Üdvözlünk a Seth.hu-n!
Érezd jól magad!
Seth a húsvétról
Közeledik a húsvét (március 26-a), s az éves emlékünnepe annak, amit történelmi ténynek tekintenek: Krisztus [feltámadásának és] mennybemenetelének. [1] Megszámlálhatatlan milliók ünnepelték meg valamilyen módon ezt az alkalmat az évszázadokon át. A privát életek összeolvadtak a közfelfogással és a vallásos buzgalommal. Számtalan falusi ünnepséget vagy bensőséges családi összejövetelt tartottak, és templomi énekeket adtak elő mára már elfelejtett húsvét vasárnapokon. Véres háborúkat is vívtak ugyanezen az alapon, és privát üldözéseket hajtottak végre, melyekben azokat, akik nem értettek egyet egyik-másik vallási dogmával, egészen egyszerűen megölték a „lelkük javára”.
A húsvét jelentésének eredményeként spirituális újjászületések és regenerációk következtek be – és istentelen mészárlások csakúgy. Kétségkívül kapcsolat állt fenn tehát a hússal és vérrel, és életek változtak meg ebben a tekintetben.
Mindazok a vallási és politikai struktúrák, melyeket ti kétségkívül érvényesnek, Krisztus mennybemenetelének „eseményéből” fakadónak ismertek el, egy idea miatt léteztek és léteznek. Az idea a képzelet egy látványos tettének eredménye volt, ami aztán felszökött a történelmi tájképre, s a kor összes eseményét éles megvilágításba helyezte, úgyhogy csakugyan áldott és földöntúli fény világosította így meg azokat.
Az az idea, hogy az ember túléli a halált, nem volt új. Az az idea, hogy egy isten „alászáll” a földre, ősi volt. A régi vallási mítoszok mindazonáltal másfajta embereknek feleltek meg, és olyan sok évszázadon át maradtak fenn a múltban, mint amennyivel a kereszténység a jövőbe nyúlt. [2] A képzelet varázslatos összeolvadása a történelmi idővel egyre kevésbé szinkronizálttá vált mindazonáltal, úgyhogy csak r-í-t-u-s-o-k (kibetűzve) [*] maradtak fenn, de a régi istenek nem ragadták meg többé a képzeletet. Megérett az idő a kereszténységre.
(21:49.) Mert az ember nem értette meg a képzelet világának jellegzetességeit, ez ideig mindig ragaszkodott ahhoz, hogy történelmi ténnyé fordítsa át mítoszait, ugyanis egyedül a tényszerű világot tekinti a valódinak. Egy szó szerint hús-vér embernek kellett tehát minden kétséget kizáróan bizonyítania, hogy minden egyes [emberi lény] túléli a halált – természetesen azáltal, hogy meghal, majd fizikailag észlelt módon a mennybe emelkedik. Minden egyes ember valóban túléli a halált, és minden egyes nő is (csendes derűvel), [**] de csak egy ilyen szószerinti-beállítottságú faj ragaszkodik egy isten-ember fizikai halálához mint „a puding próbájához”.
(Áthatóan:) Ismétlem, Krisztust nem feszítették keresztre. A történelmi Krisztus, [3] ahogy felőle gondolkodnak, olyan ember volt, akit pszichés valóságok világosítottak meg, s akit megérintett a határtalan felismerés, hogy bármely adott egyén, létezése folytán, kapcsolat Minden, Ami Van és az emberiség között.
Krisztus látta, hogy minden egyes emberben találkozik az isteni és az emberi minőség – és hogy az ember az istenin belüli létezése folytán túléli a halált. A kereszténység nevével összekapcsolódó összes szörnyűség kivétel nélkül „a törvény betűjének, nem pedig szellemének követéséből” fakadt, vagy a szó szerinti értelmezésekhez való ragaszkodás által jelentkezett – miközben figyelmen kívül hagyták a mélyben rejlő spirituális, képzeleti koncepciókat.
