ellen érzés.
 Kiváncsi vagyok, hogy a közöny ellen hogyan kívánnak tenni? (Ja, volt ám "Csináljatok valamit!" közönség skandáltatás is, ahol Novák Peti énekeltette a jónépet.)
 Na mindegy, majd ha pozitív eszmék és pozitív gondolatok lesznek terítéken, akkor csatlakozom majd én is. Meg kéne érteni, hogy a "Le a háborúval!" és az "Éljen a béke!" nem ugyanazt jelenti. De addig még sok víz le fog folyni a Dunán, mire Novák Peti Sethet olvas és tudatosan valóságteremt, pedig nem lenne rossz, ha hamar bekövetkezne.

Egyéb:

Ycyor, találtam 14.000 Ft-ot az utcán, az beleszámít, vagy mindenképpen egyben kell a 16 milla? :) (Apropó, 16 milla nem fér bele egy borítékba! :) )
(2) vélemény
Csak úgy
Lucas - 2006.8.2., Szerda - 22.45
Édekesen alakult a mai napom. Be kellett mennem a belvárosba autóval, és miközben álltam a pirosnál, jobbról egy másik autós integetett, hogy húzzam le az ablakot. Megtettem, és kiderült, hogy szlovén az illető, a Balaton felé szeretne hazajutni, és azt kérte, hogy magyarázzam el neki, hogy hogyan juthat el az "Ersebbet" hídra, majd onnan az M7-esre. A West-Endnél álltunk, még volt vagy 10 másodperc a lámpa zöldre váltásáig, az ember nem értett igazán angolul, én meg nem tudok szlovénül, szóval eléggé vert helyzetnek tűnt. Az utolsó pillanatban azután az jutott eszembe, hogy megpróbálkozok egy "Follow me"-vel, hogy kövessen, hátha ezt megérti. Értette, úgyhogy beálltam elé az autóval, és elkocsikáztam előtte az Erzsébet-hídig, majd a BAH csomópontig, ahol már mutattam neki, hogy mehet egyenesen, az már az autópálya lesz. Igen hálás volt a faszi, integetett, megköszönte vagy tízszer, hogy megmutattam az utat íly módon. Kapott egy kis vendégszeretetet. :)
 Azután az jutott eszembe, mikor már hazafelé tartottam, hogy jó a srác, hogy így beteremtette magának a segítséget, ráadásul olyat, ami nem igazán szokványos, mert tuti, hogy megspóroltam neki pár óra össze-vissza kevergést a "jól" betáblázott Budapesten. Illetve érdekes volt a másik oldalon ülni, hogy én voltam a segítő. :)
(6) vélemény
Azt kapod
Lucas - 2006.7.31., Hétfő - 21.03
 Allen Carr, aki híres amerikai dohányzás-ellenes kampányaival lett közismert, elbaktatott egy orvoshoz, ahol megállapították, hogy bizony tüdőrákja van. Valahogy nem voltam meglepve, hiszen "azt kapod, amire koncentrálsz". Hiába dohányzás->tüdőrák-ellenes vagy, akkor is a dohányzásra és a tüdőrákra koncentrálsz, azt erősíted. Mint a harc a békéért. A köznyelv persze a "sors fintorának" hívja, én pedig törvényszerűségnek. Mint Kyle Minogue, aki a mellrák ellen harcolt, majd mellrákja lett.
 Jól meg kell tehát gondolni, hogy mi ellen küzd valaki, mert mint ahogy Seth is mondta: csak a békeszeretet hoz békét.
 Persze érdekes belegondolni abba, hogy ha valaki küzd a béke ellen, akkor vajon békét teremt-e?
(6) vélemény
Elmesélem a klubról
Lucas - 2006.7.30., Vasárnap - 17.11
Pénteken kitűnő klubdélutánt tartottunk a Teapalotában. Nic, Atta, Borzas és én. Mindenki korábban érkezett, mint a megbeszélt öt óra, de nem is ez a lényeges, hanem az, hogy szinte azonnal a dolgok és a valóságteremtés közepébe vágtunk. A legmegnyugtatóbb az egészben, hogy olyan társaságban lehettem, ahol nem éreztem magam hülyének, hogy a szokásos tudományos ok-okozat összefüggéseken kívül értelmezem a tapasztalataimat, sőt. Elmondani, hogy miről volt szó, felesleges, mert annyi téma merült fel. Mindenesetre volt egy érdekes epizód az eljövetelünkkor.
 A Teapalotában, ha bizonyos összeg felett fogyasztasz, akkor ajándékba adnak egy csomag teafüvet. Ott ültünk négyen, és el kellett volna dönteni, hogy ki vigye haza, valamilyen igazságos módon. Felvetettem, hogy beütök a mobilomba egy háromjegyű számot, és aki eltalálja, vagy a legközelebb lesz hozzá, azé a tea. Atta (azt hiszem, ebben nem vagyok biztos) 161-et mondott, Borzas a 667-et, Nic pedig a 381-et. A célszám az 524 volt. Kiszámolva jött ki, hogy Borzas 143-ra van a számtól, és Nic pedig szintén. Volt derültség, hogy sikerült egy ilyet kihozni, hogy még azt sem tudtuk egyszerűen eldönteni, hogy ki vigye haza a csomag teát. :)
 Jól éreztem magam, de szerintem mindenki, úgyhogy mindenképpen csináljunk még hasonlót!
(7) vélemény
Szubjektív
Lucas - 2006.7.27., Csütörtök - 00.33
Ma olvastam egy pár gondolatot A.J. Christiantól a weboldalán (Klassz a Ki kicsoda menüpontja, a Seth.hu-s "Ki Kicsoda a Seth-történetben"-szerű dolgot vártam, ehelyett vehetnék Finn szaunát.). Számomra a srác valahol a 6.30-as hírek és egy tökönrúgás között helyezkedik el. Több gondolatot nem fogok olvasni tőle, azt hiszem.

