Oldalainkat jelenleg 39 látogató olvassa
Regisztrált tagjaink száma: 1187

Emlékezni a jövőre

P.M.H. Atwater

Atlantis Rising, 7. szám (1996. tavasz)

Akármilyen messzire tekintünk is vissza a történelemben, mindig találunk történeteket olyan emberekről, akik tudomással bírtak a jövőről, mielőtt az fizikailag bekövetkezett. Az az információ, amire ezek az emberek ebből a tudatosságból szert tettek, gyakrabban bizonyult pontosnak, mint amennyiszer pontatlannak. Némelyikük azt állította, hogy végérvényesek ezek a látomások; mások úgy vélték, hogy a jövő módosítható, ha az emberek hajlandók megváltoztatni bizonyos beállítódásaikat és viselkedésüket.

Létezik azonban egy másik csoport, melynek tagjai – a régi látókkal ellentétben – azt beszélik, hogy képesek megélni a jövőt, mielőtt az fizikailag megtörténik.

Rengeteg ember számolt be nekem ilyen epizódról, ahol is olyasmi következett be később, amit nem lehetett volna tudni előre... mégpedig pontosan úgy, ahogy előre megélték. Többévi kutatás után jövőemlékezésnek neveztem el ezt a jelenséget, hogy megkülönböztessem a tapasztalatot a jövővel kapcsolatos tudatosság azon módjaitól, melyek a legtöbbünk számára ismerősek.

Hogy világossá tegyem, mire is gondolok, íme, egy kis ízelítő abból, hogyan szereznek a legtöbben jövővel kapcsolatos információkat: jövendölés (jóslás; kifinomult benyomások és érzelmi sugallatok értelmezésére támaszkodik); prekogníció (előretudás; előzetes sugallatok nélkül, hirtelen megszerzett, jövőre vonatkozó tudásra utal); clairvoyance (látáson túli látás; a jövő megtörténésének szemlélése, mintha az egyén megfigyelője lenne egy eseménynek); clairaudience (halláson túli hallás; jövőbeli eseményekkel kapcsolatos üzenetek hallása).

A nyolcvanas évek közepén több, halálközeli állapotokat tanulmányozó kutató is felfigyelt arra, hogy néhányan, akik halálközeli élményt éltek át, képesek – látszatra újszerű módon – információt meríteni a jövőből. „Az események előrepergetésének” nevezték el ezt a feltételezésük szerint igencsak ritka képességet.

A halálközeli jelenséggel kapcsolatos saját kutatásom során azonban – mely közel három évtizedet fogott át, s több mint 3000 interjút foglalt magába halálközeli élményt átélt emberekkel (s ebből 700 mélyinterjú volt) – tipikus utóhatásnak találtam a már megélt jövőbeli események emlékezetének anomáliáját. [*] Mindkét korábbi könyvemben, a Visszatérés az életbe (Coming Back to Life) és a Túl a fényen (Beyond the Light) címűben is leírtam ezt a képességet. Több száz olyan emberrel is interjút készítettem ehhez, akik nem tapasztalták meg ezt a jelenséget, hogy képet kapjak arról, mennyire lehet általános a jövőemlékezés. Azzal a kérdéssel együtt, hogy hogyan képes bárki is megélni a jövőt, mely még be sem következett, az eredmények is annyira megdöbbentettek, hogy külön könyvet írtam a témáról A jövő emlékezete: Hogyan vetnek új fényt a jövő látói az emberi elme működésére (Future Memory: How Those Who See the Future Shed New Light on the Workings of the Human Mind) címmel.

Most így határozom meg a jövőemlékezés jelenségét: előzetes megélés; képesség arra, hogy az ember teljes mértékben megéljen egy adott eseményt vagy eseménysorozatot a szubjektív valóságban, mielőtt ugyanezt az epizódot megélné az objektív valóságban. Miután megtörténik, ezt általában – de nem mindig – elfelejti az egyén, s csak akkor emlékszik rá vissza később, amikor valamilyen jel aktiválja az emlékezetet. Az érzékletekben gazdag jövőemlékezés olyan részletes, hogy magába foglalja egy esemény szokásos fizikai megélésére jellemző mozgásokat, gondolatatokat, illatokat, ízeket, döntéseket, látási érzeteket és hangokat is. Mindezt ténylegesen megéli, és fizikailag, érzelmileg és érzékelési szempontból is megtapasztalja az egyén, nem pusztán nézi (clairvoyance), hallja (clairaudience), megjósolja (jövendölés) vagy tudja (prekogníció); és olyannyira teljes ez a megélés, hogy nincs mód a hétköznapi valóságtól való megkülönböztetésére, amíg a jelenség tart.