Ismétlem, képzelete használatának révén irányítja létezését az ember – s ez a vonás valóban megkülönbözteti őt az állatoktól. Ami összeköti az embereket, és elkülöníti őket, az az idea hatalma és a képzelet ereje. Hazafiasság, családi lojalitás, politikai hovatartozások – az ezek mögött rejlő ideáknak igencsak jelentős gyakorlati alkalmazásai vannak világotokban. Annak révén, hogy szabadon elképzelitek növekedéseteket, kivetítitek önmagatokat az időbe, mint a gyermekek. Fizikai tapasztalatotokat és magát a természetet közvetlenül egyedi képzeleti folyamataitok színárnyalataival színezitek ki. Hacsak nem gondolkodtok egészen következetesen – és mélyen –, teljesen elszökik előletek a képzelet fontossága, s az mégis szó szerint formálja a világot, amit tapasztaltok, valamint a tömeges világot, melyben éltek.
Az evolúció elmélete [4] például képzeleti konstrukció, néhány generáció mostanra már mégis annak fényében szemlélte világát. Nemcsak arról van szó, hogy eltérően gondolkodtok önmagatokról: ténylegesen egy eltérő fajtájú szelfet tapasztaltok. Intézményeitek ennek megfelelően megváltoztatják aspektusaikat, úgyhogy a tapasztalat illik a hitekhez, melyekkel róla rendelkeztek. Bizonyos módokon cselekedtek. Olyan módon szemlélitek a teljes univerzumot, amely mód nem létezett korábban, úgyhogy a képzelet és a hit megfoghatatlanul strukturálja szubjektív tapasztalatotokat és objektív körülményeiteket.
(22:10.) Az összes többi képzeleti konstrukcióban például, bármilyen előnyökkel és hátrányokkal bírtak is azok, az ember egy terv részének érezte önmagát. A tervező lehetett Isten vagy a természet maga, vagy a természeten belüli ember vagy az emberen belüli természet. Lehetett sok isten vagy csak egy, de volt értelem az univerzumban. Még a végzet ideája is valami olyasmit adott az embernek, ami ellen cselekedhetett, és ami cselekvésre is késztette őt.
(Az egészet sok nyomatékkal és iróniával:) Egy értelmetlen univerzum ideája önmagában véve nagymértékben kreatív képzeleti tett mindazonáltal. Az állatok például nem tudnának elképzelni ekkora hülyeséget, úgyhogy az elmélet egy olyan, nyilvánvalóan rendezett elme és intellektus hihetetlen teljesítményét mutatja, ami el tudja képzelni önmagát rendezetlenség vagy káosz eredményének – olyan teremtménynek [a teljesítményét], aki képes saját agyának „feltérképezésére”, azt képzelvén, hogy az agy fantasztikus, szabályos rendje kialakulhat egy olyan valóságból, ami maga nem bír értelemmel. Csakugyan tehát, valósággal azt mondja az elmélet, hogy a rendezett univerzum mágikusan alakult ki – és az evolucionistáknak kétségkívül hinniük kell valahol a Véletlen Istenében vagy a Koincidenciában, nagy K-val, hiszen máskülönben egyáltalán nem lenne értelme az elméleteiknek.
A képzelet világa csakugyan a saját forrásotokhoz fűződő kapcsolatotok. Ennek jellegzetességei állnak a legközelebb azokhoz a 2. keretrendszerbeli jellegzetességekhez, melyekkel jelenleg össze tudtok találkozni. [***]
A történelemmel, életed napjaival kapcsolatos tapasztalatodat láthatatlanul formálják azok az ideák, melyek csak a képzeletben léteznek, s aztán vetülnek ki a fizikai világra. Ez érvényes az önmagadra vonatkozó egyéni hiteidre és arra a módra is, ahogyan képzeletedben látod önmagad. Azért dúlnak nálatok újfent háborúk a zsidók, az arabok és a keresztények között, mert a spirituális igazságok szó szerinti értelmezésein van a hangsúly.
A képzeleti világ, annak ereje és hatalma minden egyes személyben történelmi valóságba olvad bele. Minden, Ami Van végső, cáfolhatatlan és kiolthatatlan ereje minden egyes személyben egyéni jelleggel bír, és időben lakozik. Az ember képzelete elviheti őt azokba a másik birodalmakba – de amikor megpróbálja túl kicsi keretrendszerekbe préselni azokat az igazságokat, ezzel eltorzítja és csűri-csavarja a belső valóságokat, s így azok kicsorbult dogmákká válnak.