 Rajongóitól elnézést kérek.
(4) vélemény
A liftben
Lucas - 2006.7.26., Szerda - 00.01
A lépcsőházban összefutottam egy kb. 70 éves bácsival, akivel beszédbe elegyedtem a roppant frappáns "Gatyarohasztó meleg van, ugye?" kérdéssel, amíg vártunk a liftre. Egyetértett, és megemlítette, hogy a lumbágója is kijött a meleg miatt. Beszálltunk a liftbe, és elindultunk felfelé, miközben mondtam neki, hogy ne azzal foglalkozzon, hogy fáj, hanem gondoljon arra, hogy egészséges. Erre azt mondta, hogy hát ja, hozzá lehet szokni a fájdalomhoz végül is. Mire én azt feleltem, hogy: "Nem szükséges hozzászokni, csak ha hozzá akar." és ekkor megérkeztünk az emeletre, ahol lakom, így lezárult a beszélgetés.

 Valahogy nem az jött ki, amit akartam. Summa summarum, a valóságteremtést nem lehet elmagyarázni pár emelet alatt.
(1) vélemény
Tévhitek
Lucas - 2006.7.24., Hétfő - 22.59
Valamiért az a hit alakult ki, hogy az, aki "realista" (értsd pesszimista) és lemond a vágyairól, az a megkomolyodott, felelősségteljes felnőtt.

Ismerősek valakinek ezek?

Nőj már fel! Lásd be, hogy nem érhetsz el mindent! Vannak dolgok, amiről le kell mondanod! Ki vagyok én, Rockefeller? A pénz nem a fákon nő! Azt hiszed, neked alanyi jogon jár minden? A sikerért meg kell küzdeni! A kemény munka meghozza a gyümölcsét! Imádkozzál és dolgozzál! Ha gazdag vagy, csak csalással szerezhetted! Szállj le a földre! Ne álmodozz, a számlákat valamiből ki kell fizetni! Szerinted lopom én a pénzt? Tiszteld azokat, akik keményen dolgoznak! Csak szenvedésből lehet nagyot alkotni!