Ne tévesszük össze a deja vu-val az imént mondottakat. A deja vu a múltra irányul, és múlt életekre, múltbeli álomállapotokra, tevékenységekre, rég elhangzott és véghezvitt eseményekre utal. A jövő előre megélése abban különbözik ettől, hogy olyasmire vonatkozik, ami még nem történt meg... a jövőre irányul, de olyan jövőre, ami képes kibontakozni a jelenben; olyan eseményekkel áll összefüggésben, melyek csak később történnek majd meg, felülírva a jelenbeli tevékenységet.

Vessünk egy pillantást a következő példákra:

Egy volt katonatiszt, aki most Illinoisban él, rendszeresen emlékszik a jövőre, és végtelenül érdekesebbnek és nyugodtabbnak találja emiatt életét. Azt reméli, hogy sosem marad abba a jelenség. Az epizódok, melyeket előre megtapasztal, általában más emberekkel folytatott beszélgetéseket és találkozókat foglalnak magukba.

Egy Washington államban élő nő rendszerint azt éli meg előre, hogy különféle buszpályaudvarokra és repülőterekre látogat el. Ennek köszönhetően előre tudja, hová menjen, és melyik utast keresse, valamint hogy mit mondjon nekik, és miért. Ezek az utasok mindig bajban vannak, s ő látja magát, amint ott van velük, s vigaszt és segítséget nyújt nekik. „Most ez a munkám – meséli –, de csak akkor avatkozom be egy-egy helyzetbe, ha emlékszem, hogy már megtettem. Így nem követek el baklövést, és mindig ott vagyok, ahol szükség van rám.”

Egy alabamai nő olyan pontosnak és részletesnek találja a jövőemlékezést, hogy a jelenség révén találkozni tud bevásárló barátnőivel, mielőtt egyáltalán odaérne egy adott áruházhoz. Képes arra is, hogy előre megtapasztalja, hogy a kasszánál áll; felnéz, és az összes többi pénztárgépet látja, sőt még azt is, hogy milyen összeget ütnek be azokba a pénztárosok, és hogy milyen árban vannak a futószalagon sorakozó cikkek.

Egy másik nő ezt a történetet mesélte el: „Reggel volt, és épp mosogattam, amikor hirtelen energia száguldott át rajtam, és úgy éreztem, mindjárt leröpíti a fejemet a testemről. Hirtelen egy aznap esti, vacsorával egybekötött összejövetelen találtam magam, láttam, hogy ki lesz ott, és részt is vettem a történtekben és a beszélgetésben. Olyan valóságos volt az egész, hogy úgy döntöttem, nem tervezek be magamnak estére programot, csak hogy lássam, mi fog történni. Hogy mi történt? Egy barátom felhívott, és sűrű bocsánatkérések közepette, amiért nem jelentkezett korábban, megkért arra, hogy menjek el az aznap esti, vacsorával egybekötött összejövetelre, amit ő tart majd az otthonában. Alig tudtam megállni, hogy ne nevessek fel hangosan, amikor elfogadtam a meghívását. Amikor megérkeztem az összejövetelre, az a másolata volt annak, amit már megtapasztaltam aznap reggel; minden beszélgetés, minden kézmozdulat azt ismételte meg, amit korábban már megéltem. Örülök, hogy ellátogattam az összejövetelre, mielőtt az megtörtént, mert így jó előre fel tudtam rá készülni.”

A sok interjú nyomán, melyeket készítettem, felfedeztem, hogy maga a jövőemlékezési jelenség általában néhány másodpercig vagy egy-két percig tart csupán az órák által mért idő szerint, s ezalatt több órányi olyan eseményt mutat meg előre, melyek csak később következnek majd be. Meglehetősen hosszadalmas is lehet azonban a jelenség, s akár több napot vagy hónapot is felölelhet a jövőbeli tevékenységekből.

