Oldalainkat jelenleg 39 látogató olvassa
Regisztrált tagjaink száma: 1187

Igaz Álmok a Szaruból készült Kapukból

Nic, 2004.

Tartalom:

I. A gyakorlat II. A magyarázat

III. Az ESP-osztálytagok élményei

IV. Ókori nyomok

IV. Újkori említés

I. A gyakorlat

Sue Watkins Beszélgetések Sethtel című könyvében leír egy gyakorlatot, amit Seth javasolt az ESP-osztálynak 1974 májusában, egy keddi napon.

Seth így fogalmazta meg a gyakorlatot:

„A héten, mielőtt elalszol, mondd magadnak, ha akarod, hogy lesz egy "Igaz Álmod a Szaruból készült Kapukból". Mármost, ez egy ősi szuggesztió, amit még az egyiptomiak adtak: a Szaruból készült Kapuk. Egyelőre nem akarom elmondani nektek, hogy mit jelent, csak arra kérlek benneteket, hogy adjátok magatoknak a szuggesztiót – azok közületek, akik akarják! – egy Igaz Álomért, ami harmonizálni fogja lényetek részeit. Ez része a szuggesztiónak! Kérjetek egy Igaz Álmot, ami a Szaruból készült Kapukból érkezik, [és] ami segíteni fog lényetek részeinek harmonizálásában.”

(Watkins, Susan, M., Conversations with Seth: The Story of Jane Roberts’s ESP Class, Revised, Moment Point Press, Portsmouth, New Hampshire, 1999., 293. old.)

vissza az elejére

II. A magyarázat

Seth mindössze pár szavas magyarázatot közöl az Igaz Álmokról, aztán továbbhalad egy másik témára. Mégis beidézem az egészet, hogy látható legyen, milyen szövegkörnyezetben beszél az Igaz Álmokról. Íme:

„Mármost, természetesen oka volt annak, hogy megadtam nektek azt a szuggesztiót” – mondta nekünk Seth a „Szaruból készült Kapuk”-álmokról. „Ezek az álmok a mindennapi valóságotok mögött rejlő hitekkel hoznak benneteket érintkezésbe; és, bizonyos formában, látni fogjátok, hogyan formáljátok azt a valóságot és legintimebb, eleven kapcsolataitokat. Ennélfogva összefüggés áll majd fenn ezek az álmok, hiteitek, valamint mindennapi tapasztalatotok között.

Azt akarom, hogy folytassátok a szuggesztiót, ahogy azt megadtam, majd hiteitek és mindennapi, privát tapasztalatotok fényében értelmezzétek az álmokat. Később lesznek még más szuggesztiók is, melyek a valóság más szintjeivel foglalkoznak, ahogy az álomállapotban értelmezitek majd őket.

Saját magáért kell elvégeznie ezt a munkát – ezt a játékot! – mindegyikőtöknek. Felbecsülhetetlen értékű információra tanít majd meg benneteket, ha megengeditek. Új gyakorlatsorozatba kezdünk, ami az álomállapotot és ébrenléti valóságotokat egyaránt magába foglalja majd. És azok közületek, aki képesek ezt követni, később képesek lesznek arra is, hogy találkozókat beszéljenek meg, és be is tartsák őket az álomállapotban. De a munkát – vagy játékot –, bárminek tekintitek is, el kell végezni. Ennélfogva bensőségesen össze kell ismerkednetek azokkal a meghatározott álmokkal, melyek onnét érkeznek hozzátok, amire mi mint Szaruból készült Kapukra utalunk. Történelmileg, s kizárólag a ti fogalmaitok szerint, az egyiptomiak használták mind az Elefántcsontból készült Kapukat, mind a Szaruból készült Kapukat. Az volt az ideájuk, hogy a Szaruból készült Kapukból érkező álmok "igazak", az Elefántcsontból készült Kapukból érkező álmok pedig "nem". De mi [az osztályban] más definíciókkal bánunk!

Mármost, figyeljetek. Ahogy itt, az ébrenléti állapotban találkoztok, úgy csakugyan találkoztok, sokan közületek, az álomállapotban, a valóság más szintjein is. Ideákat cseréltek. Segítetek egymásnak. E fogalmak szerint van egy belső családotok. Mármost, azoknak közületek, akiknek nem tetszik a családok ideája, talán nem kellemes a hasonlat!

Az mindazonáltal tény marad, hogy sokan találkoztok egymással az álomállapotban. Közös kötelék fűz össze benneteket, hiszen megértitek, hogy ti teremtitek a saját valóságotokat. [És] minden egyes alkalommal, amikor felébredéskor nem felejtitek el feljegyezni álmotokat, a tudatotokkal tesztek valamit, és ez fontos. Ugyanis eleget gondoltok benső életetekre ahhoz, hogy tudatosan feljegyezzétek, mint egy fizikai eseményt az időtökben. És a hiteitek miatt fontos ez...