Tartsátok meg szüneteteket!
(22:26-tól 22:40-ig.)
Mármost: A fundamentalista vallás legutóbbi hajtása az evolúció elméleteivel szembeni ellenintézkedésként keletkezett. Túlkompenzálással van tehát dolgotok, ugyanis a darwini [5] világban nem volt értelem, sem törvények. Nem voltak irányadó mértékek arra nézve, hogy mi helyes, és mi helytelen, s így nagy embertömegek érezték magukat gyökértelennek.
A [fundamentalisták] visszatértek egy tekintélyelvű valláshoz, melyben a legapróbb cselekedetet is szabályozni kell. Felszabadították és felszabadítják az érzelmeket, s ekként lázadnak a tudományos intellektualizmus ellen. Ismét fekete-fehér fogalmak szerint látják a világot, ahol is világosan és a lehető legegyszerűbb fogalmak szerint körvonalazzák a jót és gonoszt, és ekként elszöknek egy olyan ingoványos, tételekbe rendezett univerzum elől, melyben úgy tűnt, az ember érzései még csak talpalatnyi helyet sem nyújtanak neki, melyen megvethetné lábát.
A fundamentalisták sajnálatos módon olyaténképpen fogadnak el szó szerinti értelmezéseket az intuitív valóságokról, hogy tovább szűkítik a csatornákat, melyeken pszichés képességeik keresztüláramolhatnak. A fundamentális keretrendszer ebben az időszakban összes buzgalma ellenére sem gazdag– mint amilyen például a kereszténység volt a múltban számos szentjével. Ehelyett egy fanatikus puritán véna, jellegét tekintve sajátosan amerikai, és inkább korlátozó, mintsem átfogó, ugyanis nagymértékben strukturáltak az érzelmi kitörések – azaz, az élet legtöbb területén korlátozottak az érzelmek, csak egy-egy kirobbanó vallásos kifejeződés engedélyezett bizonyos körülmények között, amikor nem annyira spontán módon fejezik ki őket, mint amennyire hirtelen felszabadítják őket a szokásos elfojtás gátja alól.
A képzelet mindig kifejeződésre törekszik. Mindig kreatív, és a társadalom keretrendszere alatt friss serkentőket és a kiteljesedés új útjait szolgáltatja, melyeket aztán hitük révén igába foghatnak a fanatikusok. Amikor ez történik, intézményeitek elnyomóbbá válnak, és gyakran lép fel eredményként erőszak.
Ha Isten bosszújának jeleit keresed, akkor mindenütt azokat fogod megtalálni. Egy lavinát, árvizet vagy földrengést nem a Föld természetes kreativitásából fakadó természetes cselekedetnek látsz majd, hanem ehelyett Istentől származó büntetésnek a bűn miatt.
Az evolúcióban az ember természete amorális, és bármi elmegy a fennmaradás érdekében. Semmiféle spirituális fennmaradásra sincs lehetőség, ami a legtöbb evolucionistát illeti. A fundamentalisták inkább hisznek az ember bennerejlően bűnös természetében, ugyanis hitrendszerük legalább olyan keretrendszert biztosít, melyben megváltást nyerhet az ember. Krisztus üzenete az volt, hogy minden egyes ember bennerejlően jó, és egy egyéni jelleggel bíró részét képezi az isteninek – mégsem kíséreltek meg soha erre az elvre alapozni egy civilizációt. A kereszténység roppant nagy társadalmi struktúrái ehelyett az ember „bűnös” természetén alapultak – nem pedig azokon a szerveződéseken és struktúrákon, melyek lehetővé tehetnék számára, hogy jóvá váljék, vagy hogy elérje azt a jóságot, amiről Krisztus egészen világosan észlelte, hogy az ember már birtokolja.
(23:01.) Szinte szentségtörésnek tűnik azt állítani, hogy az ember jó, amikor mindenütt ellentmondásokkal találkoztok, ugyanis az ember kétségkívül túlontúl is gyakran látszik úgy cselekedni, mintha motivációi inkább egy született gyilkoséi lennének. Arra tanítottak benneteket, hogy ne bízzatok lényetek szövedékében. Ha következetesek vagytok, nem várhatjátok el magatoktól, hogy racionálisan vagy altruista módon cselekedjetek, ha közben azt hiszitek, hogy automatikusan elfajzottak vagytok, vagy hogy olyannyira selejtes a természetetek, hogy nem jellemző az ilyen teljesítmény.