A jövőemlékezés – legalábbis az, amit itt részleteztem – nem az események előrepergetéseként, pillanatfelvételként vagy futó pillantásként jelenik meg az elmében. Ezt kifejezetten hangsúlyozni akarom. A jövőemlékezés úgy jelenik meg az elmében, mintha a fizikai valóság egy töredékét tapasztalta volna meg épp az imént az egyén, annak tökéletes teljességében.

Annak mintája, hogy rendszerint hogyan történik meg ez a jelenség – ezt a mintát az általam tanulmányozott esetek többségében sikerült kimutatnom – ez ideig rendkívüli mértékben egyetemesnek bizonyult, tekintet nélkül arra, hogy kicsoda az érintett személy, vagy hogy milyen országból származik.

A JÖVŐEMLÉKEZÉSI EPIZÓDOK MINTÁJA

Kezdeti fizikai érzéklet: Általában hőhullám önti el az egyént, ami vidámságérzéssel párosul. Néhány átélő arról számol be, hogy ilyenkor cseng a füle.

Megdermednek, „lefagynak” a jelen időbeli, jelen lévő körülmények: Minden világosabbá válik, kihangsúlyozódnak az érzékszervi adatok, de senki és semmi sem mozog. A levegő szikrázhat, vibrálhat, vagy hullámzónak is látszódhat.

Megnagyobbodás: Az egyén határozottan úgy érzi, hogy nagyobb méretűvé válik. Az átélővel együtt a tér is megnagyobbodik, miközben minden más megnyúlik vagy elmosódik.

A jövő ideiglenesen eltakarja a jelent: Egy adott – még bekövetkezés előtt álló – jelenet elevenedik meg hirtelen, mégpedig olyan részletességgel, hogy szinte meg sem lehet különböztetni a hétköznapi élettől. Csak ritkán van jelen tudatosság az okkal kapcsolatos tényezőkről vagy arról, hogy irányítást, útmutatást vagy vezetést kap az átélő. Ehelyett inkább az történik, hogy amíg az esemény tart, tökéletesen természetesnek érzi az egyén.

A jelen időbeli, jelen lévő körülmények visszatérnek a normális kerékvágásba: A jelenet ugyanolyan gyorsan véget ér, mint ahogy elkezdődött. Helyreállnak a megfelelő méretek; újrakezdődik a szokásos élet. Hosszabb örömérzet vagy zavar marad az esemény után, mintha valami váratlan történt volna épp az imént.

Utóhatások: Mindig jelen van a döbbenet vagy borzongás érzése, s olykor tanácstalanság is jellemző. Az esemény addig marad élénk, amíg a tudatban marad, de végül elfelejti az egyén, vagy átsiklik fölötte.

Fizikailag bekövetkezik a jövőbeli esemény: Csak ritkán ismeri fel az átélő azonnal, hogy mi is történt; általában egy-egy konkrét jel aktiválja az emlékezetet. Amikor ez megtörténik, a teljes jelenet sértetlenül visszatér az egyén elméjébe. Ezt kísértetiesnek vagy zavarba ejtőnek érezheti az átélő, hiszen intenzív érzékletté válik számára annak valóságossága, hogy ő csupán egy színész vagy színésznő, aki forgatókönyvbe foglalt szerepet játszik el. Néhányan határozottan úgy érzik, hogy van döntési lehetőségük a végkifejletet illetően; mások beletörődnek az előre megélt jelenetbe, és megengedik a beteljesülését.

Feldolgozás: Bár kezdetben nyugtalanító a jelenség, végül elfogadhatónak és helyesnek találják az átélők; életük folyása bizonyos ritmus szerint kezd hömpölyögni, és a szabályosság érzete alakul ki bennük a jelenség miatt.