Mármost, a ti fogalmaitok szerint biztonságosabbnak tűnik, ha álomtapasztalatnak ébredtek tudatára, mint ha ébrenléti tapasztalatnak ébrednétek tudatára. Mégis, életetek bármely adott ötperces időszakában észleltek olyan információt, amit nem fogadtok el – nem hivatalos információ az. Valóságoknak vagytok tudatában, és ahelyett, hogy elfogadnátok őket, így szóltok: "Nem, nem illetek be ide."

Tehát nem kell álmodnotok ahhoz, hogy más valóságoknak ébredjetek tudatára. Egyszerűen csak némi szabadságot kell engedélyeznetek tudatotoknak. Ekkor szokványos tevékenységeitek közepette is tudatára ébredhettek a valóság más fajtáinak, melyek, más fogalmak szerint, egészen ismerősek számotokra. Egyszerűen szokásotokban áll kiblokkolni ezeket, pedig saját valóságotok és lényetek erős részeit reprezentálják.

Rajtakaphatjátok magatokat egy-egy véletlenszerű gondolaton, ami nem látszik beleilleni abba, amit akkor tesztek vagy gondoltok, s így elhessegetitek a gondolatot. Azért tűnik véletlenszerűnek, mert nem látszik beleilleni szervezett valóságképetekbe, de fontos mozaikdarabot dobtok félre.

Örömmel, játékosan és kreatívan arra a kihívásra is sarkallak tehát benneteket (még Jedet is amott!), hogy egyre inkább ébredjetek tudatára ébrenléti tapasztalatotoknak és azoknak a kósza gondolatoknak, melyek úgy érkeznek, mint az éjszakai tolvajok. Nem hivatalosak. Nem fogadjátok el őket. Az intellektus így szól: "Ó, nem!"

Figyeljetek azokra a gondolatokra. Kicsivel jobban nyissátok meg elméteket szokványos ébrenléti életetekben, szokványos teendőitek közepette, és nézzétek meg, milyen csodák rejlenek ott; mondom, csodák. Csodák, mert segíthetnek nektek abban, hogy átalakítsátok saját megértéseteket és saját valóságotokat. Most is csak azért vagytok vakok rájuk, mert féltek attól, hogy elveszítitek identitásotokat. Identitásotok ehelyett, látjátok, növekedhet, és magába foglalhat ilyen tapasztalatokat.

Mármost, mondtam nektek, hogy az osztály felgyorsul, megérett hát az idő mindegyikőtök számára. Tehát... bánjatok gyengéden saját tapasztalatotokkal. Ne fegyelmezzétek magatokat annyira, hogy amikor kósza gondolatok vagy intuíciók érkeznek hozzátok, elhessegessétek őket. Saját lényetek mezői tele vannak virágokkal, melyeket nem ismertek el. Nem álltok meg, hogy megnézegessétek őket vagy megszagoljátok az illatukat. Nem hivatalos virágok, nem hivatalos gondolatok ezek. Néha túl gyakorlatiasak próbáltok lenni!

Nincs össze nem férés hivatalos valóságotok és azon nem-hivatalos valóságok között, melyek olykor besurrannak!”

(Watkins, Susan, M., Conversations with Seth: The Story of Jane Roberts’ s ESP Class, Revised, Moment Point Press, Portsmouth, New Hampshire, 1999., 299-300. old.)

vissza az elejére

III. Az ESP-osztálytagok élményei

Sue Watkins a következőket írja az ESP-osztálytagok álmairól:

Mint általában, most sem kellett volna aggodalmaskodnom. [*] Az „Igaz Álmok a Szaruból készült Kapukból” valójában az általunk feljegyzett legeksztatikusabb, legörömtelibb és legmélyebb álmok közé tartoztak. Főként stresszes időkben használtuk, s mindennapi eseményeink fényében értelmeztük őket; mindenki, aki megtapasztalta az „IÁ/SZK”-álmokat, így nyilatkozott róluk: „mások – teljesen mások” a veled, vagyis az ébrenléti/alvó lénnyel kapcsolatos érzelmi célzatukat és viszonyukat tekintve.

„Észrevettem – mondja Betty DiAngelo –, hogy IÁ/SZK-álmaim valamiképpen mind a természetről szólnak; mindig összeolvadt a két valóság, és csak nehezen tudtam leírni [az álmokat]... Úgy vélem, azért nyűgöznek le Rousseau festményei... mert lüktető dzsungelábrázolásai mind IÁ/SZK-típusú inspirációk ... [*]