 A mai lecke, amit megtanultam: ezek az én hiteim voltak. Most, hogy kezdenek halványulni, és nem veszem őket magamra, mert tudom, hogy csak mások hitei, amit általános igazságként kommunikálnak, szépül a világ. Érdekes, nem?

 Külön mise persze, hogy ha abból indulok ki, hogy az életemben minden, ami van, én teremtettem, és a környezetem az én hiteimet visszhangozza, akkor azt kell, hogy mondjam, jól kiszúrtam magammal eddig. De csak eddig. :)
(11) vélemény
Tudatos álom
Lucas - 2006.7.22., Szombat - 23.08
Nic úgyis mindig noszogat, hogy írjam már le az álmaimat, de úgy tűnik, túl lusta vagyok hozzá. Mindenesetre itt a legutóbbi tudatos álmom, ami talán érdekes lehet több szempontból is.

 Nálam az álomban való tudatra ébredésnek több formája is van, de az egyik, amivel felhívom a saját figyelmem arra, hogy álmodok, az az, ha elkezdek futás közben ugrani, és egyre nagyobbat és nagyobbat sikerül, amíg a végén repülök. Nos, ez az álom is ilyen volt, egy utcán futottam, ahol jött az ugri-bugri és ekkor tudatosult, hogy álmodom.

 Frankó! - gondoltam magamban, akkor nekilátok kísérletezni. Az érdekelt, hogy hogyan formálódik az álomhelyszín az akaratom szerint. Egy kis előzmény ehhez: amikor álmodunk, akkor a helyszínváltás legtöbbször észrevétlen, fel sem tűnik, hogy már egy teljesen más terepen vagyunk, magától értetődő és természetes. Ez elgondolkodtatott, mert azért valami csak van, amit tetten lehet érni, hogy hogyan változik. A fizikai valóságban ez ugye úgy megy, hogy felszáll az ember pl. a buszra, és "helyszínt vált". Legtöbbször az utazás maga nem is raktározódik el, így én például már tapasztaltam olyat, hogy csak az tűnt fel, hogy már máshol vagyok, mint 30 perccel ezelőtt, az út teljesen kiesett. Persze, ha nekiálltam felidézni, akkor hellyel-közzel ment is, hogy mik történtek, de a legnagyobb részéről fogalmam sem volt.
 Nos, ez a tudatos álom kitűnő alkalom volt arra, hogy megnézzem, mi zajlik az én álomvalóságomban. Felrepültem jó magasra, talán 200-300 méter lehetett, és elnéztem az egyik irányba. Alattam őszies táj, fák, a távolban idilli kis falu, ahonnan iderepültem. (már 10 perccel ülök itt, és fogalmazom, hogy mi a francot csináltam, de nem tudom jól visszaadni, szóval leírom, ahogy eszembe jut. :) )
 Hirtelen jobbra fordítottam a fejem, azzal a határozott szándékkal, hogy megváltoztatom a környezetet téli tájra. A fejfordítás közben annyi látszott csak, hogy egy ponton a valóság "átcsúszik" egy másikba, és attól kezdve a téli tájat érzékeltem. Visszafordítottam a fejem, ott megint az őszi táj volt. Megint jobbra, megint téli.
 Sajnos az érzés, amit éreztem, nem visszaadható szavakban, leginkább valami Isten-flash volt, mert fennhangon hahotáztam, és elborított valami olyasmi, hogy: "Igen, ezt mind én csinálom! Minden az enyém és minden én vagyok." Azután felébredtem.

