Üdvözlünk a Seth.hu-n!
Érezd jól magad!
Blog
Álomvalóság |
Lucas - 2008.9.1., Hétfő |
Volt két érdekes álmom a minap. Az álmok témája nem is annyira lényeges, viszont a kapcsolódásuk már igen. Az első álmomban történt, hogy egy kisebb társasággal egy szórakozóhelyen voltam. Beszélgettünk, majd felvetődött, hogy valakinek el kellene mennie boltba beszerezni néhány dolgot. Erre én vállalkoztam, majd össze is írtam, hogy kinek mi kell. Elindultam a városban, de néhány helyszín után felébredtem. Feküdtem még egy kicsit az ágyban, majd felkeltem, tettem-vettem, de arra gondoltam, hogy visszafekszem még egy kicsit - úgyis korán volt -, hogy relaxáljak. Persze elaludtam, majd ott találtam magam a városban, ahol voltam, amikor felébredtem, tehát folytatódott az előző álmom. Beszereztem a maradék cuccokat, majd visszamentem a szórakozóhelyre. Ott pedig érdekes eset történt, a barátnőm megkérdezte, hogy merre jártam eddig. Elkezdtem mesélni neki, hogy elmentem ide, elmentem oda, megvettem ami kell, majd elakadtam. Az álombeli énemnek emlékezetkiesése volt arra az időre, amikor ébren voltam. Onnan tudtam csak folytatni, ahonnan az álmom is folytatódott. Olyan már történt velem, hogy egy álmot folytattam felébredés után is, de ez először történt meg, hogy utalás volt benne arra az időre, amikor "máshol" voltam. |
Kommentek |
Roy |
Hmm.. Érdekes és jópofi:) |
2008.09.23. 22.13 |
A kommentezés le van tiltva ennél a bejegyzésnél! |