1974. május 29-én [az azt követő éjszakán, hogy Seth először említette az IÁ/SZK-t] – mondja Betty – a nővéremről álmodtam; arról, hogy neki van IÁ/SZK-ja, melyben felfedezi önmagát; a fizikai valóságban élő emberi lényként közel áll a természethez és a gyökereihez. Lehetetlen leírni, de ez az érzés kapcsolódott az egészhez: "a forrás, amiből nővérem fakad". Aztán, június 19-én: Ebben az álomban egyfolytában felébredtem... úgy tűnik, késő éjszaka volt, s én egyfolytában felébredtem az álomban (is), mert bosszantottak a kinti motorbiciklik. Valamikor kimentem a verandára, csak most egy nagy, zárt terasz volt a helyén, és egymás hegyén-hátán álltak rajta a székek. Ott voltak a szomszédaim is – őket is ébren tartotta a zaj. Visszamentem, és lefeküdtem aludni, de újra felébredtem, mert hangos zenét hallottam a rádióból [a lányom] szobájából. Odamentem, hogy leellenőrizzem... valaki bebámult az ablakon – egy lány. Szóltam Timnek... [*] és ezt gondoltam magamban: "Ki kell derítenem, mi folyik itt". Aztán tényleg felébredtem. Hajnali kettő volt, és kint zuhogott az eső: szép, nyári zápor. Becsuktam az ablakot, mert túl hangos volt a zaj [az esőé], aztán újra álomba merültem.

Kint találtam magam. Nagy, műanyag kupola [volt] a pázsiton. Foglyul esett benne egy szentjánosbogár. Kívül is volt egy, és úgy csapdosott a szárnyaival, mintha be akarna jutni a másik szentjánosbogárhoz. Mozdulatlanul figyeltem. Mielőtt még kiszabadítottam [volna] a csapdába esett szentjánosbogarat, magától megtalálta a kiutat. A két szentjánosbogár ekkor együtt távozott – szép jelenet volt. Aztán eleredt az eső az álomban... [aztán] Tim és én újra az ágyban feküdtünk, és figyeltük az emberek árnyait az ajtónkon... egy indián főnököt, aki nagyon méltóságteljes volt – és mindenféle történelmi népséget. Egész végig tudatában voltam annak, hogy kint szakad az eső.

Aztán valamit hallottam a konyhánkban, mintha egy macska kaparászott volna az ablakon, de egy furcsa lány volt az... ezután megszólalt az elülső ajtó csengője. Tim és én egymásra néztünk: különös volt ez a sok látogató hajnali 3-kor, meg is ijedtünk valamelyest. [De] tömeg volt odakint... és az az érzés kapcsolódott az egészhez, hogy ismerem a célt és az üzenetet, de nem tudom megragadni. A tömeg fele környékbeli gyermekekből állt; mindegyiknek fénylett és ragyogott az arca, és... ajándékokat hoztak nekem. Elállt az eső. Tócsák hevertek mindenütt; ködös és mágikus volt az éjszaka – annak, hogy elállt az eső, mégis olyasmihez volt köze, hogy megoldódott vagy befejeződött valamilyen ügy. Tisztázódott a rejtély, hazamentek a gyerekek. Ének hangzott fel...

Aztán felébredtem az álomból, az ágyban feküdtem, és az álmon tűnődtem, amikor a nevemet hallottam nagyon hangosan – és nagyon lassan, mintha rossz sebességgel hallgatnék egy felvételt. Nem emberi volt a hang; inkább számítógépes hangra hasonlított – nagyon mély volt. Aztán kimentem [ténylegesen] a verandánkra. Felnéztem az égre, és két csillagot láttam (az Ikrek csillagképből), és tudtam, hogy valamilyen összefüggésben állnak a két álombeli szentjánosbogárral... Később, szeptemberben, újra IÁ/SZK-szuggesztiót adtam magamnak. [Az álom úgy kezdődött, hogy] valamilyen fehér rabszolga-kereskedelemhez volt köze... egy másik lány és én menekültünk egy elhagyatott utcán. Egy öreg, düledező ház alagsorában találtunk menedéket, ahol mások is rejtőztek. Több idős ember is volt; két fiatal, tizenhárom-tizennégy éves lány; egy hároméves totyogós kisgyerek, meg egy dajka. Tim bejött, hogy figyelmeztessen minket a küszöbön álló "támadásra"...

Rémülten fedeztem fel, hogy az alagsor nincs teljesen a föld alatt, sőt, nagy része védtelenül áll. A falak fehérre voltak meszelve. Mindenki nagyon csendesnek és magába zárkózottnak tűnt. A kamaszkorú lányok csendben balettoztak, majd feltettek egy régi lemezt. Ezt gondoltam magamban: "Tudom, hogy biztosan van valami oka annak, hogy itt vagyok ezzel a konkrét csoporttal, akiket nem ismerek, de mi lehet az?" Összeszorult a szívem, amikor ránéztem a szép, hároméves gyermekre, akinek dús, sötét, göndör haja volt. Felkaptam a kislányt, és egy zongora mögött leguggoltam vele – azt reméltem, ez biztosít egy kis védelmet. Elkezdődött a bombázás, és folyamatos, rettenetes zaj hangzott fel, mintha óriási gépfegyvertől származna. Mindenki máshoz hasonlóan tudtam, hogy mi vagyunk a célpont, és nincs esélyünk a túlélésre.

