Üdvözlünk a Seth.hu-n!
Érezd jól magad!

Blog

Elmesélem a klubról
Lucas - 2006.7.30., Vasárnap
Pénteken kitűnő klubdélutánt tartottunk a Teapalotában. Nic, Atta, Borzas és én. Mindenki korábban érkezett, mint a megbeszélt öt óra, de nem is ez a lényeges, hanem az, hogy szinte azonnal a dolgok és a valóságteremtés közepébe vágtunk. A legmegnyugtatóbb az egészben, hogy olyan társaságban lehettem, ahol nem éreztem magam hülyének, hogy a szokásos tudományos ok-okozat összefüggéseken kívül értelmezem a tapasztalataimat, sőt. Elmondani, hogy miről volt szó, felesleges, mert annyi téma merült fel. Mindenesetre volt egy érdekes epizód az eljövetelünkkor.
 A Teapalotában, ha bizonyos összeg felett fogyasztasz, akkor ajándékba adnak egy csomag teafüvet. Ott ültünk négyen, és el kellett volna dönteni, hogy ki vigye haza, valamilyen igazságos módon. Felvetettem, hogy beütök a mobilomba egy háromjegyű számot, és aki eltalálja, vagy a legközelebb lesz hozzá, azé a tea. Atta (azt hiszem, ebben nem vagyok biztos) 161-et mondott, Borzas a 667-et, Nic pedig a 381-et. A célszám az 524 volt. Kiszámolva jött ki, hogy Borzas 143-ra van a számtól, és Nic pedig szintén. Volt derültség, hogy sikerült egy ilyet kihozni, hogy még azt sem tudtuk egyszerűen eldönteni, hogy ki vigye haza a csomag teát. :)
 Jól éreztem magam, de szerintem mindenki, úgyhogy mindenképpen csináljunk még hasonlót!
Kommentek
atta
Jó volt. Bizony! Aki nem hiszi, jöjjön el a legközelebbire! :D
2006.07.30. 17.39
Nic
Szerintem is nagyon jó volt. :)
2006.07.31. 23.07
ycyor
Akkor én most kicsit visszalépve az időben, azt mondom: 522... Szóval akkor az új lehetséges múltban melyik szám is volt legközelebb? :)
2006.08.02. 23.31
Lucas
Így nem ér! Tessék betartani az időnek nevezett játékszabályt ilyen esetekben! :)
2006.08.04. 00.37
atta
Ycyor, most a tömeg és az egyén valóságteremtési viszonyát feszegeted. A klub résztvevők sokasága (4 fő) nem érzékelte a te lehetséges megjelenésedet és lehetséges tippedet. Szóval, le vagy szavazva! :)
2006.08.05. 18.38
Nic
:) Tényleg ez a helyzet, sajnos én sem tudom megerősíteni, hogy ott lettél volna. :) Csak úgy ér, ha úgy csinálod, hogy tényleg emlékszünk is rá. :) És persze ha a tea is hozzád kerül visszamenőleg ám!
2006.08.17. 20.29
Nic
Amúgy a talin szó esett a jövő alakulásáról; említettem egy erre vonatkozó Seth-megjegyzést, amit akkor most be is idéznék:

"Vannak, akik úgy látják, hogy valamilyen nagyobb katasztrófával következik be a világvége, vagy úgy képzelik, az ember végül tönkreteszi bolygóját. Mások békés és haladással teli időszakokat látnak - és mindegyik valószínűség megtörténik valahol." (Az "ismeretlen" valóság, 2. kötet, 742. ülés)
2006.08.17. 20.33
A kommentezés le van tiltva ennél a bejegyzésnél!


© 2003-2023. Seth.hu - Minden jog fenntartva | Szabályzat | Elérhetőség