Üdvözlünk a Seth.hu-n!
Érezd jól magad!
Seth a három kreatív dilemmáról
Az identitást úgy is meghatározhatjuk: cselekedet, ami tudatában van önmagának [*]. A magyarázat kedvéért a „cselekedet” és az „identitás” kifejezést szét kell választanunk, de a valóságban nincs ilyen szétválasztás. Az identitás egyszersmind a létezés egyik dimenziója, cselekedet a cselekedeten belül, a cselekedet rátekeredése önmagára [**] – és a cselekedetnek ezen önmagával való összeszövődése révén, e re-akció [***] révén alakul ki az identitás.
A cselekedet energiája, az önmagán belül és önmagára ható cselekedet formálja az identitást, de, jóllehet az identitást a cselekedet alkotja, mégsem lehet őket elválasztani egymástól. Az identitás tehát nem más, mint a cselekedet hatása önmagára. Identitás nélkül a cselekedet értelmetlen volna, mert nem lenne semmi, amire hathatna. A cselekedetnek természeténél fogva önmagából és működéséből identitásokat kell teremtenie. Ez a legegyszerűbbtől a legbonyolultabbig mindre egyformán igaz.
Ismétlem: a cselekedet nem valamely külső erő, amely az anyagra fejti ki hatását. A cselekedet a belső világmindenség belső vitalitása – a cselekedet maga a dilemma, melyet két hatóerő okoz: egyfelől a belső vitalitás vágya és törekvése, hogy tökéletesen materializálja önmagát, másfelől az a tény, hogy ezt nem képes megvalósítani.
Ez az első dilemma cselekedetet eredményez. A cselekedet önmagára hatásából, mint láttuk, kialakult az identitás, és e kettő elválaszthatatlan. A cselekedet tehát része minden struktúrának. Úgy vélhetnénk, hogy a cselekedet, mivel önmagából, természeténél fogva identitást formált, ugyancsak természeténél fogva elpusztítja az identitást, hiszen a cselekedet minden bizonnyal változást idéz elő, és minden változás fenyegetni látszik az identitást.
Téves azonban azt képzelni, hogy az identitás stabilitástól függ. Az identitás jellegzetességeiből fakadóan álladóan a stabilitást keresi, de a stabilitás elérhetetlen. Ez a második dilemmánk.
Az identitás szakadatlanul a stabilitás fenntartására törekszik, viszont a cselekedet bennerejlően hajlik a változásra. Ez a dilemma egyensúlytalan állapothoz vezet, ahhoz a csodálatos melléktermékhez, ami a szelf-tudat. Mert a tudat és a lét nem finoman kiegyensúlyozott helyzetekből áll elő, hanem éppen a kiegyensúlyozatlanság teszi lehetővé, melynek hatalmas a teremtő ereje. Olyannyira, hogy ha valaha egyensúly jönne létre, valóság nem is létezne.
Teremtő feszültségekkel van dolgunk. Az identitásnak az állandóságot kell keresnie, a cselekedetnek pedig a változást; az identitás azonban változás nélkül nem létezhet, hiszen az identitás a cselekedet része és eredménye. Az identitások sohasem állandóak, aminthogy tudatosan vagy tudattalanul ti magatok sem vagy ugyanazok, mint egy pillanattal ezelőtt. Minden cselekedet valaminek a vége, a befejezése, amint arról korábban beszéltünk már. És mégis: e befejezés nélkül az identitás megszűnne létezni, mert a cselekedet nélküli tudat nem volna többé tudatos.
A tudat tehát nem önmagában létező „dolog”. A tudat a cselekedet egy dimenziója, szinte csodával határos állapot, amelyet – ahogy nevezni fogom – kreatív dilemmák sorozata tesz lehetővé.
Eléggé egyszerű meghatározni, hogyan alakult ki a második dilemma az elsőből. Mint mondtam, a második dilemma az szelf-tudatot eredményezte – és eredményezi folytonosan. Ez a tudat nem azonos az egotudattal. A szelf-tudat nyugalmi tudat, amely közvetlen kapcsolatban áll a cselekedettel. Az egotudat az az állapot, amelyet a harmadik kreatív dilemma hoz létre: amikor a szelf-tudat megpróbálja függetleníteni önmagát a cselekedettől. Mivel ez nyilvánvalóan lehetetlen, mivel cselekedet nélkül sem tudat, sem identitás nem létezhet, előttünk áll a harmadik dilemma.
Ismétlem: A szelf-tudat a cselekedetben, annak részeként létező szelf-tudatot jelent. Az egotudattal másfelől egy olyan állapot jár együtt, melyben a szelf-tudat megpróbálja leválasztani a szelfet a cselekedetről – a tudat megpróbálja tárgynak látni a cselekedetet. Úgy akarja tekinteni a cselekedetet, mintha az ego kezdeményezné azt az ego saját létezésének következményeként, nem pedig annak okaként.
Ez a három dilemma a valóságnak három olyan területét rajzolja körül, ahol a belső vitalitás megtapasztalhatja önmagát. És itt találjuk meg az okát annak, hogy a belső vitalitás miért nem képes önmagát tökéletesen materializálni. Mert maga az a cselekedet, amely a vitalitás materializációjával jár, máris módosít a vitalitás belső dimenzióin.
A cselekedet [a belső vitalitás] sohasem teljesítheti be önmagát. Materializálódjék bármilyen formában, azonnal megsokszorozza a további materializációk lehetőségét. És ugyanakkor, mivel a belső vitalitás önmagát teremti [****], egyetlen szemernyi töredéke is elég, hogy egy új univerzum magvát vesse el.
Korábban mondtam már, hogy a cselekedet szükségszerűen megváltoztatja azt, amire hat [ami pedig alapvetően nem más, mint önmaga]. Nos, ebből az következik, hogy az üléseinken végbemenő cselekedet megváltoztatja az ülések természetét. A cselekedet végtelen számú fókuszálási lehetőséget kínál.
[*] „itself”
[**] Angolul: „an unfolding of action upon itself”. Más lehetséges fordítás: "a cselekedet önmagán történő kibontakozása".
[***] Angolul: „re-action”; „re-”: "újra-, vissza-"; „action”: "cselekedet".
[****] „self-generating”
A Seth megszólal-féle fordítás módosított változata.
Utolsó frissítés: 2008. 03. 28.