Éreztem, hogy elmosódik a tudatom, és azon tűnődtem, halott vagyok-e. Már nem éreztem magam mellett a gyermeket – tudtam, hogy biztosan megsebesült a testem, de nem éreztem semmit. Amikor felébredtem az álomból, még hallottam a bombák zaját, és velem maradt az érzés arról, hogy milyen voltam – hogy az a személy, aki meghalt, bennem éledt újjá vagy ébredt fel újra.

A tényleges halál nem volt olyan traumatikus, mint amilyennek a halált gondoltam” – zárja beszámolóját Betty.

Azon a pénteken, május 31-én (miután vonakodva IÁ/SZK-szuggesztiót adtam magamnak), álmok sorozatát írtam le, melyek közül sokat kísért különös érzés – és sok leírhatatlan volt közülük: „Az osztály egy furcsa, kunyhószerű helyiségben tartózkodik. Hitekkel foglalkozunk, melyeknek egy nagy, műanyag teknőshöz van köze. Eddie Feinstein [*] felolvassa hiteit a teknős páncéljáról, majd átnyújtja nekem a papírt. [1]

Félig felébredek, és olyasmit érzek, hogy egy nagy állat rohangászik fel s alá az ágy mellett, a fejlaptól a lábam melletti padlóig, majd vissza. Újra álomba merülök, és átmegyek egy erdőn egy hatalmas, föld alatti területre. Egy portához érek; a pult mögött egy recepciós ül. "Ez az „Igaz Álmok a Szaruból készült Kapukból”-hely?" – kérdem.

"Igen, ez az" – válaszolja kedvesen a recepciós.

"Meg tudná mondani nekem, hogy itt volt-e Jane Roberts?" – kérdezem.

Átnéz egy névsort. "Nem – nincs Jane Roberts" – közli.

"És Jane Butts?" – kérdezősködöm tovább. A nő ismét átnézi a névsort. "Ó, igen, ő itt volt nemrég, huszonkét másik emberrel együtt" – feleli. "És mi az őn neve?"

Idegesen megmondom neki. Lapozgat. "Igen – mondja –, ön is itt volt." Nagyon rejtélyesen mosolyog. Lemegyek a hallba, végre megpillantom a sétáló osztálytagokat, és felzárkózom hozzájuk. Úgy tűnik, mindannyian efelé az "Igaz Álom"-esemény felé tartunk, s ehhez fel kell mennünk egy alagúton. Mielőtt odaérnénk azonban, egy férfihez érkezünk, aki egy ujjlenyomatvételhez használatos gép mellett ül. Feljegyzési célokból megpróbál ujjlenyomatot venni tőlem egy rakás körbe, ami néhány speciális papíron található, de én nem vagyok hajlandó erre. "Ébren sem egyezek bele ekkora hülyeségbe, miért kellene hát beleegyeznem, amikor alszom?" Dühös vagyok. Sean utolér minket. [*] Még mindig pizsamában van, és nem hajlandó átöltözni.

Egy kertben kötünk ki, ahol leülünk. Jean Strand és én a láb borotválásáról beszélgetünk. [*] Egy nyuszilyukon át megyünk az osztályba. Elmondom Jeannek, hogy így készült az Aliz Csodaországban – egy álom nyomán, ami a Szaruból készült Kapukból érkezett. Seth "maszkokról" beszél nekünk – melyek alatt felosztásokat ért a szelfben.

Nekem ezt mondja: "Fel- és leveszed maszkodat, mint ahogy az éjjeli lepke röpköd a láng körül". Tim DiAngelóhoz így beszél: "Csak most kezded el meglátni, hogy maszkot viselsz". Florence MacIntyre-rel ezt közli: "Te pedig az vagy, aki büszkén, a megkülönböztetés maszkjaként viseli maszkját". [*] Többször is megismétlődik a jelenet.

Az álom ezután egy másikba csúszik át, melynek középpontjában "mély, belső szobák" állnak, s ugyanazok az emberek tartózkodnak benne. A ház, amiben vagyunk, nagyanyám régi házára emlékeztet, ami Elmira nyugati részén fekszik. Nagynéném félrevon engem, és egy szobát mutat nekem ebben a házban, amiről azt mondja, hogy évekkel ezelőtt az enyém volt. Egy pillanatig nem ismerem fel ezt a szobát – ráeszmélek, hogy "valójában" nem volt benne a házban –, majd az az érzésem támad, hogy a múltamban teremtődött ez a szoba. Érzem, hogy kiárad ebből az álomból, az én álmomból, és visszafelé áramlik, hogy fizikai "tény" legyen belőle, ahol családi emlékké válik, mégpedig nagyon kellemessé. Nagynéném fehér rongybabát ad nekem. Ahogy a kezeimben tartom, ugyanolyan módon "válik" ismerőssé, mint az előbb a szoba. Tudom, hogy nem fogom tudni leírni ezt, miután felébredek, mert addigra már az összes családtagom számára is tényszerű, logikai körülménnyé válik majd a szoba és a baba. Úgy lesz majd, hogy a szoba mindig is ott volt, és őrültségnek tűnne máshogy látni ezt. De tudom, hogy mindkettő Most teremtődött, teremtődik, ebben az IÁ/SZK-ban. Az osztálytagok egyetértenek abban, hogy ilyen a valóság természete, akár ébren vagyunk, akár alszunk.”