Kérünk egy kis türelmet... Olyan része vagytok a természetnek, mely megtanult döntéseket hozni, olyan része a természetnek, mely természetesen és automatikusan álmokat és hiteket terem, melyek köré aztán valóságotokat szervezitek. Sok olyan hatás van, amit nem kedveltek, de a tudat egyedi fajtáját birtokoljátok, melyben minden egyes egyénnek benne van a keze egy világvalóság teljes megformálásában, s a létezésnek egy olyan szintjén vesztek részt, melyben azt tanuljátok, hogyan alakítsátok át a valószínűségek képzeleti birodalmát egy többé-kevésbé specifikus, fizikailag tapasztalt világgá.
Bizonyos tekintetben ideák határtalan, végtelen, megszámlálhatatlan sokaságából választatok, és ezeket faragjátok azokká a fizikai töredékekké, melyek normál tapasztalatotokat alkotják. Olyan módon teszitek ezt, hogy időben tapasztalódnak meg az időtlen események, melyek így összekeverednek és összeolvadnak, hogy alkalmazkodjanak valóságotok dimenzióihoz. Útközben előfordulnak olyan teljesítmények is, melyek ugyanannyira becsesek, mint amilyenekkel bármely teremtmény valaha is előállhat, bármi legyen is fajtája. Akadnak nagy kudarcok is – de ezek csak a képzelet azon ragyogó, belső tudásával összehasonlítva kudarcok, mely azokat az ideálokat tartogatja számotokra, melyekhez viszonyítva megítélitek cselekedeteiteket.
Ezek az ideálok jelen vannak minden egyes egyénben. Természetes hajlamok ezek a növekedés és kiteljesedés felé.
Ez volt a diktálás. Ez volt a fejezet vége is – és kellemes jó estét kívánok nektek.
(„Nagyon szépen köszönöm, Seth. Jó éjt.”
23:16. Azt mondanám, hogy a szünet óta Seth kitűnő átadásának nagy része összekapcsolódik a 825. ülésbeli anyagának némely részével, beleértve ezt a szakaszt: „Mostanra idézőjelbe teszem a "jó"-t a jó és a rossz természetére vonatkozó téves koncepcióitok miatt, melyeket valamelyest később fogunk megtárgyalni.”)
JEGYZETEK: 829. ÜLÉS
[1.] Azért fűztem hozzá Seth szakaszához azt, hogy „[feltámadásának és]”, mert Jane elmondta nekem, hogy a szokványos tanítás szerint Krisztus húsvét vasárnapján, a (pénteki) keresztre feszítését követő harmadik napon támadt fel a halálból, míg mennybemenetele egy meghatározatlan későbbi időpontban esett meg – úgy 40 nappal később, ahogy ez az Apostolok Cselekedeteiben, Szent Lukács írásaiban áll (ApCsel 1:10). Amennyire tudjuk, Seth következtetése, mely szerint ugyanazon a napon került sor Krisztus feltámadására és mennybemenetelére, ellentétben áll a közhittel.
„Úgy tűnik, Seth egybesűrítette itt a két eseményt” – írta Jane – „, vagy együttesen utal rájuk, mintha számára nem létezne a különbség... Seth talán arra céloz, hogy a mennybemenetel volt a lényegi elem a Krisztus-történetben, és nem a feltámadás, vagy pedig azt mondja nekünk, hogy a két esemény olyannyira összefonódik tematikailag, hogy egyként kezelend?k.” Mivel önkényesen nem változtatjuk meg Seth fogalmazványát, a mennybemenetelre és nem a feltámadásra tett utalása, valamint egy hasonló, ami hamarosan következik, úgy áll a szövegben, ahogy Seth megadta. De, mint nyilvánvaló, úgy döntöttünk, hogy hozzáfűzzük ezt a jegyzetet.