 Nic vetette fel, hogy a fizikai valóság is ugyanerre a sémára épül. Egész nap benne vagyunk az ébrenlét hipnózisában, és amikor tudatára ébredünk annak, hogy ez az egész ébrenlét látszat, és most sikerült tudatosan ébren lenni, akkor tudunk olyan dolgokat véghezvinni, amit "csodának" tartunk. Szerencsére egyre többen vannak, akik tudatosan ébren szeretnének lenni, és egyre kevésbé utalják a "csoda" területére.
(3) vélemény
Mennyibe kerül a hal?
Lucas - 2006.7.21., Péntek - 21.16
Úgy három héttel ezelőtt elhatároztam, hogy valóságteremtés-tesztet csinálok, és valami olyasmit próbálok beteremteni, ami nagyon-nagyon irreálisnak tűnik. Ki is találtam, egy új állatfaj legyen a cél, olyan, amiről eddig még nem is hallottak, de kikötöttem, hogy nem rovarfaj, vagy ilyen apróság legyen, mert az nem menő, hiszen sokszor hallani, hogy havonta-kéthavonta fedeznek fel újakat, hanem valami nagyobb állat, emlős vagy ilyesmi. Még el is terveztem, hogy nézegetem az Index.hu-t (reklám), és ott látom, hogy találtak egy új fajt.
 Nos, 21 nappal később mit találtam? Ma az Indexen ezt:

Emberfogú halat fogtak Texasban

(A link sajna nem lesz örökéletű, ahogy nézem, mert ahogy kerül fel újabb hír a local6.com-ra, úgy csúszik majd hátrébb a hal is, szóval lehet, hogy léptetni kell majd.)

És az Index cikke: Emberfogú hal

 Először, mikor olvastam a cikket, le sem esett, hogy mi is a helyzet, aztán kapcsoltam, hogy ho-hó, hát nekem volt egy ilyen kívánalmam.
 Most persze az a fő bajom, mint eddig ilyen esetekben mindig: amikor kitaláltam, hogy ez a jó kis lehetetlenség majd jól meggyőz végre, hogy működik a dolog, ha bejön. Bejött, de nem érzem az eufóriát, inkább nyugtázom, hogy: "Ja, ez is megvan". Kipipálva, jöhet a következő. Bár mélyen azért bizserget a dolog, hogy ez már nem olyan, amire csak úgy legyinthetnék. Persze a valóság szempontjából nincs különbség egy új állatfaj felfedezése, egy bögre tej, vagy a szeletelt kenyér megteremtése között, csak annyi, hogy amit nagynak hiszek, arról azt is hiszem, hogy több idő kell neki.
 Ideje kijelenteni, hogy recece nem így van. Szóval, barátaim a Seth.hu-n, csináljatok ti is valami hasonlót, mert remek szórakozás!


(4) vélemény
Kína a kezedben
Lucas - 2006.7.20., Csütörtök - 23.00
Gondolom mindenki evett már pörköltet vendéglőben, és nem volt olyan, hogy két vendéglátó egységben ugyanolyan lett volna az íze, ami az ország más-más területén volt. Eddig rendben is van, de ma feltűnt valami. Kínaiból rendeltem az ebédet, nevén nevezve: Tojásos sült tészta, csirkemetélttel-t. (Apropó, mi a bánat az a csirkemetélt? :P ) De a lényeg: eddig bárhol ettem az országban sült tésztát, mindenhol ugyanolyan íze volt. Mondhatom, fikarcnyit sem tér el az íze a budapesti kínainak a pécsitől, vagy a kaposváritól.
 Persze megfejtettem a titkot. A már külföldön élő kínaiak óriási összeesküvéséről van szó. Az összes kínai éttermet egy csőpostahálózat köti össze a paksi atomerőmű alatt található kínai konyhával, és minden étel ott készül, ezért van ugyanolyan íze mindenhol.
 Ha nem lenne több blogbejegyzés, akkor tudjátok miért van. :)

 Más dolog, angolul tudóknak:

Ugyan a cikk már fél éves, de szerintem nagyon érdekes: Interjú Leonard Susskinddel, a húrelmélet kitalálójával
(1) vélemény
Impulzusok
Lucas - 2006.7.18., Kedd - 23.36
A helyszín Budapest, reggel 8 körül, a Lágymányosi hídnál. Éppen jókedvűen autózok a hídon, amikor hirtelen azt éreztem, hogy az előttem menő autóssal valami gáz van, és még fennhangon meg is jegyeztem, hogy: "Ez hülye!". Elég heves dühöt és felháborodottságot váltott ki belőlem a puszta látványa. Fogalamam sem volt, miért tettem ezt, így el is gondolkodtam, hogy vajon mi válthatta ki belőlem ezt a reakciót, mivel láthatóan semmilyen okot nem szolgáltatott, amire így kellett volna reagálnom. Talán 10 másodperc telhetett el, erre a jampi minden ok nélkül beletaposott a fékbe a híd közepén. Semmi nem volt előtte, mögötte is csak én, de addigra már jó kétszeres féktávolságban lemaradva, mert ugye azon tűnődtem, hogy mi a franc történt. Így is, hogy lemaradtam, a satufékkel is alig sikerült elkerülni az ütközést. Na mondom: "Ez hülye!". Ekkor beugrott, hogy mi is történt. A jövőbeli esemény hatására változott meg a múlt, ami kihatott ezek szerint a jövőre. Más okosat nem sikerült kihoznom.
(2) vélemény
Recept
Lucas - 2006.7.16., Vasárnap - 12.28
Recept hitszembesüléshez, 1 személyre, saját valóságból kiindulva, ahogy Dr. Krasvinczki Pálné, született Seth Rozália csinálja

Hozzávalók:

1 db többdimenziós személyiség fizikailag kifejeződve
1 db psziché
1 db másik többdimenziós személyiség kivetülése
2 db keretrendszer, első és második
1 db álomvalóság
Sok önismeret
Két kanál őszinteség önmagunkhoz
Egy tábla nyitottság
Két doboz cigaretta
3 bögre kávé
Csipetnyi humor

 Tegyük a többdimenziós személyiséget a két keretrendszerbe. Fókuszáljuk a elsőre, ne nagyon figyeljünk a másodikra, de legyünk tudatában, hogy van, és azért naponta kevergessük (nem kell tudatosan). Takarjuk le a másik többdimenziós személyiség kivetülésével. A többdimenziós személyiséget főzzük éveken át, amíg az összes nyitottságot bele nem rakjuk. Közben vágjuk apró darabokra a pszichét, és gyúrjunk belőle valami mást. Adjuk hozzá az álomvalóságot, és az arról alkotott képünket. Miután rájöttünk, hogy az álomvalóság hozzáadásával bebonyolítottuk az életünket, jöjjünk rá, hogy a fizikai valóság is így szerveződik, csak eddig azt hittük, hogy nem. Miután őszinték voltunk magunkhoz, kezdjük el felismerni, hogy azok a dolgok, amiket a főztünkről így vagy úgy gondolunk, tulajdonképpen azok, amiket a főztünk éppen most vág az arcunkba. Adjuk hozzá a humort, és csodálkozzunk rá, hogy beszél a kaja. Erre parázzunk rá, de azután mégsem.
 Az egészet két doboz cigaretta és három bögre kávé (ízlés szerint változtatható fűszer) mellett tálaljuk.

 Átszellemülve fogyasztandó.

 Amúgy rátaláltam erre az oldalra, nagyon jó kis gyűjtemény a szimbólumokról.
(13) vélemény
Média
Lucas - 2006.7.13., Csütörtök - 12.46
Ugyan már pár napos, de tegnap láttam csak a Naplóban a Mosolyt kérünk című riportot. Több ilyen kellene a híradásokba, végre valaki szentelt 8 percet olyan embereknek, akik jól érzik magukat a bőrükben.
(Nekem csak Internet Explorer alatt indult el.)
(1) vélemény
Vonzások
Lucas - 2006.7.12., Szerda - 15.53
 Reggel úgy keltem fel, hogy nagyon klassz nap elé nézek. Mondjuk ez nem volt teljesen felhőtlen, mert be kellett mennem a kórházba, de amint (1 óra alatt) letudtam a dolgot, elkezdtem sokkal jobban érezni magam. Komolyan mondom, nem tudom milyen optimizmussal rendelkeznek azok az emberek, akik ilyen környezetben meg tudnak gyógyulni.