„1974 szeptemberének vége felé – emlékszik vissza Priscilla Lantini – volt egy IÁ/SZK-m, amiben egy várost nézegettem. Csodálatos volt az a hét az osztályban. Megtudtam, hogy mások is álmodtak városról, amit ők teremtettek. [2] Végül elneveztük "Sumari Város"-nak [az álomban], de ez az én házam volt, és én teremtettem. Hogy az ember eljusson az elülső ajtóhoz, valamilyen csövön vagy tölcséren kellett lecsúsznia, ami talán 8-9 láb hosszú volt, és egy nagy, fehér ajtónál ért véget, amin arany kopogtató függött. Napozóterasz is volt ebben a házban, s csobogó patak folyt alatta. Az ablakon át lehetett látni, hol megy a föld alá, és hol bukkan ismét a felszínre. A napozóterasz tele volt matracokkal és párnákkal, takarókkal és pokrócokkal. A helyet betöltötték az erdő csodálatos illatai...”

Ezek voltak a kezdetek, s belőlük kiindulva biztos hatású segélykérő álmokként használták az "Igaz Álmokat" az osztálytagok; a belső szelfnek szóló speciális „jelzésként”, hogy útbaigazításra, válaszokra – harmóniára – van szükség. Az IÁ/SZK-kérések a jelek szerint mindig élénk, közvetlen információt eredményeztek: „Csak akkor kérdezz, ha tényleg tudni akarod a választ!” – jegyezte meg egyszer egy tanítvány kicsit csípősen. (294-297.) [*]

George Rhoads, egy újabb ESP-osztálytag, a következő általános megjegyzéseket közli az IÁ/SZK-ról:

„Mindig vannak Igaz Álmaim a Szaruból készült Kapukból, amikor szuggesztiók adok magamnak, hogy legyenek” – jegyzi meg George Rhoads. „Mindig fontos meglátásokat vagy tapasztalatokat hoznak, melyek perspektívabeli váltást, kitágulást tükröznek. A mindennapi események álmok jellegét öltik, s én képes vagyok ezeknek az eseményeknek az értelmezésére, mintha csak egy alvás közben megélt álmot értelmeznék. Jobban ráhangolódom az időjárásra, az állatokra, más emberekre és a saját testemre. [Egy] belső hang révén beszélnek mindezek.

Az osztályban többször is más tudati területre léptem be, melyben olyannyira kiszélesedett a fókuszom, hogy az összes érzékletet egyenértékűen magába foglalta, s a saját gondolataim egyetlen pici eseménnyé váltak a sok egyszerre jelen lévő esemény közt. Belső csend, nyugodt és kristálytiszta figyelem járt ezzel együtt.” (299.)

Még egy rövid közlést találtam Watkins könyvében, ami az „Igaz Álmok a Szaruból készül Kapukból” témáját érinti. Tudni kell hozzá, hogy Jane Roberts és Seth időről időre arra buzdította az ESP-osztály tagjait, hogy kísérletezzenek a testen-kívüli állapotokkal (is). George Rhoads a következő idézetben példát nyújt arra, hogy mit lehet elérni, ha az IÁ/SZK-szuggesztióval végzett kísérletezés testen-kívüli élmények gyakorlásával párosul:

„Olyan képességeket fejlesztettem ki az osztályévek során, melyeket ma már rutinszerűen használok. Hasznos anyagot "fogadok be", amire főként álomértelmezési üléseim során kerül sor. Ez az anyag először Seth mentális hangján érkezett; meglepőnek és elképesztőnek találtam. Ma már egyszerűen egy könnyű, tudati váltással érkezik az elmémbe. A testenkívüli élmények és az IÁ/SZK-ülések terén végzett gyakorlatok része volt ez...” (304.)

Sue Watkins jegyzetei:

[1] Ez több évvel azelőtt történt, hogy Eddie és felesége New Yorkban megnyitották Arnold Teknőse nevű éttermüket – érdekes összefüggés.

[2] Utalás a városra avagy "Sumari-városra", melyet Seth a Beszélgetések Sethtel 10. fejezetében említ; arra ösztönözte az osztálytagokat, hogy „építsenek” egy belső várost, s így fedezzék fel a mentális események valóságát. (492.)