Jane és én ugyanakkor számos, az Újszövetségre vonatkozó bibliai utalást ellen?riztünk – és felfedeztük, hogy Seth szakasza olyan esetnek tűnik, melyben olyan tudást mutat, amit mi tudatosan nem birtoklunk. Megtudtuk ugyanis, hogy a négy Evangélium közül (Márk, Máté, Lukács és János Evangéliuma közül, ebben a sorrendben) néhány tudós hite szerint Lukács és János olvasható úgy, hogy azt állítják: ugyanazon a napon került sor Krisztus feltámadására és mennybemenetelére. Az Apostolok Cselekedeteiben Lukács mégis 40 napos időközt tételez fel a két esemény között. (Lukács eredetileg egyetlen értekezésnek alkotta meg Evangéliumát és az Apostolok Cselekedeteit; a második század elején különítették el a kettőt.) Az olyan ellentmondásokból fakadóan, mint amilyenek Lukács esetében is fennállnak, zűrzavar és ellentétes vélemények uralkodnak mindazonáltal, amikor az Evangéliumokat és a kapcsolódó anyagot tanulmányozza az ember. Krisztus maga nem hagyott hátra írott feljegyzést, és nincs sem szemtanúi, sem kortárs beszámoló az életéről.
A Seth beszél 591. ülésén az első Evangéliumnak, Márkénak az eredetére egy korábbi dátumról szóló állításokat jegyeztem le; a legtöbb szaktekintély mindenesetre továbbra is úgy hiszi, hogy az Evangéliumokat Kr.u. 65 és 110 között írták. Mivel Krisztust a feltételezések szerint Kr.u. 30 körül feszítették keresztre, ez azt jelenti, hogy kb. 35–40 év telt el Márk beszámolójának megjelenése előtt. Sok következetesség van az Evangéliumokban, de olyan következetlenségek is, melyeket nem lehet feloldani. Még Márk és János Evangéliumának szerzőségét is vitatják manapság. Már önmagában az Újszövetség könyveinek tanulmányozása is gyorsan elvezethet a kérdések útvesztőjéhez: Miért nem írják le magát a feltámadást? Miért van olyan kevés utalás a mennybemenetelre? Máté például egyáltalán nem említi Evangéliumában; és Pál is csak egyszer hivatkozik rá (1 Tim 3:16) írásaiban. Lukács Evangéliuma pusztán sematikus, és nem kronologikus? Ha valóban eltelt idő (mégpedig 40 napnyi) Krisztus feltámadása és mennybemenetele között, akkor hol volt ő fizikailag ebben az időszakban, azon a néhány alkalmon kívül, melyeket az Evangéliumok és az Apostolok Cselekedetei megemlítenek, amikor különféle alkalmakkor felfedte magát a nőknek, akik felfedezték az üres sírt, az apostoloknak és néhány más embernek? Krisztus néha jelenésként tűnt fel – de, ahogy Seth jegyezte meg egy privát ülésen: „Nem rendelkezhettetek olyan világgal, melyben az újonnan feltámadt holtak összekeverednek az élőkkel. Spirituális birodalombéli létezésnek kellett követnie egy ilyen feltámadást.”
Azt mondanám, hogy ezen a 829. ülésen Seth a bibliai hagyományra és történelemre vonatkozó tudás alapján beszélt; azaz, nem azt állította, hogy Krisztus igenis feltámadt halottaiból, vagy hogy a mennybe ment, hanem a kereszténység értelmezésére utalt annak saját, kreatív Krisztus-történetéről. Seth mindig is fenntartotta, hogy Krisztust keresztre sem feszítették – csakugyan, az imént említett privát ülésen azt mondta nekünk, hogy „...ami a történelmi tényeket illeti, nem volt keresztre feszítés, feltámadás, sem mennybemenetel. A történelem fogalmai szerint nem volt bibliai Krisztus. A bibliai dráma (aláhúzva) fogalmai szerint Krisztust keresztre feszítették mindazonáltal.
A zsidó hagyomány táplálta az új vallást annak korai szakaszaiban. Krisztus, mint tudjátok, általános név volt, úgyhogy amikor azt mondom, hogy egy Krisztus nevű férfi szerepelt azokban az eseményekben, nem azt kívánom állítani, hogy ő volt a bibliai Krisztus. Élete egyike volt azoknak, melyeket végül felhasználtak a bibliai Krisztus összetett képének megalkotásához.” (A Seth beszél 20. fejezetében lásd az 1971. július 24-i, 586. ülést.)