Nem minden interjúalanyom beszámolója illik bele a fenti mintába, de a többségük igen (beleértve a sajátomat is, ugyanis én magam is megtapasztaltam a jelenséget). Azokra érvényes az említett minta, akiknek a tapasztalata akkor történik, amikor teljesen ébren vannak, és mindennapi teendőik körül foglalatoskodnak. Létezik egy másik embercsoport is, akiknek a tapasztalatai álmok, álmodozások közben történnek, miközben mélyen relaxált és passzív, vagy pedig ábrándozó állapotban vannak. Ez az utóbbi csoport azonban inkább a kisebbségnek tűnik, ugyanis a legtöbb ember éber és elfoglalt, amikor a jövőemlékezés epizódjai hirtelen ráhelyeződnek folyamatban lévő, mindennapi teendőikre (a cselekvés az egyik sajátsága a jelenségnek). Az epizódok általában ritkán fordulnak elő, de egy nő például napi tíz esetről számolt be életének egy olyan időszakából, amikor komoly érzelmi és anyagi nehézségekkel küszködött. Elmondta, hogy az epizódok támogatást nyújtottak számára, amire akkor nagy szüksége volt, s erőt adtak neki a folytatáshoz. Beszélgetések és kölcsönös kapcsolatok a leggyakoribb témái az ilyen epizódoknak, s némelyikük már-már unalmas is, annyira szokványos jellegű.

Az egyének időnként megváltoztatják az előre látott esemény kimenetelét, de az eredeti epizód ettől még megismétlődhet később. Egy idevágó eset: Egy nő előre megélte, hogy férje súlyos autóbalesetet szenved aznap este, miközben egy találkozóra utazik. Ez rémülettel töltötte el, és ragaszkodott ahhoz, hogy vele menjen, sőt, hogy ő vezesse a kocsit. Így közbeavatkozott, s az este balesettől mentesen telt el. Több estével később azonban autóbalesetet szenvedett a férje, és totálkárosra törte a kocsit, amikor egy másik találkozó felé hajtott, melyet olyan időpontban tartottak, amikor a felesége nem tudta elkísérni. Mint kiderült, a feleség korábbi beavatkozása csak az időzítést változtatta meg, de az esemény bekövetkezését nem.

Amikor arról kérdeztem interjúalanyaimat, hogy mit gondolnak, mi a célja a jövő előre megélésének, a legtöbben ezt válaszolták: Az előre-történések afféle előbemutatók; képessé teszik az embert arra, hogy lássa, mi vár rá „a sarkon túl”, s aztán plusz időt nyújtanak az átélőnek, hogy felkészülhessen, mielőtt odaér. Néhányan gyakorlati leckékként, tanulási lehetőségekként vagy az élettel végzett kísérletezésre adódó esélyként jellemezték tapasztalataikat. Az egyik ember a jövőbe nyíló ablaknak nevezte. A legtöbben egyetértettek abban, hogy a jövőemlékezés helyreállította életük folyásának természetes ritmusát, s így képessé tette őket arra, hogy mélységesen tudatában legyenek annak: minden ember és minden tevékenység számít az életben, függetlenül attól, hogy ki vagy, és mit teszel.

Az a gondolat, hogy a jövőemlékezési epizódok színházi próbákra hasonlítanak, egészen addig zavarba ejtett, míg bele nem kezdtem a gyermekkori viselkedés tanulmányozásába. Főként a négyéves kor keltette fel érdeklődésemet: ez az a kor, amikor a homloklebenyek kifejlődnek. Az ilyen korú gyermekek figyelmét szinte teljes mértékben a jövő köti le; játszanak annak lehetőségeivel, hogy mit várnak majd el tőlük hamarosan, ahogy érlelődnek. Jövővel kapcsolatos próbáik kövezik ki az utat képzeletük születése felé... lényegi lépés ez az agyfejlődésben: képessé teszi a kicsiket arra, hogy megalapozzák a folyamatosság (folyamatos vagy összefüggő képzeletvilág) és a cselekedet/reakció (következmények) értékét.

Amikor ezeket a felfedezéseket összehasonlítottam a halálközeli állapotokra vonatkozó kutatásommal, érdekfeszítő összefüggésekre figyeltem fel; egy-egy halálközeli élményt követően például kihangsúlyozódnak a belső, gyermeki ügyek (meglepő utakon törnek felszínre az egyén múltjának befejezetlen ügyei); az átélők gyermekibbé válnak az élmény után (gyakran jellemzi őket a kedvesség és a rácsodálkozás ártatlansága); elsőrendű fontosságúvá válik a kíváncsiság és a tanulás (szinte mintha intelligenciabeli növekedés – talán ugrásszerű fejlődés vagy az agyi ideghálózat „újradrótozása" – történt volna esetükben, ami a kora gyermekkori agyfejlődést tükrözi).