Saját megjegyzések:

[*] Sue Watkins azért aggodalmaskodott korábban, mert valamiért ellenérzések támadtak benne a Seth által javasolt szuggesztió nyomán, melynek hallatán egyébként azonnal egy dokumentumfilm-jelenet jutott az eszébe, amit előző éjjel látott a TV-ben: ebben egy bizonyos Meher Baba tanítványai táncolták körbe Baba hatalmas – és Watkins által nevetségesnek ítélt – fényképét, s közben rózsaszirmokat és rizsszemeket szórtak a kép lábai elé. (Meher Baba: eredeti nevén Merwan S. Irani; 1894–1969; korai tanítványai nevezték el Meher Babának, azaz „Könyörületes”-nek.) Sue Watkinsnak az a gondolata támadt Seth szuggesztiója nyomán, hogy talán az ESP-osztály sem különb Meher Baba táncikáló híveinél (leírásából arra következtetek, hogy gagyi ezoterikus hülyeségnek érezte a szuggesztiót). Úton hazafelé aztán tudatosult benne, hogy igazából maga sem érti, miért problémázik a szuggesztión, s végül úgy döntött, kipróbálja a kísérletet.

[*] Több Rousseau nevű festő is van; Betty DiAngelo feltételezésem szerint Henri Rousseau-ra (1844–1910) gondol (egyedül tőle találtam a neten dzsungelábrázolásokat). Tigris trópusi viharban című művére véleményem szerint jól ráillik a „lüktető” jelző:

tigris

(A kép forrása: http://www.virtualartroom.com/artdetectives_rousseauQ.htm)

És – ha már álmokról van szó – egy kép Rousseau Az álom című festményéről:

dream

(A kép forrása: http://www.ibiblio.org/wm/paint/auth/rousseau/ )

[*] Tim: a később említett Tim DiAngelo: ESP-osztálytag, Betty DiAngelo férje

[*] Eddie Feinstein: ESP-osztálytag

[*] Sean: Sue Watkins fia

[*] Jean Strand: (női) ESP-osztálytag

[*] Florence MacIntyre: (női) ESP-osztálytag

[*] A zárójelbe tett oldalszámok a következő kiadás oldalszámaira hivatkoznak: Watkins, Susan, M., Conversations with Seth: The Story of Jane Roberts"s ESP Class, Revised, Moment Point Press, Portsmouth, New Hampshire, 1999.

vissza az elejére

IV. Ókori nyomok

A) Ókori említések B) A tudósok nézetei az ügyben

A) Ókori említések

A kétféle kapu legkorábbi említése tudomásom szerint az i.e. 8. századból, Homérosztól maradt ránk (Seth elnevezéséhez képest apró eltéréssel: mind a szaruból, mind az elefántcsontból készült kapu egyes számban szerepel, és nem „kapuk”-ként). Devecseri Gábor fordítását idézem az Odüsszeia 19. énekéből, melyben Pénelopeia (Pénelopé) így szól Odüsszeuszhoz (nemrég hazatért férjéhez, akit mint idegen vándort lát vendégül):

Vendégem, hidd el, vannak hiu, balgatag álmok,

s nem mind teljesedik be az ember előtt. Hisz a gyönge

álomképek két kapun át jönnek közelünkbe:

egy szaruból készült, elefántcsontból van a másik.

És amely álomkép kicsiszolt csonton csuszik által,

az mind csal, hiteget s mutogat csupa teljesületlent;

és amely álomkép simitott szarun át szalad útra,

színigazat mutat az, ha az ember látja szemével.

Néhány évszázaddal később Platón (ie. 427–347.) is utal a kapukra Kharmidész című dialógusában:

Halld hát, szóltam, az álmom, akár szarun át, akár elefántcsonton át érkezett.

Az i.e. 1. században pedig Vergilius (i.e. 70 – i.e. 19.) említi a két kaput Aeneisének VI. énekében (893–896. sor):

Két kapuja van az álmoknak: szaruból készült

az egyik, s igaz képmások kelnek rajta könnyedén által;

fehéren ragyogó elefántcsontból van a másik,

de hamisat küldenek át rajta az égből az álomtalan Manes.

Ami a Manest illeti, Szent Ágoston (i.sz. 354–430) Az Isten városáról című művéből tudjuk, hogy a rómaiak hittek abban: a jó emberekből haláluk után Lares, a rosszakból Lemures (vagy Larvae) lesz, s azokból válik Manes, akik esetében bizonytalan, hogy jót vagy rosszat érdemelnek-e.

vissza az elejére

B) A tudósok nézetei az ügyben

A kétféle kapura vonatkozó elképzelések forrása és a kapuk elnevezésének eredete is vitatott (ahogy az már lenni szokott).