S végezetül, íme, egy válasz az olvasóktól érkező számos érdeklődésre. A Személyes valóság 21. fejezetéhez tartozó 647. ülést 1973. július 2-án tartottuk, és idéztem benne egy megjegyzést, amit Seth intézett hozzám a következő szeptemberben: „Több anyagot is szerezhettek Jeruzsálemről vagy Krisztusról most, vagy amikor akarjátok. Megszerezhetitek A Krisztus-könyvet, amikor akarjátok..."
Eddig semmit sem tettünk A Krisztus-könyv elkészítése kapcsán, kivéve, hogy hébe-hóba beszélgettünk róla. „Nos, igaz, hogy ambivalens érzéseim vannak egy vallásról szóló könyv elkészítésével kapcsolatban” – mondta Jane, amikor átbeszéltük ezt a jegyzetet. „De mindennek ellenére, ha Seth holnap elkezdené diktálni, megcsinálnám. Sok téma kapna benne helyet – talán még jelenkori nemzeti események is. Azt hiszem, úgy gondolkodom erről, hogy Seth úgyis tudná, mikor érkezik el a legalkalmasabb idő egy ilyen könyv elkészítésére és nyilvános bemutatására.
Amikor ezt mondta: "Megszerezhetitek A Krisztus-könyvet, amikor akarjátok", úgy vélem, egyszerűen a saját hajlandóságát szögezte le arra az esetre, ha részünkről fennállna ilyen kérés. Talán tudja, hogy beletelhet egy kis időbe ténylegesen akarni ezt, legalábbis az én részemről. Azt mindenesetre tudom, hogy egy ilyesfajta könyv megszerzésével kapcsolatos attitűdöm sokat javult az elmúlt pár évben.”
Egyikünknek sincs kétsége afelől, hogy A Krisztus-könyv igencsak vitatott lenne.
[2.] Azok a régi vallási mítoszok Seth szerint 20 évszázadon át maradtak fenn tehát, Kr.e. 2000-től számítva.
[3.] Lásd a 821. üléshez tartozó 2. jegyzetet.
[4.] Ismét csak: Lásd az evolúcióról szóló anyagomat az „Ismeretlen” valóság 2. kötetében található 12-es függelékben, amikor az a könyv megjelenik. A Tömeges eseményekben lásd a 821. üléshez tartozó 2. jegyzetet.
[5.] Lásd a 802. üléshez tartozó 4. jegyzetet.”
A fordító jegyzetei:
[*] Seth bizonyára azért betűzte itt ki a "rítusok" jelentésű „rites” szót, mert a kiejtésben ugyanígy hangzik a "jogok" jelentésű „rights” is.
[**] Az első tagmondatban a „man” szót használja Seth, ami "ember" mellett jelent "férfi"-t is. A két jelentés együttes figyelembevételével válik érthetővé, hogy Seth miért emeli ki külön a nőket, és hogy miért teszi mindezt „csendes derűvel”.
[***] Robert F. Butts közlése szerint (A tömeges események természete és az egyén, a 814. ülés elején található jegyzet) Seth egy 1977. szeptember 17-én tartott privát ülésen vezette be az 1. és a 2. Keretrendszer fogalmát. Az út az egészség felé című könyvben Seth így foglalja össze röviden ezek lényegét: „A normál kommunikáció világát nevezem 1. Keretrendszernek, míg a 2. Keretrendszer azt a belső világot reprezentálja, melyben csakugyan minden idő szimultán, és a normál idő szerint akár éveket is igénybe vevő cselekedetek egy szempillantás alatt megtörténhetnek a 2. Keretrendszerben.”; „Röviden, az 1. Keretrendszernek van dolga mindazokkal az eseményekkel, melyek felől normálisan tudatosak vagytok.”; „A 2. Keretrendszer foglalja magába mindazokat a spontán folyamatokat, melyek tudatos figyelmetek alatt zajlanak.” (mindhárom idézet az 1984. június 12-én tartott, számozatlan ülésből származik).
829. ülés, A tömeges események természete és az egyén
Ford.: Nic, 2005–2006.
Utolsó frissítés: 2006. 04. 14.