Közvetlenebb összehasonlításhoz lásd a táblázatot. [**] „Agyi váltás” fogalma alá sorolok mindenkit, aki részleges vagy teljesebb tudati átalakuláson esett át.

Meggyőződésem, hogy a jövőemlékezés jelensége nem valamilyen új pszichés anomália: sokkal inkább megbízható jelzés arra, hogy a személy agyi váltás folyamatában van, mely érinti az agy struktúráját, kémiai összetételét és működését is. A következőket figyeltem meg:

Ha valaki képes arra, hogy előre megélje a jövőt, és vissza is emlékszik erre, akkor ez nagymértékben csökkenti azt a stresszt és félelmet, melyet az ismeretlen változók miatti aggodalmaskodás okozhat. Az előzetes felkészülés képessé teszi az emberi pszichét arra, hogy gördülékenyebben kerekedjen felül a hirtelen változások követelményein. A képesség rendkívül nagy önbizalommal és békével tölti el az egyént, függetlenül attól, hány éves az illető, s gyakran vezet gyakori sodródó, hömpölygő állapotokhoz, akár belsőleg tapasztalja meg az egyén, akár annak aspektusaként, ahogyan az élete folyik.

S még ennél is többről van szó. Úgy látszik, a jövőemlékezés jelensége magasabb rendű agyi fejlődés egyik aspektusát képezi. Ahogy a magasabb rendű agy bekapcsol, felszínre kerül a magasabb rendű elme, s új képességek és tehetségek tárházát hozza magával, melyek sokkal gazdagabbak és változatosabbak, mint amivel a legtöbbünknek valaha is dolga volt.

Egy mód az ugrásra a magasabb rendű agyi fejlődés beindítására abban áll, hogy megtanulod a jövőemlékezési állapotok előidézését. Képes vagy erre. A könyvemben útmutatást adok erről. Az az ismeret, hogy sokan képesek emlékezni a jövőre, mégpedig szokványos emberek, hétköznapi emberek, arra szólít fel minket, hogy alaposabban átgondoljuk mindazt, amit vélekedésünk szerint tudunk az időről és a térről, a tudatról, a teremtésről magáról. A jövő emlékezete erre az újragondolásra törekszik, ráadásul nagy kaland szellemében. A könyv elkészítésekor labirintusformát használtam; ezen a labirintuson olvasol – séta helyett – keresztül. A labirintusokat úgy tervezik, hogy azok módosítsák és fokozzák használóik tudatát. Azzal, hogy labirintusformába szőttem az agykutatás legújabb felfedezéseit, olyan eszköz megteremtésére tettem kísérletet, mely segíthet abban, hogy érezd, amiről olvasol, miközben TE olvasol. A jövő emlékezete nem csupán egy újabb könyv tehát a sok közül. Az agy megváltoztatására szolgáló eszköz is egyúttal.

Artress, Dr. Lauren (1195). Walking a Sacred Path: Rediscovering the Labyrinth As a Spiritual Tool. New York City; Riverhead Books.

Atwater, P. M. H., Lh.D. (1998). Coming Back to Life: The After-Effects of the Near-Death Experience. New York City; Dodd, Mead & Co. (újabban a Ballantine Books jelentette meg puhafedel? kiadásban).

___________ (1994). Beyond The Light, What Isnt"t Being Said About the Near-death Experience. New York City; Birch Lane Press (újabban az Avon Books jelentette meg puhafedel? kiadásban).

___________ (1996). Future Memory: How Those Who See The Future Shed New Light On The Workings of the Human Mind. New York City; Birch Lane Press.

Ford.: Nic, 2004.

A cikk forrása: Atwater, P.M.H., Remembering the Future, 1996., http://www.atlantisrising.com/issue7/ar7remem1.html (a cikk jelenleg – a weboldal átalakítási munkálatai miatt – nincs fent az oldalon)

A fordító jegyzetei:

[*] Anomália: szó szerint "szabálytalanság", "rendellenesség". A parapszichológiában gyakran használják a szót olyan jelenségekre, melyekre a tudomány egyelőre nem tud kielégítő magyarázattal szolgálni.

[**] Forrásomban nem szerepelt az említett táblázat, így ebből a fordításból is kimarad.

Utolsó frissítés: 2006. 05. 24.



© 2003-2017. Seth.hu - Minden jog fenntartva | Szabályzat | Elérhetőség