Ernest Leslie Highbarger egy egész könyvet szentelt a két kapu témájának The Gates of Dreams (Az álmok kapui) címmel. Ebben amellett érvel, hogy a szaruból és az elefántcsontból készült kapuval kapcsolatos elképzelések már Homérosz kora előtt is léteztek, s egyiptomi és/vagy mezopotámiai eredetűek. Felfigyel arra, hogy „a mezopotámiai művészetben gyakran ábrázolták a bikát kapuk őrzőjeként”, s ebből kiindulva kapcsolatot tételez fel Mezopotámia és az ókori Görögországban elterjedt „Szaruból készült Kapu” elnevezés között: a „szaru” a szerző meglátása szerint bikaszarvakra utal.

A szóbanforgó kapu Highbarger véleménye szerint emellett azonos az egyiptomi Nyugat Kapujával és a Holtak Kapujával. Az Elefántcsontból készült Kaput pedig az egyiptomi mitológiában szereplő Kelet Kapujával azonosítja, ami „a felkelő nap helye volt, mely utóbbi az életet, a boldogságot jelképezte, és mindazt, ami fényes. Már a legkorábbi időktől kezdve figyelemreméltó költészet született erről az utóbbi Kapuról, s lírai képzettársításaiból alakították ki végül a görögök az Elefántcsontból készült Kaput, ami szintén a keletet és az élet birodalmát idézte fel”. Highbarger érvelése azonban némileg zavaros és vitatott. Néhány ponton feltehetőleg összecseréli a két kaput, hiszen – mint Vergiliusnál láttuk – éppen hogy halottak küldtek álmokat az Elefántcsontból készült Kapun át (a hit szerint).

Kyle Pope Sleep and Dreams in Books Nineteen and Twenty Of Homer’s Odyssey (Alvás és álmok Homérosz Odüsszeiájának tizenkilencedik és huszadik énekében) című tanulmányában emellett rámutat arra, hogy Highbarger elmélete nem ad számot arról, miért hamis, miért „csal, hiteget” az elefántcsontkapuból érkező álom.

R. B. Rutherford Homer: Oddyssey Books XIX and XX (Homérosz: Odüsszeia, 19. és 20. ének) című, 1992-ben megjelent kommentárjában nyelvi alapon közelíti meg ezt a kérdést: meglátása szerint etimológiai szójáték köti össze az "elefántcsont" jelentésű „elephasz” szót az ehhez alakilag nagyon hasonlító „elephairontai” szóval, melynek jelentése: "pusztít; rászed, becsap" (ezt fordítja Devecseri Gábor költőien „csal, hiteget”-nek).

Rutherford ötlete korántsem új. W. Walter Merry, James Riddell és D. B. Monro már 1886-ban amellett foglalt állást a Commentary on the Odyssey (Odüsszeia-kommentár) című műben, hogy mindkét kapu tekintetében nyelvi játék esete áll fenn Homérosznál, ugyanis nagyon hasonlít egymásra az "elefántcsont" és a "csal, hiteget; pusztít" jelentésű két görög szó; sőt, a szerzők a "szaru" és a "beteljesül" jelentésű két görög kifejezés között is hasonlóságra leltek.

Ennek szemléltetésére beidézek négy sort az Odüsszeiából, előbb görögül (a szokásnak megfelelően latinos-magyaros átírással), majd Devecseri Gábor fordításában, s mindkettőben vastag betűvel emelem ki a szóbanforgó kifejezéseket (a magyar fordítást kicsit kiegészítem, hogy világosabb legyen a kapcsolat):

ton hoi men k" elthószi dia prisztu elephantosz,

hoi rh" elephairontai, epe" akraanta pherontész:

hoi de dia kszesztón keraón elthószi thuraze,

hoi rh" etuma krainúszi, brotón hote ken tisz idétai.

És amely álomkép kicsiszolt [elefánt]csonton csuszik által,

az mind csal, hiteget s mutogat csupa teljesületlent;

és amely álomkép simitott szarun át szalad útra,

színigazat [, beteljesülőt] mutat az, ha az ember látja szemével.

Én a magam részéről kissé erőltetettnek érzem a „szaru” és a „beteljesül” görög megfelelői közt a szerzők által felfedezni vélt kapcsolatot. Nagyobb hasonlóságot látok az „elephantosz” és az „elephairontai” esetében; de persze abból, hogy Homérosz egymáshoz társítja e két szót, még nem következik, hogy puszta szójátéknak tulajdonítható az elefántcsontkapu és a csaló, hitegető álmok összekapcsolása – még akkor sem, ha Homérosz valóban nyelvi játék céljából választotta is az „elephairontai” szót az „elephantosz” mellé.