 Szóval, dolgozok egy cégnek, akik filmfelirat fordítással foglalkoznak. Jó nagy cég, van irodájuk három kontinensen, és mivel szabadúszó a munka, ezért amikor küldenek fordítandót, akkor fordítok, ha nem, nem. Reggel kitűnő alkalomnak találtam a mai napot, hogy arra gondolok, hogy megnézem az e-mailjeimet, és ott látom, hogy érkezett a cégtől fordítandó felirat. (Ja, ha megnézitek a Törjön ki a frász (The Freighteners) című filmet felirattal, az én voltam, engem lehet kritizálni. :) ) Na, koncenentráció, vizualizáció vége. Nézem az e-mailjeimet. Semmi. Elmentem utána a kórházba elintézni a dolgomat, jövök haza, persze addigra elfelejtettem az egészet. Megnéztem az e-maileket, és mi volt ott? Naná, hogy fordítási munka. Másfél hónapja nem küldtek semmit, és visszagondolva úgy voltam vele, hogy nem is nagyon akartam, mert elég nyomi állapotban voltam.

 Azt hiszem, ez gyorsan ment.
(0) vélemény
Így is lehet festeni
Lucas - 2006.7.12., Szerda - 02.30
Nem is olyan régen, talán egy-két hónapja azon kezdtem el gondolkodni, ahogy néztem ki a lakás ablakán a negyedik emeletről, hogy a parkolóban lévő autók össze-vissza parkolnak. Arra gondoltam, hogy kéne festéket venni, és szépen felfesteni a parkolót, hogy több autó férjen el, mert így mindig maradt az autók között annyi hely, hogy oda már nem fért be egy újabb. Ezen felül, mivel tíz emeletes a ház, három naponta ürítik azt a két kukát, amibe a ház dobálja a szemetét, és a kukásautó nem jön be, hanem a gondnok szokta kitolni a kukákat a parkolóba, majd miután kiürítették, vissza. Ez rendszerint nem jött össze, mert azt a helyet, ahol ki lehet tolni a kukákat, mert nincs padka, azt is elfoglalta egy parkoló autó. Két hétig tarthatott, hogy amikor kinéztem a girbe-gurbán parkoló autókra, akkor eszembe jutott ez a felfestés dolog. Azután egy nap látom, hogy a gondnok lelkesen festi fel a parkolót, hogy melyik rész az, ahova ne parkoljanak az emberek, mert ott kukatolás folyik rendszeresen.

 

 Szóval nem én végeztem el a melót, nincs is felfestve teljesen, mert csak a padka nélküli részen lett megoldva, de hát ez van. :) Körülbelül ennyire tartottam fontosnak az egész ügyet, hogy azért megjelent a valóságomban, de csak annyira, hogy felfigyeljek arra, hogy mit is képzeltem el az elmúlt időben.

 Persze, hogy a racionalizálásnak is adjunk egy pofont, véletlen is lehet, de a parkolón látszik, hogy ez bizony nem szagolt festéket vagy 10 éve. Vagy a gondnok most unta meg, hogy kerülgetnie kell az autókat, mindegy. Mindenki megtalálhatja a hitei szerint, hogy melyik verzió nyugtatja meg. Én a valóságteremtésre szavazok. a lényeg úgyis azon van, hogy festék került a betonra, így vagy úgy. :)


(4) vélemény
Szép jó napot!
Lucas - 2006.7.11., Kedd - 08.59
Sziasztok!

 

 Ez itt az újonnan indult blogom bevezetője, és mint minden blognak, ennek a beköszönője sem lesz túl rózsás. Mindenesetre arról van szó, hogy van egy csomó dolog, ami nap-mint-nap történik velem vagy a környezetemmel (amiről már tudjuk, hogy én teremtettem meg, a szó legszorosabb értelmében), amit szívesen megosztanék másokkal is.

 Nem tudom még, mi lesz túlsúlyban, hogy elmélkedek csak a világ dolgain, vagy gyakorlati kérdésekre keresem a választ, úgyis jönni fog magától. Ha megvan a véleményetek egy témáról, bátran használjátok a kommentelést, azért van, hogy mindenki megszólalhasson és hallathassa a hangját.

 Egyelőre ennyi, lesz még több! :)

Lucas

(3) vélemény


© 2003-2017. Seth.hu - Minden jog fenntartva | Szabályzat | Elérhetőség