Források

Homérosz, Odüsszeia, 19. ének: Odüsszeusz és Pénelopé beszélgetése; A lábmosás. Ford: Devecseri Gábor, http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/kulfoldi/homerosz/odusszea/html/025.htm#d505

P. VERGILI MARONIS AENEIDOS LIBER SEXTVS, http://www.thelatinlibrary.com/vergil/aen6.shtml

Plato, Charm. 173a, http://www.perseus.tufts.edu/
cgi-bin/ptext?doc=Perseus%3Atext%3A1999.01.0175&layout=&loc=Charm.+173a

N. S. Gill, Lares, Larvae, Lemures, and Manes, http://ancienthistory.about.com/library/bl/bl_lares.htm

Michael D. Winkle, Gates To Other Worlds, http://www.geocities.com/laxaria/gates02.html

Homer, Odyssey, 19.564-567, in http://www.perseus.tufts.edu/cgi-bin/
ptext?doc=Perseus%3Atext%3A1999.01.0135&layout=&loc=19.564-567

W. Walter Merry, James Riddell, D. B. Monro, Commentary on Homer, Odyssey, book 19, line 564, http://www.perseus.tufts.edu/cgi-bin/
ptext?doc=Perseus%3Atext%3A1999.04.0055&query=commline%3D%233701, in U.?k, Commentary on the Odyssey, 1886

Pope, Kyle, Sleep and Dreams in Books Nineteen and Twenty of Homer’s Odyssey, 1998, http://ancientroad.home.att.net/SleepAndDreams.pdf

vissza az elejére

V. Újkori említés

Coderman talált egy utalást Lovecraft Celephais cím? novellájában (1920):

Nem sok ember volt, aki tudta, miféle csodák nyílnak meg előttük fiatalkori történeteikben és látomásaikban; ha gyermek-füllel hallgatunk és álmodunk, csak félig formált gondolatokat gondolunk, ám amikor felnőtt férfiként próbálunk emlékezni, tompák és szárazak vagyunk az élet mérgétől. De sokan közülünk ébren vannak az éjszakában, furcsa, elvarázsolt dombok és kertek, napfényben éneklő szökőkutak, morajló tengerek fölé dőlő aranyló szirtek, alvó bronz- és kővárosok alatt terpeszkedő síkságok és fehér, feldíszített lovakon, sűrű erdők mentén lovagoló hősök vészjósló kompániájának fantazmáival; s mi ilyenkor tudjuk, hogy az elefántcsontkapukon keresztül a csodák világába tekintünk vissza, mely a mienk volt, mielőtt bölcsek és boldogtalanok lettünk.

Érdekes látni, ahogy Lovacraft megfordítja a kapuk előjelét: mivel számára [*] a valóság idétlenséggel és csúfsággal asszociálódik, s mivel ő ezzel szemben a szépséget részesíti előnyben, amit pedig az illúziók világához társít, [**] nála az elefántcsontkapuhoz tapad pozitív érzelmi töltés.

Jegyzet

[*] És/vagy a novella főhőse, Kuranes számára.

[**] Lásd a szóban forgó novella elejét: „Kuranes álomban látta meg a várost a völgyben és a tengerparton túl, meg a havas, tengerre néző csúcsot és a vidáman festett gályákat, amint épp kivitorláztak a kikötőből távoli tájak felé, hol a tenger az éggel találkozik. Egy álomban történt az is, hogy elnevezték Kuranesnek; amikor ébren volt, más néven szólították. Talán természetes is volt számára, hogy új nevet álmodjon magának; minthogy családjából ő volt az utolsó, és egyedül élt a közömbös londoni milliók között, nem sokan akadtak, hogy beszélgessenek vele, és emlékeztessék rá: ki is volt ő. Pénze és földjei elúsztak, és nem igazán érdekelte, hogy az emberek mit gondolnak róla, ugyanakkor előszeretettel álmodozott és írta le az álmait. Amit viszont leírt, azt kinevették, akiknek megmutatta, így aztán idővel megőrizte írásait önmagának, végül pedig abbahagyta az írást. Minél jobban visszahúzódott az őt körülvevő világtól, annál csodálatosabbá váltak az álmai; és hiábavaló próbálkozás lett volna papírra vetni őket. Kuranes nem volt modern, és nem úgy gondolkodott, mint mások, akik írtak. Míg amazok iparkodtak lerángatni az életről annak hímzett mítoszköntösét, és meztelen csúfságában mutatni meg azt az idétlen dolgot, ami a valóság, Kuranes egyedül a szépséget kereste. Amikor feltárásában a tapasztalás és a valóság kudarcot vallott, akkor a fantáziálásokban és az illúziókban kezdte keresni, és épp a küszöbön találta meg, gyerekkori mesék és álmok ködös emlékei között.” (És közvetlenül ezután következik a fenti, elefántcsontkaput említő szakasz.)

Források

Coderman közlései: Igaz Álmok a Szaruból készült Kapukból topik 158. és 160. hozzászólása, in (régi) Seth.hu, Kávéház

Lovecraft, Howard Phillips, Celephais, fordította: Varga Illés Nándor, http://hplovecraft.uw.hu/olvaso/olvaso.php?ut=cele.htm

vissza az elejére

Utolsó frissítés: 2006. 06. 26.



© 2003-2017. Seth.hu - Minden jog fenntartva | Szabályzat | Elérhetőség